Szociálisan érzékeny környezet-fejlesztés

„Az ember emberfeletti emberré lett … De az emberfeletti hatalommal rendelkező ember nem emelkedett fel az emberfeletti értelem szintjére. Ezáltal nyilvánvalóvá vált, amit eddig nem szívesen vallottunk be: Az ember, amilyen mértékben növekszik a hatalma, éppoly mértékben egyre nyomorúságosabb ember is lesz … Aminek pedig tudatára kellenem, s már régen kellett volna ébrednünk, az az, hogy emberfeletti emberként embertelenekké lettünk.

Albert Schweitzer beszéde 1954. nov. 4. Oslo, a Nobel díj átvételekor.

Petőfi Sándor: A XIX. század költői

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

Petőfi Sándor versének első szakasza az anyagi, materiális egyenlőségre utal. A második szakasz a jog előtti egyenlőségre, majd a harmadik a szellemi, műveltségbeli egyenlőségre. Mindenkinek joga kell legyen, e két utóbbihoz, melynek viszont előfeltétele az első. Véleményem szerint a fenntartható fejlődés eszmevilágában pontosan az elsőben hiányt szenvedőkkel, a mélynyomorban élőkkel kellene a legtöbbet foglalkoznunk. Tennie kellene ezt azoknak, akik a javak nagy részében dúskálnak és jutatta el Földünket a mostani időszakra jelen állapotába.

Máté evangéliuma 13. fejezet 12 sor: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.”

„Jogunk ugyanazzal a fennköltséggel tiltja meg gazdagnak és szegénynek egyaránt, hogy a híd alatt aludjék és kolduljon.” Anatole France.

A tulajdon nélküli ember nem csak szegény, de kiszolgáltatottá és jogfosztottá is válik. A jognak asztalánál a természetnek is helyet kell adni, mert társadalmunk csak így lesz fenntartható. A nemzeti fenntartható fejlődés alapja a nemzet (azaz a demográfia).

1. fejezet - Jóléti modellek a XX. században

Tartalom

A jólét fogalma

A jóléti állam

A jóléti állam típusai

Jóléti állam meghatározása
Mire és mennyit költsünk?
Értékválasztáson kellene alapuljon az „igazságos” elosztás
Lehet másként is!

A foglalkoztatási rátával jól mérhető egy jóléti rendszer hatékonysága, mely csak akkor lehet fenntartható, ha megfelelő számú munkalehetőséget tud biztosítani tagjai számára. Ma Európában, kizárólag a skandináv modell teljesíti a jóléti állam kritériumát. A konzervatív modellű magyar rendszer ugyan igyekszik csökkenteni az egyenlőtlenségeket, ugyanakkor a foglalkoztatás mértéke is igen alacsony marad. Ezzel szemben az angolszász modell ennek pont ellentéte. [1][2]

A jóléti államok kialakulása a 19. század második felében kezdődött. Több országban különböző intézkedéseket foganatosítottak, pl. segélyek nyújtása, részleges nyugdíjkiépítés, fejlettebb térségekben ingyenes kötelező oktatás. 1929-33 időszakban alakult ki a közmunka rendszere a válságból való kilábalás idején. Az iparosodással azonban együtt jártak további megoldandó kérdések, mint például a lakáskérdés, az idősek, a betegek és a gyerekek ellátása.

A jólét fogalma

A jólét fogalmát több vonatkozásban is használjuk: elsősorban az ember szellemi és anyagi szükségleteinek a kielégítését értjük alatta, másodsorban pedig az egyén vágyainak realitását, azaz azt, hogy az előbbiek teljesülése elérhető közelségbe kerüljön az ember számára.

Az emberi jólét alapvető szükségleteinek kielégítettségét méri az úgynevezett Human Development Index (HDI), mely három dimenziót ölel fel:

az egészség;
a tudás;
és az anyagi életszínvonal.

Ennek tükrében az egyes országok három kategóriába sorolhatók, [3]

a magas,
a közepes és
az alacsony.

A jóléti állam

Svédországban, 1932-től a szociáldemokraták hatalomra kerülésétől kezdődően alakult ki az első komplex jóléti modell. Emiatt eredetileg a svéd modell alapján terjedt el a jóléti állam kifejezés. Maga a kifejezés az angol Temple érsektől^[1] származik, aki a demokráciák „welfare” (boldogulás, jólét) kötelezettségeiről beszélt. [4] Azokat az államokat nevezzük jóléti államnak, amelyek elkötelezettek állampolgáraik anyagi és szellemi jóléte iránt. Ehhez biztosítani kell az emberek jó egészségi állapotát, megfelelő lakhatását, táplálkozását, oktatását és foglalkoztathatóságát. A jóléti állam jelentése Esping-Anderson^[2] szerint nem más, mint az állam felelősségvállalása biztosítani az elemi jólétet a polgárai számára. A jóléti prioritásaik elérése érdekében a jóléti államok elkötelezettsége aktívan beavatkozni a gazdasági folyamatokba. A koherens jóléti rendszer, melyet létrehoznak, elkíséri polgáraikat a „bölcsőtől a sírig”. A jóléti állam fogalma többféleképpen értelmezhető:

minden olyan modell jóléti államnak tekinthető, ahol az állam szociális szolgáltatásokat nyújt polgárainak.
jóléti államról kizárólag akkor beszélhetünk, ha konkrétan egy bizonyos jóléti modell valósul meg.

A jóléti államok kialakulása három fő alapelvre vezethető vissza.

annak felismerése, hogy a piacok kudarcot vallottak, illetve e kudarc kezelésének szándéka. Azok szerint, akik a jóléti állam rendszerét támogatják, a teljesen szabad versenyen alapuló piac káros, negatív következményekkel jár. E károk rövidtávon társadalmi feszültségekhez vezetnek, hosszú távon pedig magára a piacra is károsak.
a társadalmi stabilitás. Eszerint előbb vagy utóbb súlyos társadalmi válságokhoz vezetnek az egyre szélsőségesebb jövedelemkülönbségek, ami viszont mindenképp elkerülendő.
az etikai jellegű alapelv, a társadalmi igazságosság és méltányosság szükségességét fogalmazza meg. Az elesettekről és a szegényekről való gondoskodás kiemelt állami felelősség kell legyen.

A fenti alapelvek mellett még két ok hozható fel a jóléti állam mellett:

a jövedelemtermelés pozitív gazdasági hatását és
a politikai racionalitást, mely szerint népszerűek a jóléti programok a társadalom szemében.

A jóléti állam típusai

A jóléti szolgáltatások típusaként két főkategória különböztethető meg:

az univerzális (mely univerzális állampolgári jogon garantálja a jóléti szolgáltatásokat) és
a reziduális jóléti állam (csak rászorultsági alapon garantál).

Az előbbire klasszikus példa lehet Svédország, míg az utóbbira az USA. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a két kategória csupán ideáltípus, nem abszolút értelemben veendő. Az univerzális modell kapcsán sokkal inkább helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy a jóléti szolgáltatások mindenki számára elérhetőek, hiszen a gyakorlatban korántsem mindenki veszi igénybe őket.

Esping-Andersen ezzel a tipizálással szemben három másik változatra osztja az államokat jóléti szerepvállalásuk mértéke szerint. Szociáldemokrata, konzervatív-korporativista és liberális jóléti államtípust különböztet meg. [5]

A szociáldemokrata jóléti állam alapeszménye a szociális állampolgárság. Univerzális programjai lefedik a társadalom többségét és komoly szerepe van a jövedelmi különbségek kiegyenlítésében. Ez szűkebb értelemben a svéd modell, vagy némiképp tágabb értelmezésben a klasszikus skandináv modell.

A konzervatív-korporativista modell státuszhoz köti a szociális jogokat, a társadalom többsége számára elérhetőek a kiegészítő jellegű kvázi-univerzális programjai. Ez a modell jellemző Európa több országára, mint például Ausztria, Németország, vagy Franciaország.

A liberális modell az angolszász országokra jellemző. Piackorrigáló, szelektív programjaikat csupán a társadalom kisebb része veheti igénybe a rászorultság elvéből adódóan.

E típusok ideáltípusok csupán. Az egyes modelleken belül, számottevő eltérések lehetnek országonként az egyes terültek vonatkozásában, függően az aktuális politikai helyzettől is.

A jóléti ellátórendszerek többféle csoportosítása létezik, melyek azonban nagyrészt átfednek. Álljon itt egy másik példaként Sapir^[3] rendszere aki 4 típusba sorolja az EU tagországokat

liberális,
skandináv,
konzervatív, illetve
dél-európai típusba.

Sapir ábrájában a társadalmi modelleket a gazdasági hatékonysága és a társadalom méltányossága tükrében ábrázolta:

1.1. ábra - 1. ábra: André Sapir társadalmi modelljeinek ábrázolása [6]

A típusok közötti különbségek az államháztartás méretén kívül az eszköztár megválasztásában is megmutatkoznak:

univerzális és jövedelemfüggő,
természetbeni és pénzbeli támogatások,
különböző adófajták és járulékok.

Sapir szerint egy jóléti modell teljesítményét az mutatja, hogy mennyire képes biztosítani a méltányos elosztást és a társadalmi kohéziót. Cél, hogy egyik társadalmi csoport se szakadjon le behozhatatlan mértékben az átlagtól.

Hosszú távon csak úgy lehet egy jóléti modell fenntartható, ha gazdaságilag is hatékony. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a munkaerő keresletet a munkakínálati ösztönzők szintje, az adórendszer és a minimálbér szabályozása sem csökkenti túlzottan. Így a munkapiac akár sokkok esetén is képes a gyors alkalmazkodásra. Az alkalmazkodásra képtelen gazdaságok – különösen az egyre gyorsuló tőkemozgásnak kitett, nyitott gazdaságok – versenyhátrányba kerülnek. Amennyiben az alkalmazkodás képessége vagy szándéka gyenge azaz a foglalkozási vagy földrajzi mobilitás nem megvalósítható, merevek a bérek, esetleg a munkaképes lakosság egy része nem talál munkát, akkor munkaerejük nem hasznosul. Ezáltal csökken a foglalkoztatás, viszont az adó- és járulékterhelés – és így a termelési költségek is – nőnek, mivel a nagyobb létszámú inaktív népesség ellátásához kevesebb foglalkoztatottnak kell befizetnie a szükséges adóbevételt. Ez hosszabb távon nem fenntartható, mert már középtávon is növekvő államháztartási deficithez, vagy gazdasági recesszióhoz vezet. A fenti logika alapján a foglalkoztatási szintet használjuk a gazdasági hatékonyság mérésére, és ezzel a mutatóval közelítjük meg a jóléti modellek hatékonyságát.

A skandináv és a konzervatív modell egyaránt jól teljesít a szegénység csökkentése szempontjából, de csak a skandináv bizonyult a fenti értelemben hosszú távon is fenntarthatónak, azaz hatékonynak. Magyarország konzervatív csoportba tartozik, hosszú távon nem fenntartható ellátórendszerű: az alacsony hatékonyság itt elsősorban abból fakad, hogy az ellátások csökkentik a munkavállalási hajlandóságot, így a juttatások magas szintjét egyre kevesebb foglalkoztatott, azaz adófizető finanszírozza.

Az Egyesült Királyság a liberális típusba tartozik, ott igen erős a hangsúly az egyéni felelősségvállaláson és a piaci mechanizmusokon emiatt viszont az adó- és társadalombiztosítási bevételek szintjének alacsony voltának okán gyakran a piaci szereplők válnak a jóléti kiadások és a jóléti támogatások szolgáltatóivá. A szociális támogatásban jelentős a célzott támogatások szerepe. A támogatottak köre ugyan szűk, de a támogatás szintje is viszonylag magas.

A skandináv országok általában a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére és a foglalkoztatási szint növekedésére törekednek. Rendszerük az univerzális támogatásokra épül, emellett a munkavállalási hajlandóságot is erősen ellenőrzik.

A konzervatív jóléti rendszerek egyik legfontosabb jellemzője a kiterjedt társadalombiztosítási rendszer: melynek jogosultsága a munkabérből levont hozzájárulásból származik. E rendszerekben a munkavállalók és a munkaadók által befizetett magas társadalombiztosítási járulékból nagy összegű állami bevétel képződik. A jövedelemhez kötött segélyek szerepe közepesen nagy az általános jóléti támogatások mellett.

A dél-európai országok jóléti állama kezdetleges, mert bár a támogatások nagy része jövedelemhez kötött, ugyanakkor még azon belül is igen szelektív (pl. egy családból két felnőtt nem kaphat egyszerre szociális segélyt Spanyolországban). Viszonylag kevés ember részesül viszonylag alacsony összegű támogatásban. Így a jóléti és a szociális állami kiadások szintje egyaránt alacsony.

Jóléti ellátást lehet adni adókedvezménnyel, az árak támogatásával, pénzbeli ellátásként, természetbeni szolgáltatásként vagy juttatásként is. Hogy a támogatás melyik köre volna hatékonyabb, az attól függ, hogy mit, vagy kit akarunk elérni vele. Ha egy konkrét csoportot (pl. szegényeknek) kíván támogatni jobb olyan eszközzel megvalósítani, amellyel az állam meghatározhatja a kedvezményezettek körét. Ha valaminek a fogyasztását (pl. környezetbarát termékek) kívánja támogatni az állam, ennek eszköze lehet az ártámogatás.

Friedrich August von Hayek^[4] és Milton Friedman^[5] (közgazdasági Nobel-díjat kaptak) „A szabad választás” című könyvükben átfogó kritikát adnak a jóléti államról. Kritikájukban megkérdőjelezték a modell gazdasági racionalitását és hatékonyságát. A Friedman-féle jóléti mátrix statikus szemléletben mutatja be miért is problematikus a jóléti rendszer. A mátrix szerint a modell nem költséghatékony és nem veszi kellő mértékben figyelembe az egyéni preferenciákat. Másik ellenérv, hogy a magas adók, melyek a széleskörű jóléti szolgáltatások biztosításának költségeit fedezik, gátolják a gazdasági növekedést.

Sapir szerint azonban hatékony gazdasági teljesítmény alacsony és magas jóléti kiadások mellett egyaránt lehetséges.

Ugyanakkor a jóléti rendszerek további káros hatásaként értelmezik az úgynevezett tanult gyámolatlanságot, melyet kiemelten tartják számon. A tanult gyámolatlanság a modell negatív magatartásformáló szerepében gyökerezik, miszerint az állam így nem motiválja kellően polgárait, hanem arra szoktatja őket, hogy minden kérdésben az államtól várjanak megoldást, és ne önerőről próbáljanak meg helyzetükön változtatni.

A jóléti állam aranykorát a második világháború végétől az 1970-es évek közepéig teszik, amikor is az olajválság hatására fellépő gazdasági recesszió következtében problematikussá vált az egyre növekvő jóléti programok finanszírozása. Ugyanakkor viszont igen érdekes, hogy 1973, a jóléti állam úgynevezett válsága óta Nyugat-Európában a szociális kiadások a legtöbb esetben növekedtek. Emellett a huszadik század utolsó évtizedeiben egyre terjedő globalizáció és információgazdagság is változásokra kényszerítette a jóléti programokkal rendelkező országokat.

Egyes államok radikálisan reformálták jóléti rendszereiket a kormányzati dereguláció jegyében. Példa erre Ronald Reagan^[6] és Margaret Thatcher^[7] kormánya.

Egyes országok sokáig halogatták a problémákkal való szembenézést, míg megint mások, például a modell „mekkájának” tartott Svédország, képesek voltak megreformálni válságban lévő jóléti rendszerüket. Bartha Attila^[8] 2006-os tanulmányában végigelemzi a svéd modell reformjának összetevőit, melynek következtében a skandináv modell visszanyerte gazdasági hatékonyságát.

Érdekes koncepció az Anthony Giddens^[9] nevével fémjelzett úgynevezett harmadik út, amelyet magyarul esélyteremtő államnak is szokás nevezni. Ez a modell egy középút, egy kompromisszum a minimális állam és az univerzális jóléti állam között, és inkább a pozitív ösztönzésre helyezi a hangsúlyt a negatívval szemben. A kérdéskör korántsem elhanyagolható térségünk vonatkozásában, mely régió modelljeit Kornai János^[10] koraszülött jóléti államnak nevezi.

Térségünk küzd a létező szocializmus paternalista örökségével, ahol nem volt ismert a munkanélküliség, mert ha már érdemi munka nem volt, akkor az emberek látszatmunkát végeztek. Mivel a szocializmusban széleskörű volt a szociális háló, komoly politikai kockázatot vállal az a kormányzat, amely hozzányúl a jóléti szolgáltatások rendszeréhez.

Némely tanulmányok kiemelik, hogy térségünkben tipikusan pozitív az eredeti svéd jóléti modell megítélése, így sokan tekintik követendő útnak azt. Más szakértők azonban óva intenek e modell követésétől, és inkább egy megreformált, esélyteremtő svéd modell lehetőségét tartják reálisnak a régió országai számára.

Jóléti állam meghatározása

Célok: egyrészt a minimális ellátás biztosítása (táplálkozás, oktatásügy, egészségügy); másod sorban pedig esélyegyenlőség a széles társadalmi rétegeknek.

Eszközök: kizárólag kormányzati költségvetésen keresztül hatnak.

Bevételi oldalt érintő eszközök:
- Adók: ezzel megteremtődik a pénzügyi fedezet. Az adókulcsok a jövedelmek differenciálódására is hatnak.
- Lineáris adókulcs: minden jövedelmet ugyanazzal a kulccsal adóztat
- Progresszív adókulcs: jövedelmi sávoktól függően változik,
- Degresszív adókulcs (fordítva) Közvetlen adók: jövedelemre vetik ki.
- Közvetett adók.
Kormányzati kiadások: transzfer.
Közvetett eszközök: adókedvezmények.

Jóléti állam típusai:

A jóléti beavatkozás mérete szerint:
- élenjáró országok (Skandinávia, Ausztria);
- középen járó országok (az EU nyugati térsége);
- követő országok (USA, Kanada, Anglia).
intézményi berendezkedés szerint:
- korporatív (az elosztást együtt kezelik a termeléssel, skandináv, Ausztria)
- pluralista (gazdasági döntéshozatal színtere a sokszereplős piac, az állam csak kevésbé szól bele).
A szociális szolgáltatások jellege szerint:
- univerzálisak és átfogóak: a társadalom minden tagjának állampolgári jogon biztosítja „skandináv modell”;
- univerzálisak, de nem átfogóak: mindenkinek, de kisebb körű szolgáltatásokat biztosít, állampolgári jogon;
- Japán-modell: átfogó, de kevésbé univerzális (szelektív modell), csak bizonyos rétegre terjed ki;
- reziduális: a jóléti gondoskodás csak azokra irányul, akik nem képesek gondoskodni magukról, környezettanulmányhoz kötött.

A jóléti ellátások rendszerében két fontos kérdés van: „Mire költsünk?” és „Mennyit költsünk?” E kérdésekre a kormányzó pártok ideológiája, és a társadalmi preferenciák alapján kaphatunk választ. A kérdésekre adott válaszok kijelölik a rendszer céljait. A következő kérdés a „hogyan”, azaz a célokat hogyan lehet a lehető legnagyobb hatékonysággal elérni. Hogyan lehet elérni a rászorulókat elkerülve a célokkal ellentétes felesleges kiadást. Hogyan kerülhetők el a káros mellékhatások (pl.: a munkakínálat csökkenését), és vajon a rendszer milyen intézményekkel működtethető hatékonyan? [7]

Mire és mennyit költsünk?

Az újraelosztás alapvető céljai:

forrásteremtés a közjavak előállításához,
korrigálja a piaci elosztás kudarcait azért, hogy a lehető legnagyobb legyen az elosztható javak mennyisége,
és igazságosabb legyen az elosztás.

Emellett egy dolgot figyelembe kell vennünk. Ugyan a közjavak szolgáltatása is a piaci kudarcok közé tartozik, azonban ez szinte minden megközelítésben állami feladat, míg a többi piaci kudarc kezeléséről jobban megoszlanak a vélemények.

A politikai és rendvédelmi tevékenységen túl az állam olyan feladatokat is elláthat, melyek növelik a társadalom jólétét, ugyanakkor ezek piaci alapon nem, vagy nem elégségesen működnek. Ilyen állami beavatkozás volna szükséges az egészségbiztosítás, az oktatás, az egészségügyi ellátás megszervezése illetve finanszírozása, vagy a környezetterhelési adók területein. Ez utóbbi növelhetné a jelenbeli jólétet, ugyanakkor bővíthetné a jövőbeni jólét forrásait.

Értékválasztáson kellene alapuljon az „igazságos” elosztás

A legtöbb közjót a hatékonyan működő gazdaság képes előállítani, ugyanakkor a maximális társadalmi jólétet ez nem feltétlenül biztosítja. A közösség és az egyes egyének jóléte attól is függ, hogy a közösség tagjai hogyan férnek hozzá a javakhoz. A társadalmi jóléti függvény leírja a társadalom tagjainak együttes jólétét, az állam pedig feladatának tekinti ennek maximalizálását. Az egyének jólétének összesítéséből vezethető le a társadalmi jóléti függvény, az hogy milyen módon végezzük el ezt az összesítést az már értékválasztás kérdése (mekkora súlyt adunk a szegények vagy a gazdagok jólétének).

Az egyik véglet a klasszikus haszonelvű megoldás, melyben az egyénenként mért jólétet egyszerűen összeadjuk vagy átlagoljuk. Ez a módszer a társadalom minden tagjának jólétét azonos súllyal számítja, azaz úgy tekinti, hogy az újraelosztás nem növeli az összjólétet. A másik véglet a rawlsiánus megoldás, ennél a jóléti függvényt a társadalom legszegényebb tagjának jóléteként határozzuk meg. Ebben a stratégiában egy esetben érdemes eltérni az egyenlő elosztástól, ha az egyéni preferenciák különbözőek, illetve, ha ezáltal nő a javak elosztható mennyisége. A Bernoulli^[11]-Nash^[12] féle meghatározás például egy köztes megoldás, miszerint az egyéni jólétek szorzata a társadalmi jólét. Ez egyrészt kizárja, hogy legyenek személyek, akiknek nulla a jóléte, ugyanakkor nem ad különlegesen nagy súlyt a legszegényebbeknek.

Lehet másként is!

Itt érdemes egy rövid kitekintőt tenni Amartya Sen^[13] Nobel-díjas közgazdász kutatására a jóléti gazdaságtan területén, mellyel nagyban hozzájárult a szegénységet és éhínséget előidéző gazdasági jelenségek megértéséhez. Alapfogalma – a képesség-központú megközelítés – a szabadságon, igazságosságon és a jóléten alapul. Sen hosszan tanulmányozta az 1974-es bangladesi éhínség körülményeit és foglalkozott a hazáját, Indiát és a szaharai térséget sújtó humanitárius katasztrófák gyökereivel is. [8]

Fontos lehet mindez különösen akkor, amikor egyes elemzők már Magyarország vonatkozásában is az 1974-es éhínséget emlegetik és a bankok az akkor Bangladeshben bevezetett mikro hitel fajtát, nálunk is bevezetni kívánják.

A mikrohitelezés célja, hogy alacsony jövedelmű emberek számára lehetőséget biztosítson kisvállalkozói tevékenységük elindítására és hogy megteremtsék pénzügyi önállóságukat. E hitelformát Muhammed Yunus^[14] 1976-ban indította el, megalapítva a Grameen Bankot – jelentése szegények bankja –, mely szegény bangladesiek számára biztosított kölcsönt. Muhammed Yunus rájött hogy akár egy nagyon kis összegű kölcsön is összehasonlíthatatlan különbséget tesz szegény és szegény ember között. [9]

„Ha hasznos lehetnék egy másik ember számára, akár csak egy napig is, az nagyszerű lenne. Sokkal inkább az, mint az egyetemi nagy gondolataim.” Muhammed Yunus

A pénzintézet 5,3 millió embernek megközelítőleg 5,1 milliárd dollár értékű hitelt adott. Kizárólag a Grameen Bank ismerte fel annak lehetőségét, hogy ésszerű kamatok mellett kis összegű kölcsönöket adjanak nagy pénzügyi kockázatú embereknek. A visszafizetést biztosítandó a Bank csak olyan szolidaritási csoportoknak ad kölcsönt, melyek tagjai ösztönzik egymást a termelésben és segítenek a visszafizetésben, így tulajdonképpen mindnyájan kezesei a másiknak. A különleges bankmodell sikere szerte a világon sok hasonló kezdeményezést inspirált, nem csak fejlődő, de fejlett országokban is. A mikrohitelezés, melyet Yunus talált ki, ma már 20-nál is több országban van jelen.

„Bangladesben, ahol semmi sem működik, ahol nincs elektromosság, a mikrohitel olyan precíz, mint az óramű.” Muhammed Yunus

A pénzintézet célkitűzései:

a szegénységben élő asszonyok és férfiak számára kiszélesíteni a banki szolgáltatások körét;
Banglades vidéki részein élő milliónyi munkanélküli számára vállalkozási lehetőséget biztosítani;
pénzkölcsönzők általi kizsákmányolását teljesen lecsökkenteni;
megtanítani az embereknek a vállalkozási formát.
Megszüntetve a szegénység ördögi körét, helyette egy új, jó kört kialakítani: alacsony jövedelem, alacsony megtakarítások, kevés beruházás HELYETT alacsony jövedelem, hitel, beruházások, több jövedelem, több megtakarítás, több beruházás, több jövedelem.

1.2. ábra - 2. ábra: Muhammed Yunus elképzelése a „szegénység ördögi körének” megváltoztatásáról.

A bank sikerei bebizonyították, hogy a szegények is lehetnek jó adósok, csak gondos felülvizsgálatra és a helyi igényekhez alakított szolgáltatásokra van szükség. Más bankok azt hitték, hogy a szegények nem találnak maguknak jövedelmező elfoglaltságot, de bebizonyosodott, hogy ez nem így van. A hitel-visszafizetési ráta közel 99%, amivel kevés kereskedelmi bank büszkélkedhet. Mára az is bebizonyosodott a nőkről, hogy a legjobb adósok, és ezt a számok is egyértelműen bizonyítják. Megdőlni látszik az az általános feltételezés is, hogy a szegények nem tudnak spórolni. A térségben a csoportos hitelnyújtások számánál, már csak a megtakarítások száma magasabb.

Ma szinte minden állam esetében a versenyorientált piac a jellemző, ahol a profit megszerzése a legfőbb feladat. Sokan azt gondolják, ha társadalmi szempontokat épít be egy vállalat tevékenységébe, elbukik a versenyben. Amikor a szegénység leküzdéséről van szó a fejlődő világban, leginkább a segélyszervezetek, az állami vagy nemzetközi összefogás, az önkéntes munkát vállalók jutnak eszünkbe. A hetvenes évektől azonban bebizonyosodott, hogy egy bank a nagyon szegény embereknek hitelt nyújtva, a kisvállalkozásokat ösztönözve a Harmadik Világban, méltó nyereséget termel egy klasszikus bankhoz mérten is.

Bangladesben az éhínség sokakat olyan időszakban ért el, amikor a rendelkezésre álló élelmiszerkészletek nem csökkentek szignifikánsan az éhínséget megelőző évekhez képest. Az éhínség azon csoportokra korlátozódott, amelyeknek tagjai nem rendelkeztek elegendő erőforrással ahhoz, hogy a piacon egyébként rendelkezésre álló élelmiszereket megvásárolják, emellett állami-közösségi támogatáshoz sem jutottak. Azaz nem rendelkeztek jogosultsággal a piaci és a civil gazdaság terében az elegendő mennyiségű élelmiszerhez jutáshoz. Így nem adatott meg az éhségtől szenvedő embereknek a túlélés elemi pozitív szabadsága.

Sir Isaiah Berlin^[15] kiterjesztette a szabadság fogalmát két különböző megközelítéssel:

negatív: kényszerektől való mentesség, „valamitől való szabadság”, illetve
pozitív: mit tud az egyén megtenni, „valamire való szabadság”.

A pozitív megközelítésnél a legfontosabb a célokhoz rendelt eszközök megléte vagy hiánya. A szabadság kiterjesztésére forradalmi tettnek tekinthető az alábbiak alapján:

Az egyéni jólétet az egyén szabadon választott képességeinek kiterjesztéséhez és teljesebb megvalósulásához köti és nem valamilyen mentális állapothoz.
Az egyéni szabadságot társadalmi elkötelezettségként fogja fel a képesség-megközelítés. Vagyis: a gazdagság maximálásával, vagy az anyagi jólét hajszolásával szemben a közösségeknek elsőbbséget kell biztosítani az egyéni szabadságok minél teljesebb megvalósulásának.
Fontos szerepet szán a képesség-koncepció az egyén különböző életvitelek közötti választásának.
A szabadság foka és a szabadság eszközei közötti különbségtétel előrelépést jelent a Sen-i gondolkodásmódhoz, amely egyébként az igazságos társadalom alapjának az elsődleges javak minden állampolgár számára való biztosítását tekintik.
A koncepció azonban nem számol azzal, hogy az emberek és csoportjaik között az elemi javak szabadságra váltásában viszonylag nagy különbség mutatkozhat. Nagyon is egyenlőtlen szabadság-szintekkel járhat együtt az elemi javak egyenlő elosztása.

Ha a felek nem tesznek különbséget a hatékonyság és az újraelosztást elvető haszonelvűség között, az a szakpolitikai vitákat vakvágányra terelheti. Ma csupán az elosztható javak mennyiségének maximalizálására törekszik, aki hatékony megoldásokat keres az állami feladatok megoldására. [9]

^[1] William Temple (1881. október 15 – 1944. október 26.) az anglikán egyház püspöke volt. 1921-1929 Manchester püspöke volt, majd 1929-1942. között yorki érsek, azt követően haláláig Canterbury-i érsek. Legismertebb könyve 1942-ben jelent meg legismertebb könyve Christianity and Social Order címmel

"Rosszal viszonozni a jót, ördögi dolog.”Jóval viszonozni a jót, emberi dolog. Jóval viszonozni a rosszat, isteni dolog.” Temple érsek

^[2] Gøsta Esping-Andersen (1947) dán szociológus, elsődleges célja, hogy a jóléti állam helyének megtalálása a kapitalista gazdaságokban. Legismertebb és legnagyobb hatású könyve 1990-ben jelent meg The Three Worlds of Welfare Capitalism címmel.

^[3] André Sapir (1950. június 13. -) brüsszeli professzor, közgazdász

^[4] Friedrich August von Hayek (Bécs, 1899. május 8. – Freiburg, 1992. március 23.) Nobel-díjas közgazdász, morálfilozófus. A szocialista és kollektivista eszmékkel szemben védte a szabad piacot és a liberális demokráciát.

^[5] Milton Friedman (Brooklyn, New York, 1912. július 31. – San Francisco, 2006. november 16.) magyar származású közgazdász, aki munkásságáért 1976-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott.

^[6] Ronald Wilson Reagan (1911. február 6. – 2004. június 5.) színész és politikus, Kalifornia állam kormányzója, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke

^[7] Margaret Hilda Thatcher (Grantham, 1925. október 13. –) brit konzervatív politikus, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság (71.) miniszterelnöke volt.

^[8] Bartha Attila, kutató közgazdász, szociológus

^[9] Anthony Giddens (London, Edmonton, 1938. január 18. – ) brit szociológus, Tony Blair volt brit miniszterelnök tanácsadója. Számos műve jelent meg a társadalmi struktúrákról.

^[10] Kornai János (Budapest, 1928. január 21.) Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a MTA rendes tagja. A Harvard Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.

Kutatásai nemzetközi szinten is kiemelkedőek, témája a szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a poszt szocialista átmenet kutatója. Életét és munkásságát A gondolat erejével című önéletrajzi munkája mutatja be, mely 2005-ben jelent meg.

^[11] Daniel Bernoulli, matematikus a szentpétervári paradoxon megalkotója

^[12] John Nash, matematikus, a játékelmélet úttörője, az n személyes nemkooperatív játékok elméletének megalkotója

^[13] Amartya Kumar Sen (Santiniketan, Nyugat-Bengália, India, 1933. november 3. – ) indiai származású amerikai közgazdász. A jóléti közgazdaságtan területén végzett munkásságáért1998-ban kapott közgazdasági Nobel-díjat. Munkássága során alapösszefüggéseket keres az éhínség, a nemek közötti egyenlőtlenség, a politikai liberalizmus, a jóléti közgazdaságtan és a szegénység között.

^[14] Muhámmád Junusz (Csittagong, 1940. június 28.) bangladesi közgazdász, aki híressé a szegénységcsökkentő programjai miatt lett.

^[15] Sir Isaiah Berlin: A huszadik század egyik nagy gondolkodója 1909. június 6-án született. Legfontosabb műve a „Négy esszé a szabadságról”

2. fejezet - Szociális háló szerepe és felépítése

Tartalom

A szociális jogosultság alapja és az ellátások köre

A jóléti rendszer területei

Gyermeknevelési támogatások
Munkanélküliség
Minimálbér
Nyugdíj

Egy állam jóléti rendszerét az állam társadalmi preferenciái és a közigazgatási intézményrendszer hagyományai alakítják. E preferenciák tükrözhetik a hagyományokat, de időnként ezektől független is lehetnek. A szolidaritás mértékétől függően alakulnak egy társadalom preferenciái és a felelősség megosztása illetve, hogy a közvélekedés aszerinti nézetei, hogy egy nehéz élethelyzetbe került egyénen a család, a civil társadalom, önkéntes szervezetek, az állam, vagy maga az egyén kell-e segítsen. Attitűd vizsgálatok arra utalnak, hogy más volt-szocialista országokhoz hasonlóan erősebb a szolidaritás, mint Nyugat-Európában, ugyanakkor valamivel gyengébb keleti szomszédjainknál.

A TÁRKI 2002 júniusában lakossági attitűd vizsgálata alapján – melyben a lakosság arra a kérdésre adott választ, hogy az állam milyen alapon adjon támogatást – társadalmi szolidaritás teljes hiánya csak néhány válaszadó esetében fordult elő (1,3%). Ugyanakkor a válaszadók 60%-a a támogatásra jogosultakat nem a rászorultság, hanem valamilyen érdem alapján választaná ki. Viszont tény az is, hogy a rendszerváltás óta jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik minden szegény támogatásával értenek egyet megkötések nélkül.

Nagyobb mértékben gondoskodó államot a válaszadók – nem meglepő módon az alacsonyabb jövedelmű rétegekhez tartozóak közül – 30%-a szeretne. Ami igen szembetűnő, hogy az állammal szembeni elvárás jelentősen nőtt az egyenlőség kérdésében. Még 1996-ban csak a felnőtt lakosság 80%-a, 2006-ban már 96 %-a gondolta úgy, hogy a jövedelmi különbségek csökkentéséről az államnak kell gondoskodnia. Emellett érdekes ambivalencia, hogy a felmérés azt is kimutatta, hogy az emberek 70%-a még akkor is az adók csökkentése mellett foglal állást, ha az a szociális kiadások csökkenését vonja maga után.

2.1. ábra - 3. ábra: Kötelessége-e az államnak, hogy megélhetést, ellátást biztosítson?[10]

2.2. ábra - 4. ábra: A gazdagok és szegények közötti különbségeket kötelessége-e az államnak csökkenteni? kérdésre adott IGEN válaszok aránya [11]

A legtöbb jóléti intézmény fenntartását nagymértékben támogatják a magyar állampolgárok, ugyanakkor az adókkal és állami kiadásokkal kapcsolatos tájékozottságuk meglehetősen hiányos. Ugyanakkor, ha a válaszolók a kérdezés során több információhoz jutnak az egyes programok adóköltségeiről, emellett módjuk van választani a jóléti szolgáltatások alternatív piaci megoldásai közül is, akkor nagyobb eséllyel a jóléti állam visszaszorítását támogatják.

A szociális jogosultság alapja és az ellátások köre

A szociális ellátás tárházának igen széles köre ismert. Hogy ezekből egy állam mely ellátásokat helyezi előtérbe, az az értékválasztásán és közgazdasági racionalitásán múlik.

Értékválasztás:

mennyire értékeli a szolidaritást,
mennyire értékeli az egyenlőséget,
mi az egyén felelőssége,
mi a család felelőssége,
mi a civil közösség felelőssége,
mi az állam felelőssége.

Közigazgatási kérdés, hiszen az ellátások egy része levezethető a piaci kudarcokból, így ezek akár szolgálhatják is a hatékonyság növelését.

Amennyiben nem teljesül a piac hatékony működéséhez szükséges feltételek valamelyike, akkor piaci kudarc áll elő. Ezek a feltételek röviden:

a termékek árát, minőségét, és a jövőt illetően az alanyok tökéletesen informáltak,
az alanyok közel egyenlő gazdasági súllyal rendelkeznek (nincs monopólium), és
nem áll fenn külső gazdasági hatás (externália), vagy közjó.

A magyar jóléti rendszer esetlegesnek tekinthető, ráadásul magán viseli az elmúlt évtizedek szabályozási kezdeményezéseinek nyomait. A rendszer általában az egyes csoportok pl.: árvák, mozgássérültek, gyengén látók, stb. problémáit próbálják enyhíteni, ráadásul azt is csoportoktól függően különböző jogosultsági szabályokkal, mértékekben és juttatási formákkal. Emiatt viszont a rendszer nehezen nyomon követhető, sokba kerül az adminisztráció, emellett nehezen áttekinthető a szabályozás.

Az ellátó rendszer akkor működik megfelelően,

ha a támogatás eléri a rászorulókat, és
kizárólag a rászorulókat éri el.

A juttatások nyújthatók univerzálisan, vagy rászorultsági alapon egyaránt. Az univerzális juttatásra példa a magyar családi pótlék, mely nagy valószínűséggel minden jogosulthoz eljut, ugyanakkor nagyobb az esélye annak is, hogy olyanok is részesülnek a támogatásban, akiknek nincs igazán szüksége rá. A rászorultság alapján nyújtott juttatásra példa lehet a magyarországi rendszeres szociális segély, ami sokkal jobban célzott, ugyanakkor költségesebb is. Ez a fajta támogatás viszont nem biztos, hogy minden rászorulóhoz eljut. Ennek két oka van:

segély igénylésre kapható, emiatt sokan nem élnek vele, mert megbélyegezve érzik magukat;
másrészt viszont a rászorulók rendszerint alulinformáltak a lehetőségekről.

A rászorultság valamilyen csoportjellemző alapján általános érvénnyel megítélhető, (ilyenek a diákkedvezmények), vagy akár jövedelmi teszt alapján is meghatározható. Ez utóbbinak hátránya a munkavállalási hajlandóságot csökkentő hatása (sokkal egyszerűbb otthon a TV előtt várni a segélyt és abból eltengődni, semmint dolgozni).

A munkavállaló két dolgot mérlegel a klasszikus közgazdasági megközelítés szerint, amikor arról dönt, hogy egyáltalán akar-e dolgozni, és ha igen, akkor mennyit:

mekkora érték számára a szabadidő és
milyen értéke van a fogyasztásnak.

Hiszen ha dolgozni kezd, keresetét fogyasztásra válthatja ezzel szemben viszont a szabadideje is kevesebb lesz.

Ha támogatást kap, azaz növekszik a nem munkából származó jövedelem, mint a családi pótlék esetében, akkor a támogatott több szabadidőt engedhet meg magának. Így az átlagos preferenciájú egyén túl rövid munkaidőt szeretne, amihez nem találhat megfelelő állást, vagy olyan sok szabadidőt, hogy számára az lesz az optimális megoldás, hogy nem dolgozik.

Más támogatási forma esetén a munkavállalástól vagy jövedelemtől függ a támogatás mértéke, ezekben az esetekben a támogatottnak vagy nem lehet fizetett munkája, vagy nem lehet nagyobb jövedelme a támogatási küszöbnél. Ebben az esetben abból adódik a munkakínálati ellenösztönzés, hogy amennyiben az egyén munkába áll

egyrészt eleshet a jövedelemhez kötött támogatástól,
másrészt növekszik az adóterhe, aminek következtében jó eséllyel alig nő a nettó jövedelme a munkába állás következtében, vagy akár még csökkenhet is.

Ráadásul még a szabadideje is kevesebb. Hasonló, csapdahelyzetet okoz ma Magyarországon a munkanélküli segély, lakásfenntartási támogatás és a rendszeres szociális segély, mint támogatási forma.

Sokféle eszközzel mérsékelhetők a munkakínálati ellenösztönzők:

a jóléti juttatások mértékének csökkentése,
alanyi jogon járó juttatás (igen drága, és nem feltétlenül juttat el a kívánt hatáshoz),
bérek emelése, a minimálbér emelésén keresztül (ez piaci szempontból igen vitatható, mivel csökkentheti a munkaerő keresletét, ezáltal az aktivitás szintje ugyan nő, de a foglalkoztatásé nem,
összekapcsolni a munkát terhelő adók és a támogatás rendszerét, illetve beépíteni a munka mellett kapható kedvezményeket,
munkába állást követően a szociális támogatás összege nem azonnal, hanem (időben, vagy mértékében) fokozatosan csökken,
esetleg a pénzbeli ellátás ellenösztönző hatását nem pénzbeli eszközökkel ellensúlyozzuk (pl.: az ellátások indokoltsági feltételeinek szabályozása).

De mi az a jogosultság? A segélyt egy bizonyos célra hozták létre. Az igénylő pedig rendelkezik azokkal az ismérvekkel, amelyek kezelésére a jóléti rendszer adott elemét létrehozták. Például az adott járadékot kimerítette, de nincs munkája.

Az indokoltsági szabályok pedig biztosítani hivatottak, hogy az egyén jóhiszemű-e, azaz csak az kapjon munkanélküli segélyt, aki munkanélküli ugyan, de keres munkát, képes munkába állni, és hajlandó együttműködni a munkaügyi szervezettel az elhelyezkedése érdekében. Az indokoltság lényege, hogy elvárnak bizonyos magatartást a munkanélkülitől, és szankcionálják, ha ennek nem felel meg. Szankció lehet a segélyösszeg átmeneti csökkentése vagy akár a segélyfolyósítás felfüggesztése.

2004-ben az ír kormány által közzétételre került a fehér könyv, mely a jó kormányzás elveit foglalja össze. Eszerint a kormányzatnak az alábbiakat kell tennie, hogy az ellátások hatásosságát folyamatosan biztosíthassa: [12]

világos és reális célok meghatározása, a célokat megalapozó feltevések világossá tétele,
a célok a teljes szabályozási folyamatban előtérben maradásának biztosítása,
a szabályozási kérdés megközelítése a teljesítmény és az eredmények (nem pedig a folyamat) felől,
a nem kívánt mellékhatások minimálisra csökkentése,
pontos szabályozás a célok megválasztásában és a hatások célzásában egyaránt,
az eredeti célok érvényesülésének ellenőrzése a végrehajtásban,
a meglévő szabályok eredményességének rendszeres ellenőrzése.

Habár számtalan publikáció idézi és alapnak tekinti az ír kormány jó kormányzásra tett törekvéseit, azonban mára bebizonyosodott, hogy a központilag, mesterségesen létrehozott rendszerek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

A jóléti rendszer területei

A következőkben a családtámogatások, a munkanélküliség, a nyugdíj és a minimálbérszabályozás területének összehasonlításra kerül sor, néhány ország gyakorlatának tekintetében. A skandináv modellt Svédország illetve Dánia, a liberális modellt az Egyesült Királyság képviseli. A konzervatív irányzat Németország (a Hartz reformok előtti időszak) gyakorlatán keresztül kerül bemutatásra. Habár Magyarországot a konzervatív csoportba sorolják, szakpolitikáját sokkal inkább példázza egy kevésbé fejlett régi EU tagország Portugália gyakorlata.

Gyermeknevelési támogatások

A konzervatív gyermektámogatási rendszer igazodik az egykeresős családmodellhez, ezt képviseli Magyarország és a 2007 előtti német szisztéma is. E rendszerben a hosszú gyermeknevelési szabadság, és a korlátozott bölcsődei ellátás egészítik ki egymást. A svéd és a dán rendszerben ezzel szemben a nagyon jó minőségű kisgyermek-ellátás mellett prioritást kap az anyai munkavállalás szempontja is, így rövidebb ugyan a gyermeknevelési szabadság, de a támogatás bőkezűbb, a bölcsődei ellátás pedig rendkívül kiterjedt és jó minőségű.

A nemzetközi szakirodalmak még ma sem jutottak egyetértésre az anyasági ellátás időtartama és a gyermek fejlődése közti összefüggés tekintetében. A szakemberek abban ma már azonos nézetet képviselnek, hogy a gyermek egy-másfél éves kora után, vagy akár előbb, az anya munkába állása (kizárólag részmunkaidőben) nem hátráltatja a gyermek kognitív és érzelmi fejlődését. A gyermeket hátrány csak akkor éri, ha szakképzetlen (rokon, barát, bébiszitter) felügyeletet kap. Annak ellenére, hogy a szakemberek között nincs egyetértés az otthoni nevelés „optimális” hosszát illetően, a tekintetben közös az egyetértés, hogy a gyermek fejlődésére a harmadik és negyedik otthon töltött évnek sokkal kisebb a pozitív hatása, mint az első két évé. Emellett az is megállapítható, hogy a korábbi éveknél sokkal nagyobb hozama van a szakszerű intézményi gondozás-nevelésnek, különösen a képzetlen anyák esetében.

A magyar gyermekellátási rendszerben a bölcsődei és óvodai ellátások háttérbe szorulnak a készpénzes támogatások mögött. E rendszer több járulékos költséget hordoz magában:

magas közvetlen költségek,
alacsony női foglalkoztatási ráta.

Ráadásul az otthonlétet preferáló gyermektámogatási rendszer a termékenység csökkenéséhez is hozzájárulhat, hiszen megnehezíti a karrier és a gyermekvállalás összeegyeztetését. Ezáltal különösen a képzett nők esetében csökken a gyermekvállalási hajlandóság. A dolgozó nőket a jelenlegi rendszer hosszú távollétre ösztönzi, holott ez gyermekjóléti szempontból igencsak megkérdőjelezhető, sőt felesleges. Továbbá a bölcsődei helyek szűkössége nem, vagy nem jól segíti a rossz munkapiaci helyzetben lévőket abban, hogy visszatérhessenek, vagy beléphessenek a munkapiacra.

Az 1990-es évek óta a gyermektámogatási rendszerben az alacsony iskolázottságúak körében a háromszorosára nőtt a korábban nem dolgozók aránya. Sajnálatos módon számukra a rendszer nem egy átmeneti megoldást jelent mely az otthonlétet támogatja, hanem a munkanélküli- vagy a szociális segélyt váltja ki. A rendszer nem más, mint egy semmilyen álláskeresési követelményt nem támasztó, készpénzben nyújtott támogatás, mely csak gyarapítja a munkapiacról való távolmaradást ösztönző intézmények számát, melyhez ráadásul eleve nem is járulhatnak a piacképességet fokozó szolgáltatások.

Más tényezők is befolyásolják a női foglalkoztatást, mint a munkaerő kereslet szerkezete, a korai nyugdíjazás, vagy az iskolázottság. De akár a nyers adatokat, akár a részletes elemzéseket tekintve egyértelmű a következtetés, hogy a pénzbeli ellátások a női munkakínálat csökkenésén keresztül végső soron a foglalkoztatást csökkenti. A támogatások értéke messze magasabb Magyarországon, mint akár a szomszédos országokban, akár Dániában. Az Európai Uniós tagállamok között azonban számottevő különbségek tapasztalhatók a női foglalkoztatás terén, 36,9 % és 73,2 % közötti értékekkel.

Dániában a jóléti rendszer gyermektámogatási elemének célja, hogy megteremtse a gyermekek számára a biztonságos és jó gyermekkorhoz szükséges feltételeket, emellett viszont biztosítsa a női foglalkoztatás magas szinten tartását. Ehhez legfeljebb 58 hetes otthonlétet biztosít, szülési és gyermeknevelési szabadság formájában, mely időszakban keresettől függő támogatás illeti meg a szülőt, de ennél sokkal fontosabb a kiterjedt szakszerű és elérhető bölcsődei- és óvodai ellátás.

Németországban 2007-ben átalakították az anyasági ellátásokat a skandináv modell jegyében. A korábban fix összegű, ugyanakkor hosszú időn keresztül nyújtott támogatást felváltotta egy egyéves, a korábbi fizetés 67%-át kitevő támogatás. Ez 12%-kal emelte a 12-24 hónapos gyermeket nevelő anyák munkaóráinak számát. Amennyiben a női foglalkoztatást tovább kívánják növelni, elengedhetetlen a bölcsődék, óvodák rendszerének reformja. Ennek érdekében 2013-ig kormányzati tervek szerint háromszorosára növelik a német bölcsődék kapacitását. Ma Németországban és Magyarországon a 3 év alatti gyerekek 9, míg Dániában 62%-a jár bölcsődébe.

Munkanélküliség

A német, a brit, a dán és a magyar foglalkoztatáspolitika rendszerének közös jellemzője, hogy indokoltsági feltételekhez kötött a munkanélküli segély. Ez kiegészítésre kerül aktív munkaerő piaci eszközökkel, melyek a foglalkoztathatóságot szándékozzák javítani, mind kínálati, mind keresleti oldalon. A munkanélküliség kezelésében ma már az aktív eszközök is egyre nagyobb szerepet kapnak. Így a pénzbeli ellátások mellett, fontosak azok a programok, amik tanácsadással, bértámogatással, képzéssel és más szolgáltatásokkal segítik a munkába állást. Ma már Magyarországon a pénzbelihez képest viszonylag magas az aktív eszközök aránya. 2000-2006 között közel másfélszeresére nőtt a munkaerő piaci költségvetés összege, így a GDP-hez viszonyított aránya 1% körül mozog. Magyarországon a munkanélküliek:

vállalkozói járadékot,
a korábbi keresettől függő összegű álláskeresési járadékot,
keresetpótló juttatást kaphatnak,
fix összegű álláskeresési segélyt,

függően attól, hogy volt-e korábbi munkaviszonyuk, mely során fizették a szolidaritási járulékot, illetve kimerítették-e azt.

Írásos megállapodás kötettik az álláskereső és a munkaügyi kirendeltség között, mely tartalmazza a keresett munkahely főbb jellemzőit, milyen gyakorisággal kell az álláskeresőnek a kirendeltségen jelentkeznie, valamint a munkaügyi központ kötelezettségeit. A gyakorlatban azonban nem elég következetes a kirendeltségek által történő ellenőrzés és a szankciók alkalmazása. Az aktív munkaerőpiaci eszközökben a bértámogatás súlya a legnagyobb, a közhasznú foglalkoztatás és képzés mellett. Ezek valamelyikét kapja az aktív eszközben résztvevő munkanélküliek kétharmada. E programok foglalkoztatási hatása igen csekély:

a bértámogatások 20%-a olyan munkáltatókhoz jut, akik a támogatott munkanélkülit enélkül is felvették volna,
40% pedig csak a munkaerő felvétel előrehozását támogatta.

A támogatott képzések többségét a már érettségizettek kapják, és csak kis arányú az iskolázatlan munkanélküliek. Az elhelyezkedési arányok pedig nem érik el az 50%-ot sem Mindösszesen 5 % a közfoglalkoztatásból a piaci állásba átkerülők aránya. Az elmúlt évek során rendkívül nagyszámú esetenként egymást is átfedő támogatási forma jött létre, ráadásul ezek eredményességéről is csak esetlegesen készülnek mérések.

Dániában a foglalkoztatási politika reformjára 1993-ban került sor. Itt a munkanélküli segély négy évig jár ugyan, azonban 12 hónap – 30 éven aluli fiatalok esetében 6 hónap – munkanélküliséget követően a munkanélkülinek kötelező részt venni valamely munkanélkülieknek szóló programban. A dán modellben relatíve könnyű az elbocsátás, ugyanakkor a munkanélküli sok ellátást kap. Azonban ha nem vesz részt képzésben, esetleg nem fogadja el a felkínált állást, akkor átmenetileg csökken a segélyösszeg, vagy akár szünetelhet is. Bár a magyar szabályozásban is benne vannak ezek a szankciók, de sajnálatos módon nem érvényesülnek következetesen a gyakorlatban. Dániában a munkanélküli problémáit részletesen felmérik, meghatározzák fejlesztendő készségeit, és ezekre célzott képzést, illetve segítséget kap. Rendszeresen ellenőrzik a képzések és más szolgáltatások minőségét. Ugyan sokba kerülnek az aktív munkaerő piaci eszközök, azonban az együttműködés elutasításának szankcionálásával valamint az eredményesség rendszeres mérésével biztosítható, hogy a valóban rászorulók elhelyezkedését hatásosan segítsék. Így megtérülnek a költségek azáltal, hogy általában alacsony és rövidtávú a munkanélküliség.

Az Egyesült Királyságban 1996-ban fektették le a jelenleg érvényes rendszer alapjait, még a baloldali kormány első évében. Ekkor újfajta munkanélküli segélyt vezettek be. 1998-ban indult el a brit „New Deal” program, melynek célja, a fiatal – 18 és 24 év közötti – munkanélküliek minél gyorsabb álláshoz segítése. Ezt követően további New Deal programokat vezettek be, melyek más érzékeny csoportokat célzott meg:

az 50 felettiek,
az egyedülálló szülők,
a megváltozott munkaképességűek

visszahelyezése a munkaerőpiacra.

Az Egyesült Királyságban alacsonyabb a munkanélküli segély, mint a többi nyugat-európai országban emellett szigorú feltételekhez van kötve. A segélyt igénylő nyilatkozatot ír alá a munkaügyi központban a regisztráció után. E nyilatkozat tartalmazza azon szabályokat, melyeket köteles betartani. Ezt követően egy interjún mérik fel az illetőt. Bizonyítania kell, hogy aktív álláskereső, illetve hogy képes és hajlandó is munkát vállalni. Attól függően mely programhoz tartozik, a munkanélküli kettő- vagy négyhetente köteles megjelenni a munkaügyi központban, ahol be kell számolnia arról, hogy hogyan áll a munkakeresésben. Tulajdonképpen elvárt az egyénnel szemben a munkakeresés problémájának megoldása. A segély mindig csak munkaképes korúaknak jár, és szankciók útján akár teljesen is megvonható, amennyiben nem tartja be az igénylő a munkakeresőre vonatkozó szabályokat. A segély folyósítási ideje 6 hónap, nem jár korlátlan ideig. Kimerítését követően pedig az álláskereső köteles belépni valamely New Deal programba. Példaértékű lehet a brit rendszer számos eleme, ugyanakkor javításra szorulna a munkaügyi központok ösztönzési rendszere a kritikusok szerint. Mivel nem céljuk, hogy az igénylőnek jó állást találjanak, kizárólag az a cél, hogy ne kapjon többet munkanélküli segélyt. Ráadásul rontják a hatékonyságot a kirendeltségek szűkös kapacitásai is.

Németország is komoly problémákkal került szembe a két országrész – keleti és nyugati – egyesítését követően. Az egyik legfőbb megoldandó kérdés a nagyon magas munkanélküliség volt.

A munkanélküliség mellett,
magas volt a költségvetési hiány és
gyenge volt a gazdasági növekedés.

A fenti tényezőkből adódó növekvő államadósság együttes jelentkezése reformkényszert idézett elő. A Schröder kabinet által Agenda 2010-nek elnevezett reformcsomag az adócsökkentésre és a munkaerő piaci liberalizációra összpontosított.

2002-ben bizottság alakult a munkaerőpiac átalakítási koncepciójának kidolgozására, melynek vezetője Peter Hartz a Volkswagen AG korábbi személyzeti igazgatója lett. A kormány által felkért bizottságnak új javaslatok kidolgozása volt a feladata. Céljuk a segélyezési rendszer megreformálása volt, a munkaerőpiac hatékonyabb működése érdekében.

A német kormány Agenda 2010 reformcsomagjának részeivé váltak a Hartz bizottság által kidolgozott négy csomag (Hartz I, Hartz II, Hartz III, Hartz IV). 2003. január. 1.-től a reformok fokozatosan léptek életbe.

Az első értékelések alapján a reformok vegyes eredményeket hoztak. Még a munkaügyi kirendeltségek kapacitásainak bővítése sikeresnek bizonyult, ezáltal lehetővé téve, hogy az ügyfelekkel érdemben foglalkozzanak. A bértámogatások és a képzési programok is sikeresnek bizonyultak. Ugyanakkor az alkalmi munkalehetőséget biztosító közfoglalkoztatási formák és a magánközvetítők szolgáltatásaira beváltható elhelyezkedési utalvány nem hozta be a várt eredményeket.

A Hartz IV program tartalmazza az egészségbiztosítást is a korábbi segélyezési rendszerrel szemben, emiatt sok magánvállalkozó próbál bekerülni az új ellátási formába. Sajnos az a támogatás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, melyet a hosszú ideje munka nélkül lévők foglalkozatása esetén fizetett az állam, mivel létrejött egy „forgóajtóhatás”. A vállalatok elbocsátják a régebb óta foglalkoztatott, normál státuszú, emiatt drágább alkalmazottakat, hogy államilag szubvencionált dolgozókat vegyenek fel helyettük. Más országok sikereiből és kudarcaiból szerzett tapasztalatok kiértékelése is rendkívül tanulságos lehet a magyar reformok számára. Annál is inkább, mivel a keleti tartományok magas és tartós munkanélkülisége okán a kiinduló intézményi szerkezet és a munkapiaci problémák rendkívül hasonlóak a hazaihoz.

Minimálbér

A magyarhoz hasonló magas és nem differenciált minimálbér csak Portugáliában van. Az EU tagországok többségében

vagy az átlagbér 40 % alatt van,
vagy nincs minimálbér,
vagy kisebb minimálbér érvényes az alacsonyabb termelékenységű munkavállalókra, például a legtöbb országban a fiatalokra.

A magyar bérminimum nemzetközi adatok viszonylatban nem tekinthető alacsonynak, a minimálbérnek az átlagbérhez viszonyított aránya alapján. Magyarországon ez az arány 40,7 százalékos, ami magasabb, mint az Egyesült Államokban, Angliában lévő érték, és meghaladja a cseh, lengyel és szlovák szintet is. Viszont akkor is hasonló a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen a minimálbéren foglalkoztatottak arány a teljes munkaidőben foglalkoztatottak között. Ezt a mutatót nagymértékben befolyásolja a minimálbér szintje mellett az alkalmazottak életkora és iskolázottsága is. Magyarországon a hasonló fejlettségű országokhoz képest a teljes bérköltséget tekintve viszonylag magas a minimálbér szintje és adóterhelése is. E problémakört fokozza, hogy Magyarországon az 58 %-ot is eléri azok aránya, akik legfeljebb alsó középfokú iskolát végeztek. Az alsó-közéfokú kategóriába soroljuk a legfeljebb szakmunkásképzőt végzetteket. A minimálbéresek bérköltsége a feldolgozóipari fizikai munkások bérköltségével mérik, ezáltal Magyarországon ez 39%-nak felel meg. Ami nem sokkal magasabb, mint a szlovák 36% vagy lengyel 37% viszont alacsonyabb a cseh 41%-nál ahol szintén alacsony a képzetlenek foglalkoztatási rátája. E probléma keleti szomszédainknál kevésbé jelentős, mivel ott jóval kisebb – mintegy 11-18% – a képzetlenek aránya a felnőtt népességben ezzel szemben a Magyarországon 29 %.

A jóléti ellátások mellett a magas adókulcsok is felelősek a magyar foglalkoztatás tartósan alacsony szintjéért. Emellett a munkaerőpiacon elsősorban a képzetlen munkaerő nem talál állást. Azt is figyelembe kell venni, hogy a képzettek esetében

egyrészt magasabb a termelékenység,
másrészt egyéb szempontok is jobban érvényesülnek,
- bérköltség
- a munkaerő motiválása, vagy
- a vállalat-specifikus tudás megőrzése.

Ráadásul a képzetlen munkaerő vonatkozásában a termelékenységükhöz képest magas bérköltséggel kell számolni, amit a minimálbér és az adók egyaránt magas szintje eredményez.

A minimálbér differenciálása tekintetében kiemelendő a brit gyakorlat, ahol az alacsonyabb termelékenységű, gyakorlattal még nem rendelkező fiatal munkavállalók esetében alacsonyabb minimálbért állapítanak meg. A 90-es években Angliában bevezették ugyan a magyarhoz hasonló mértékű minimálbért, de a 22 év alattiakra akkor is kisebb minimálbér vonatkozik, annak érdekében, hogy a pályakezdők iránti keresletet a minimálbér ne korlátozza.

Nyugdíj

Az, hogy mennyire fenntartható egy nyugdíjrendszer elsősorban a nyugdíjalap egyenlegének alakulásán keresztül szokás vizsgálni. Ezen egyenleget nagyrészt a finanszírozási modell, a demográfiai és a munkapiaci folyamatok határoznak meg.

Magyarországon 1998. január 1. és 2011. január 1. közötti időszakban a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású volt, a kötelező társadalombiztosítás mellett magán-nyugdíjalapok működtek. Ma már újra az állami nyugdíjak dominálnak. A vegyes rendszer érdekessége, hogy az állam a biztosítási nyugellátás kifizetését akkor is garantálja, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapba befizetett járulékok nem fedezik a folyósítandó nyugdíjak összegét. Azaz, ha a Nyugdíjkezelő Alap rossz befektetéseket eszközöl és „elpanamázza” a befektető pénzét, az állam akkor is biztosítja a kifizetést.

3. fejezet - Fenntartható nyugdíjrendszer

Tartalom

A népesedés összetételének változásaira adható válaszok

Az állami nyugdíjrendszerek gyökerei 1889 és 1937 közötti időszakra tehetők az EU tagországokban. Kezdetben az öregségi, rokkantsági és a hozzátartozói nyugdíjak jelentek meg, de ezek bevezetése országonként különböző sorrendben és fokozatosan történt. Angliában az öregkori ellátás szabályozása már 1908-tól történik, 1911-től pedig már rokkantsági nyugdíj is fizethető. Spanyolországban a rokkantsági biztosítás volt az első kockázatvállalási tényező mely 1919-től elérhető, majd két évvel később az öregségi biztosítás alkalmazására is sor került.

Az első nyugdíjtörvények közül a Bismarck^[16]-féle német, és az első dán nyugdíjtörvényt volt a legnagyobb hatással az európai nyugdíjrendszerekre annak ellenére, hogy a két szabályozási mód merőben eltérő. Bismarck nyugdíjtörvénye biztosítási elven alapul, mely biztosításelvű, klasszikus modellt képvisel, ahol kötelezővé válik a nyugdíjbiztosítás. E biztosítás célja, hogy öregkorra a biztosított a korábbi, aktív munkakori jövedelmével arányos nyugellátásban részesüljön.

Az első dán nyugdíjtörvény 1891-ben került bevezetésre. Ez egy adókból fizetett, majd általános öregségi nyugdíjat biztosító rendszer volt. A dán törvényhozás úgy ítélte meg, hogy egyes rétegei a társadalomnak, mint a kisparasztok, vagy az ipari munkások, jövedelmük alapján nem engedhetik meg maguknak a járulékfizetést. E dán modellnek Európán kívüli hatása is volt, amellett, hogy az angol és a skandináv nyugdíjrendszerek alapjául szolgált. Ezek az országok a rendszer leglényegesebb elemének az alapnyugdíjat tartották, és megtartották azt kiegészítvén jövedelemfüggő elemekkel. Több ország használ vegyes rendszert, miszerint az adókból történő finanszírozást járulékfizetéssel egészíti ki.

Szinte minden ország nyugdíjrendszere folyamatosan mozognak megalakulásuktól kezdve. Folyamatos szélesül a bevonandók köre (öregségi, rokkantsági, hozzátartozói). A rendszer mindhárom nyugdíjágra való kiterjesztése, és az arra való törekvés, hogy az ellátások egységesítésére kerüljenek, és méltányosak legyenek, generálják a rendszer állandó változását.

E rendszerektől különbözik a váromány fedezeti elven működő, biztosítási alapon szervezett állami nyugdíjrendszer. Ez esetben, tőkésítették a beszedett járulékokat, azonban az így felhalmozott tőke a második világháború alatt illetve utána az ingatlanok elpusztulása és a hiperinfláció okozta értékpapírok elértéktelenedése miatt a felhalmozott tőke vagy annak egy jelentős része elveszett. Ennek következtében a döntéshozók arra kényszerültek, hogy a mindenkori járulékokból finanszírozzák az ellátásokat.

A nyolcvanas-kilencvenes években újabb megszorításokra volt szükség a nyugdíjrendszerek tekintetében. Ennek okai a munkanélküliség alakulása és a várható életkor meghosszabbodása. Számos módszer van a probléma oldására:

induló nyugdíjszint csökkentése
magánnyugdíjrendszerek kiterjesztése
korhatáremelés
indexálás változtatása

Az EU tagországai kiterjedt állami nyugellátást működtetnek. Rendkívül fontos mutató, a kiadások GDP-hez viszonyított szintje, mely függ

a demográfiai helyzettől: iskolázottság, idős népesség aránya;
a nyugdíjrendszer bőkezűségétől: korkedvezmények, korhatár és helyettesítési ráta.

Magyarországon viszonylag magasak a nyugdíjkiadások: keleti szomszédaink közül kizárólag Lengyelország és Szlovénia előz meg minket.

Ez részben annak köszönhető, hogy az idős népesség aránya Magyarországon a nyugati, gazdagabb EU tagországokéhoz hasonló, azaz a népesség mintegy egyötödét is meghaladja. Az új tagországok közül is csak Észtországban van ennél magasabb idős népesség arány, ott viszont a nyugdíjkiadás értéke jóval alacsonyabb.

E jelentős eltérés a magyar és az észt rendszer esetében több okból tevődik össze:

a nyugdíjas népesség magasabb iskolázottsága
bár nagyon magas az öregségi nyugdíjkorhatár, jelentős azok aránya, akik korengedménnyel vagy rokkantsági nyugdíjjal vonulnak nyugdíjba.

A 2006-ban 59,9 (nőknél 57,5) év volt az öregségi nyugdíjba vonulók átlagos életkora, annak ellenére, hogy az öregségi nyugdíj korhatára 62 (nőknél 60) év. Ennek oka, hogy ha megvan a szükséges szolgálati idő, akkor kedvezménnyel már 60 (57) évesen is el lehet menni nyugdíjba anélkül, hogy ez a nyugdíj összegét csökkentené.

Magyarországon 1995-ben és 2006-ban is az 59 éves, vagy annál idősebb népesség arányához viszonyítva a nyugdíjasok létszáma megközelítette 120%-ot. Hogy hogyan lehetséges ez? A nyugdíjasok több, mint 20%-a korkedvezménnyel, rokkantsági alapon ment nyugdíjba. Így a rokkantsági nyugdíjasokkal együtt a nyugdíjba vonuló férfiak átlagos életkora 56,1 év, még a nőknél 55,2 év.

3.1. táblázat - 1. táblázat: A világ országainak népesség adatai (férfiak-nők aránya korcsoportonként, átlagéletkor, születéskor várható élettartam) [13]

Ország	Teljes népesség			Férfiak					Nők
	Összes (ezer fő)	Átlag életkor	Várható élettartam	népesség				Várható élettartam	népesség				Várható élettartam
	Összes (ezer fő)	Átlag életkor	Várható élettartam	ezer fő	0-14 év %	14-65 év %	65 év felett %	Várható élettartam	ezer fő	0-14 év %	14-65 év %	65 év felett %	Várható élettartam
Amerika
Kanada	33 099	38.9	80.2	16 358	18.3	70.2	11.5	76.9	16 741	17.0	67.9	15.1	83.7
Amerikai Egyesült Államok	298 444	36.5	77.9	146 661	21.2	68.2	10.6	75.0	151 783	19.6	66.2	14.3	80.8
Mexikó	107 450	25.3	75.4	52 657	31.8	62.8	5.3	72.6	54 792	29.4	64.5	6.2	78.3
Brazília	188 078	28.2	72.0	92 949	26.6	68.4	5.1	68.0	95 130	25.0	67.9	7.1	76.1
Európa
Ausztria	8 193	40.9	79.1	3 996	16.2	69.6	14.2	76.2	4 197	14.6	65.5	19.8	82.1
Belgium	10 379	40.9	78.8	5 081	17.4	67.9	14.7	75.6	5 298	16.0	64.0	20.1	82.1
Csehország	10 235	39.3	76.2	4 987	15.1	73.3	11.6	72.9	5 248	13.6	69.1	17.2	79.7
Dánia	5 451	39.8	77.8	2 694	19.4	67.4	13.2	75.5	2 757	18.0	64.8	17.1	80.2
Finnország	5 231	41.3	78.5	2 559	17.8	69.0	13.2	75.0	2 672	16.4	64.6	19.0	82.2
Franciaország	60 876	39.1	79.7	29 694	19.2	67.0	13.8	76.1	31 182	17.4	63.7	18.9	83.5
Németország	82 422	42.6	78.8	40 466	14.8	68.9	16.3	75.8	41 956	13.5	64.1	22.4	82.0
Görögország	10 688	40.8	79.2	5 250	15.1	67.9	17.1	76.7	5 438	13.7	65.6	20.8	81.9
Magyarország	9 981	38.7	72.7	4 753	16.8	71.6	11.6	68.5	5 228	14.4	67.0	18.5	77.1
Izland	299	34.2	80.3	150	22.0	67.4	10.6	78.2	150	21.4	65.7	12.9	82.5
Írország	4 062	34.0	77.7	2 020	21.7	68.0	10.3	75.1	2 043	20.1	67.1	12.8	80.5
Olaszország	58 134	42.2	79.8	28 450	14.6	68.6	16.8	76.9	29 684	13.1	64.4	22.5	82.9
Luxembourg	474	38.7	78.9	234	19.7	68.3	12.0	75.6	241	18.0	64.8	17.2	82.4
Hollandia	16 491	39.4	79.0	8 166	18.6	69.3	12.2	76.4	8 325	17.4	66.4	16.3	81.7
Norvégia	4 611	38.4	79.5	2 286	19.9	67.5	12.6	76.9	2 325	18.7	64.4	16.9	82.3
Lengyelország	38 537	37.0	75.0	18 689	16.8	72.7	10.5	71.0	19 847	15.0	69.1	16.0	79.2
Portugália	10 606	38.5	77.7	5 152	17.8	67.6	14.6	74.4	5 454	15.4	65.0	19.6	81.2
Szlovákia	5 439	35.8	74.7	2 639	17.6	73.1	9.3	70.8	2 800	15.9	69.6	14.6	78.9
Spanyolország	40 398	39.9	79.7	19 746	15.2	69.6	15.2	76.3	20 652	13.7	66.1	20.2	83.2
Svédország	9 017	40.9	80.5	4 467	17.4	67.2	15.4	78.3	4 549	16.1	64.1	19.7	82.9
Svájc	7 524	40.1	80.5	3 703	17.2	69.8	13.0	77.7	3 821	15.5	66.5	18.1	83.5
Nagy-Britannia	60 609	39.3	78.5	29 981	18.1	68.3	13.6	76.1	30 628	16.9	65.3	17.9	81.1
EU	456 953	39.3	78.3	223 563	16.8	69.1	14.1	75.1	233 390	15.3	65.3	19.4	81.6
Óceánia
Új-Zéland	4 076	33.9	78.8	2 025	21.7	67.9	10.4	75.8	2 051	20.4	66.4	13.2	81.9
Ausztrália	20 264	36.9	80.5	10 084	20.1	68.2	11.6	77.6	10 180	19.0	66.4	14.5	83.5
Indonézia	245 453	26.8	69.9	122 530	29.4	65.9	4.7	67.4	122 923	28.3	65.7	6.0	72.5
Ázsia
Japán	127 464	42.9	81.3	62 230	15.0	67.7	17.3	77.9	65 233	13.6	63.8	22.6	84.7
Dél-Korea	48 847	35.2	77.0	24 549	19.7	72.9	7.4	73.6	24 298	18.0	71.0	11.0	80.8
Törökország	70 414	28.1	72.6	35 550	25.7	68.1	6.2	70.2	34 864	25.2	67.3	7.5	75.2
Kína	1 313 974	32.7	72.6	676 464	21.5	71.3	7.2	70.9	637 510	20.1	71.5	8.3	74.5
India	1 095 352	24.9	64.7	564 613	30.7	64.4	4.8	63.9	530 739	30.9	64.1	5.0	65.6
Oroszország	142 894	38.4	67.1	66 214	15.8	74.4	9.8	60.5	76 680	12.9	68.7	18.4	74.1
Afrika
Dél-Afrikai Köztársaság	44 188	24.1	42.7	21 465	30.8	65.0	4.2	43.3	22 723	28.7	65.0	6.3	42.2

A nyugdíjban potenciálisan eltöltött évek hosszában, nincs jelentős különbség az új és a régi tagországok között. A régi tagállamokban is csak 1-2 évvel hosszabb a nyugdíjban eltöltött időszak. Ennek oka, hogy a legtöbb országban a várható életkor növekedésével együtt emelik az öregségi korhatárt is.

3.1. ábra - 5. ábra: Az öregségi és rokkantsági nyugdíjkiadás és nyugdíjazás utáni életévek [14]

3.2. ábra - 6. ábra: A 60 év felettiek százalékos aránya az egyes országok teljes népességszámához képest 2006-ban [15]

3.3. ábra - 7. ábra: A 60 év felettiek várható százalékos aránya az egyes országok teljes népességszámához képest 2050-re [16]

Európára a felosztó-kirovó rendszerű finanszírozású nyugdíjrendszerek a jellemzőek, melyben a járulékok biztosítják a források meghatározó részét, ezt egészíti ki az állami hozzájárulás. Dánia az egyetlen ország, ahol az állami nyugdíjat teljes mértékben adókból finanszírozzák. Közvetlen finanszírozású az öregségi és hozzátartozói nyugdíj, még a rokkantsági nyugdíjat foglalkoztatási alapon finanszírozza. Más országokban a járulékok különböző társadalombiztosítási ágra oszlanak, egyes esetekben a társadalombiztosítás egészére, máskor az öregségi, rokkantsági és hozzátartozói ellátások együttesére vonatkoznak

A nyugdíjrendszerek finanszírozhatóságának kritikus kérdése a nyugdíjkorhatár. Ez jellemzően 65 év, bár Dániában magasabb, 67 év, még Franciaországban csak 60év. Néhány országban, mint Magyarországon is, a női korhatár alacsonyabb a férfiakénál, ez jellemzően 60 év pl.: Belgiumban, Görögországban, Ausztriában, azonban ezek az országok is arra törekednek, hogy fokozatosan a férfi korhatárra emeljék a szintet. Emellett azonban a nyugdíjkorhatár a tagországok többsége rugalmasan kezeli. Néhány EU országban akár 3-5 évvel a meghatározott korhatár előtt is nyugdíjba lehet vonulni bizonyos feltételek mellett, pl.: egészségi állapot, nem, biztosításban töltött idő. Néhány országban azonban nem kerülhető meg a korhatár, mint például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiában és Írországban.

Jelentős eltérés mutatkozik a nyugdíjra jogosító idő szerepében is. Leggyakrabban 10-15 éves biztosítási idő szükséges. Abban az esetben, amikor az adott országban való tartózkodástól függvénye a nyugdíjjogosultság, akkor általában 3-5 éves tartózkodás a követelmény. A tagországoknál az is nagy eltérést mutat, hogy hány év átlagkeresetét veszik figyelembe a nyugdíjösszeg megállapításához. Ezen időtartam vonatkozásában

legrövidebb: Görögország – 5 év;
leghosszabb: Németország – pontrendszer keretében számolva a biztosítás teljes ideje.

Ez az időszak több ország esetében is 10 év. Valószínűleg Finnország is ezt tekintette példának akkor, amikor célul tűzte ki, hogy a korábbi négy évről fokozatosan tízre emelik a beszámítási időszak hosszát a munkahelyi nyugdíjrendszer tekintetében.

A népesedés összetételének változásaira adható válaszok

Európa legtöbb tagállamánál megfigyelhető a munkaképes korú népesség csökkenése. E tendencia ellensúlyozható a

kereslet csökkentésével,
kínálat növelésével,
illetve ezek kombinációjával.

Fentiekből következően az alábbi lehetőségek adódnak:

juttatások csökkentése,
járulékok növelése,
növelni a kibocsátást, ami elérhető
- az egy munkavállalóra jutó kibocsátás növelésével és/vagy
- a munkavállalók számának emelésével.

Ezek alapján a következők válaszok adhatók a demográfiai átalakulásokra:

nyugdíjkorhatár emelése,
bevándorlások ösztönzése,
tőkeállomány növelése,
oktatás és képzés előtérbe helyezése,
növelni a munkaerő piacon résztvevők számát: nők ösztönzése, munkanélküliség csökkentése,
tőkeexport olyan országokba, ahol a munkaerő-piaci átlagéletkor alacsonyabb

Magyarországon a rendszerváltást követő munkanélküliséget a nyugdíjazási szabályok enyhítésével igyekeztek mérsékelni. Így az alacsony termelékenységű, ráadásul képzetlen munkavállalók számára egy új, biztos megélhetés előtt tárult ki a „kapu”. A relatíve könnyen és korán elérhető nyugdíjak sokkal biztosabb megélhetést nyújtottak, mint az ezen rétegek számára elérhető rosszul fizetett és rendszertelen munkák.

A svéd nyugdíjrendszer lényegesen szigorúbb a magyarnál. A korhatár előtti nyugdíjba vonulás jelentős levonással jár. A nyugdíj 1 hónappal történő előrehozás a nyugdíjösszeg 0,5%-os csökkenésével jár. Magyarországon a hiányzó szolgálati időtől függően minden hónap után 0,1-0,5% csökkenést jelent. Legkorábban 61 éves korban lehet igény bevenni állami nyugdíjrendszerből származó jövedelmet, a garantált nyugdíjat pedig csak 65 éves korban. Ezzel szemben viszont a korhatáron túli nyugdíjba vonulást a svéd rendszer kiemelkedő mértékben támogatja.

A svéd rendszerben három tényezőtől függ a nyugdíjak indexálása. Alapesetben az éves indexet két adat, az infláció illetve a reáljövedelem változása alapján (fél-fél súllyal) számítják ki, ugyanakkor a nyugdíjalap egyenlegére vonatkozó hosszú távú hatást is számolják. A harmadik tényező talán a legfontosabb, mivel ha a nyugdíjalap egyensúlyát az emelés veszélyeztetné, akkor korrigálják az indexet, vagyis az eljövendő nemzedékek terhére nem lehet nyugdíjat emelni. Mi más ez, mint a fenntartható nyugdíjrendszer.

^[16] Otto Eduard Leopold von Bismarck (Schönhausen, 1815. április 15. – Friedrichsruh, 1898. július 30.) porosz családból származó államférfi. Betöltött miniszterelnöki, külügyminiszteri és kancellári tisztségeket. Irányításával egyesült a harminckilenc német királyság, fejedelemség illetve városállam. Melyek félretéve politikai-hatalmi ellentéteiket, előtérbe helyezték a gazdasági érdekeiket. Közös vámuniót hozott létre, majd több regionális szövetség alakított ki. Vezetésével, a második német császárság egységes, gazdaságilag és katonailag erős nagyhatalom lett, ma is ható szociális, egészségbiztosítási és oktatási rendszerrel.

4. fejezet - Népesség változásának hatása a jóléti rendszerekre

Tartalom

Népesedési trendek

A túlnépesedésből fakadó problémák

Az urbanizáció, mint népesedés növelő tényező
Népesedési politika
A nők szerepe és a társadalmi tudatformálás fontossága

A népesség növekedés egyértelmű hatással van a környezet állapotára, a környezet elemeinek kifinomult kapcsolatrendszerére. Ezáltal közvetlen és közvetett hatással van:

a Föld ásványkincseinek kimerüléseire,
a felszín alatti vízkészletek rohamos csökkenésére,
az ózonréteg ritkulására,
a globális felmelegedésre,
savas esők kialakulására,
szórványos és világméretű járványok kialakulására,
stb…

Mára a népességváltozás már nem csak tudományos kérdés, hanem gazdasági és társadalmi következményeket is von maga után. Emiatt az országok kormányai, a nemzetközi szervezetek szükségszerűen foglalkoznak a kérdéssel.

Vajon mitől függ a születések száma egy adott évben?

az éppen szülőképes korban lévő nők számától (az orvostudomány fejlődésével a nők gesztációs ideje egyre hosszabb);
életkor szerinti összetételtől (itt nem csak a férfi-nő arány a befolyásoló, de az egyén iskolázottsága és értelmi szintje is);
a szülési kedvtől (ezt nagymértékben befolyásolja a nők képzettsége, elvárásai az élettől);
a termékenységtől (ma már egyre inkább ismert számunkra a környezet állapotának befolyásoló ereje e tényre, nők és férfiak meddősége);
egyes életkorban milyen gyakorisággal adnak gyermekeknek életet (ha a gyerekek kis korkülönbséggel születnek, az anya várhatóan akár több gyermeket is vállal);
a nők családi állapotától (szingli nő ritkán vállal akár csak egy gyermeket is).

(Egy rövid gondolat. Milyen az emberi tulajdonság és hogyan befolyásolja egymáshoz való viszonyunkat a birtoklás ösztöne. Amíg friss a párkapcsolat, keressük a másik kegyét, kölcsönös az egymásra figyelés. Minél régebb óta tart, esetleg a házasságon is túl vannak, ez a figyelem egyre inkább alább hagy és az én központúság kerül előtérbe a birtoklási vágy növekedése mellett. E mellett viszont azt is meg kell említeni, hogy az idősödő korosztályok tekintetében, talán pontosan az élettapasztalatnak köszönhetően, újra fontossá válik az egymásra figyelés és a másikról való gondoskodás. Hiszen egy új kapcsolat nem jobb, csak más.)
külső hatások (társadalmi elvárások, hagyományok, szokások …).

Amíg India lakosságának 58%-a, Etiópia lakosságának 48% kórosan alultáplált, addig Németország lakosságának 50%-a és az USA lakosságának 55%-a súlyosan túlsúlyos. Milyen következményei vannak a helytelen táplálkozásnak? Csökken a gyermekek fizikai és szellemi fejlődése, emellett nő a betegségekkel szembeni fogékonyság, ami a gazdaságot is terheli. Az immunrendszer legyengülését követően, egy egyszerű betegség is végzetes lehet.

Az éhezés okai:

éghajlati tényezők;
természeti katasztrófák;
demográfiai helyzet (sok a gyermek);
rosszul működő gazdaság;
társadalmi és kulturális okok;
politikai okok. (Politikai okok miatt több százezer ember vándorol a világban családostul, megfelelő egészségügyi és szociális ellátás nélkül.)

Népesedési trendek

Becslések alapján kb. 40 ezer évvel ezelőtt a Föld lakossága mintegy 3 millió fő volt. A földművelés megjelenésének hajnalán, időszámításunk előtt 8 ezer évvel még mindig csak 5 millióan laktak a földön, majd a mezőgazdasági forradalomnak köszönhetően Krisztus születésekor, az időszámítás kezdetén már 200 millió ember élt a bolygón.

1650 körül éri el a Föld lakossága a félmilliárd főt, ami 1830-ra megduplázódott, 1 milliárdra nőtt. A következő duplázódáshoz még közel száz évre volt szükség, 1927-re a világnépesség 2 milliárd, majd 33 év múlva 1960-ban 3 milliárd, 1975-ben 4 milliárd 1987-ben már 5 milliárd. 1999-ben elértük a 6 milliárdos népesség számot, 2011-re pedig már 7 ember élt a Földön. Tudományos igényű előrejelzések szerint 2045-re a népesség száma valószínűleg 9 milliárdra fog felszökni, bár újabb előrejelzések alapján talán hamarabb is megállhat a Föld népességszámának emelkedése.

4.1. ábra - 8. ábra: A világ népességszám adatai (fő) 2010. júliusi adatok alapján [17]

4.2. ábra - 9. ábra: A világ népsűrűségi adatai (fő/km²) 2010. júliusi adatok alapján [17]

9. ábra: A világ népsűrűségi adatai (fő/km2) 2010. júliusi adatok alapján [17]

4.3. ábra - 10. ábra: A világ népességszám növekedésének aránya (%) 2010. júliusi adatok alapján [18]

4.4. ábra - 11. ábra: A városi lakosság aránya (%) országonként 2010. júliusi adatok alapján [17]

4.1. táblázat - 2. táblázat: Cenzus adatok a világból [17][18][19]

Ország	Népességszám (fő)	Népesség növekedési ráta	Népsűrűség fő/km²	Városi lakosság aránya (%)
Amerika
Amerikai Egyesült Államok	310.233.000	0,97	33,9	82
Brazília	201.103.000	1,17	23,8	86
Mexikó	112.469.000	1,12	57,9	77
Kolumbia	44.205.000	1,18	39,9	74
Kanada	33.760.000	0,80	3,7	80
Bermuda	68.300	0,62	1.264,8	100
Európa
Németország	82.283.000	-0,06	236,0	74
Törökország	77.804.000	1,27	101,1	69
Franciaország	64.058.000	0,53	116,5	77
Nagy-Britannia	61.285.000	0,28	253,3	90
Olaszország	58.091.000	-0,08	197,5	68
Spanyolország	40.549.000	0,05	81,3	77
Lengyelország	38.464.000	-0,05	126,4	61
Románia	22.181.000	-0,16	96,5	54
Hollandia	16.783.000	0,39	495,2	82
Görögország	10.750.000	0,11	82,3	61
Portugália	10.736.000	0,24	117,4	59
Belgium	10.423.000	0,08	344,2	97
Magyarország	9.880.000	-0,26	110,3	68
Svájc	7.623.000	0,22	190,6	73
Málta	406.800	0,39	1.287,3	94
Monaco	30.600	-0,18	15.300,0	100
Vatikán	830	0,00	1.886,4	100
Óceánia
Indonézia	242.968.000	1,10	134,1	52
Ausztrália	21.516.000	1,17	2,8	89
Ázsia
Kína	1.330.141.000	0,49	139,0	43
India	1.173.108.000	1,38	394,6	29
Oroszország	139.390.000	-0,47	8,5	73
Banglades	158.066.000	1,27	1.214,3	27
Japán	126.804.000	-0,24	347,9	66
Vietnám	89.571.000	1,10	288,9	28
Dél-Korea	48.636.000	0,26	501,8	81
Hong Kong	7.090.000	0,48	6.726,8	100
Szingapúr	4.701.000	0,86	6.842,8	100
Makaó	568.000	0,89	20.141,8	100
Afrika
Pakisztán	177.277.000	1,51	230,0	36
Nigéria	152.217.000	3,66	167,1	48
Etiópia	88.013.000	3,20	88,0	17
Egyiptom	80.472.000	2,00	80,8	43
Irán	67.038.000	0,94	43,8	68
Dél-Afrikai Köztársaság	49.109.000	-0,05	40,4	61
Kenya	40.047.000	2,59	70,.4	22
Algéria	34.586.000	1,18	14,5	65
Irak	29.672.000	2,45	67,8	67
Szaúd-Arábia	29.207.000	1,75	13,6	82
Afganisztán	29.121.000	2,47	44,6	24
Ruanda	11.056.000	2,82	448,2	18
Burundi	9.863.000	3,56	384,1	10
Egyesült Arab Emirátus	4.976.000	3,56	59,5	78
Palesztina	4.119.000	2,58	686,5	72
Maldív-szigetek	395.700	-0,18	1.327,9	38

4.5. ábra - 12. ábra: A legnépesebb agglomerációk a világban (fő) 2012. január 1. adatok alapján.[20]

4.2. táblázat - 3. táblázat: A legnépesebb agglomerációi a világban 2012. január 1. adatok alapján. [20]

Sorszám	Név	Ország	Népességszám	Megjegyzés (az agglomerációval együtt)
1	Tokyo	Japan	34,500,000	incl. Yokohama, Kawasaki, Saitama
2	Canton	China	25,800,000	Northern Pearl River Delta incl. Dongguan, Foshan, Jiangmen, Zhongshan
3	Jakarta	Indonesia	25,300,000	incl. Bekasi, Bogor, Depok, Tangerang, Tangerang Selatan
4	Seoul	Korea (South)	25,300,000	incl. Bucheon, Goyang, Incheon, Seongnam, Suweon
5	Shanghai	China	25,300,000	incl. Suzhou
6	Mexico City	Mexico	23,200,000	incl. Nezahualcóyotl, Ecatepec, Naucalpan
7	Delhi	India	23,000,000	incl. Faridabad, Ghaziabad, Gurgaon
8	New York	United States of America	21,500,000	incl. Bridgeport, Newark, New Haven
9	São Paulo	Brazil	21,100,000	incl. Guarulhos
10	Bombay	India	20,800,000	incl. Bhiwandi, Kalyan, Thane, Ulhasnagar, Vasai-Virar
11	Manila	Philippines	20,700,000	incl. Kalookan, Quezon City
12	Karachi	Pakistan	17,400,000
13	Los Angeles	United States of America	17,000,000	incl. Anaheim, Riverside
14	Osaka	Japan	16,800,000	incl. Kobe, Kyoto
15	Beijing	China	16,400,000
16	Moscow	Russia	16,200,000
17	Cairo	Egypt	15,700,000	incl. Al-Jizah, Hulwan, Shubra al-Khaymah
17	Calcutta	India	15,700,000	incl. Haora
19	Buenos Aires	Argentina	14,300,000	incl. San Justo, La Plata
20	Dacca	Bangladesh	14,000,000
21	Bangkok	Thailand	13,800,000
22	Tehran	Iran	13,500,000	incl. Karaj
23	Istanbul	Turkey	13,400,000
24	Lagos	Nigeria	12,700,000
24	Rio de Janeiro	Brazil	12,700,000	incl. Nova Iguaçu, São Gonçalo
26	London	Great Britain	12,600,000
27	Paris	France	10,600,000

„Az ember földi megjelenésétől 1945-ig több mint tízezer generáció kellett ahhoz, hogy a világ népessége elérje a 2 milliárdot. Most egyetlen emberöltő – az enyém – alatt a világ népessége kétmilliárdról 9 milliárd fölé fog emelkedni, s már túl is jutottunk a félúton.” írja Al Gore Mérlegen a Föld című könyvében. [21]

Paul R. Ehrlich és Anne H. Ehrlich, exponenciális népesség növekedést vizionál a lassú indulás után, mely magában rejti a katasztrófa lehetőségét. Szemléletes példa lehet, hogy a Föld népessége tízévenként Kína lakosságának megfelelő nagyságrenddel gyarapodik. Míg időszámításunk kezdetén a népesség száma ezerévenként nőtt 2 százalékkal, addig az 1950-es évekre a gyarapodás eléri az évi 2 százalékos emelkedést. 1900-ban a világnépesség megközelítette a másfélmilliárdos lélekszámot, majd ehhez képest 2000-re már több, mint 6 milliárdan voltunk, azaz egy évszázad alatt négyszereződött meg a népesség.

4.3. táblázat - 4. táblázat: A Világ népességszám változása a történelemi időktől a jelenen át a jövőig [22]

Évszám	millió fő	Évszám	millió fő	évi növekedés millió fő	évi növekedési ráta %
-10000	3	1950	2555,975	37,80616	1,47
-7000	10	1951	2593,781	42,09986	1,61
-4500	20	1952	2635,881	45,35323	1,71
-2500	40	1953	2681,234	48,09563	1,78
-1000	80	1954	2729,329	51,59361	1,87
0	160	1955	2780,923	53,15514	1,89
900	320	1956	283,4078	56,03344	1,96
1500	450	1957	2890,112	56,72678	1,94
1650	500	1958	2946,838	52,5518	1,77
1700	600	1959	2999,39	42,30752	1,4
1750	700	1960	3041,698	41,00342	1,34
1830	1000	1961	3082,701	56,22087	1,81
1850	1200	1962	3138,922	69,75491	2,2
1888	1500	1963	3208,677	71,37325	2,2
1900	1600	1964	3280,05	69,23711	2,09
1927	2000	1965	3349,287	70,44089	2,08

4.4. táblázat - 5. táblázat: A világ népesség növekedése, és népességnövekedési rátája [22]

Évszám	millió fő	évi növekedés millió fő	évi növekedési ráta %	Évszám	millió fő	évi növekedés millió fő	évi növekedési ráta %
1966	3419,728	69,95123	2,02	2008	6681,113	74,87471	1,11
1967	3489,679	72,04977	2,04	2009	6755,987	74,59975	1,1
1968	3561,729	74,83744	2,08	2010	6830,587	74,58557	1,09
1969	3636,567	75,39501	2,05	2011	6905,173	74,14027	1,07
1970	3711,962	77,57775	2,07	2012	6979,313	73,76648	1,05
1971	3789,539	76,26465	1,99	2013	7053,079	73,64545	1,04
1972	3865,804	75,74694	1,94	2014	7126,725	73,28383	1,02
1973	3941,551	74,50446	1,87	2015	7200,009	72,84119	1,01
1974	4016,055	72,55613	1,79	2016	7272,85	72,35135	0,99
1975	4088,612	71,15134	1,73	2017	7345,201	71,65145	0,97
1976	4159,763	71,74756	1,71	2018	7416,853	70,81108	0,95
1977	4231,51	71,62317	1,68	2019	7487,664	69,85061	0,93
1978	4303,134	74,36331	1,71	2020	7557,514	68,96279	0,91
1979	4377,497	75,05056	1,7	2021	7626,477	68,11545	0,89
1980	4452,548	76,33464	1,7	2022	7694,593	67,1363	0,87
1981	4528,882	79,7996	1,75	2023	7761,729	66,07475	0,85
1982	4608,682	81,59575	1,75	2024	7827,804	64,95516	0,83
1983	4690,278	80,19079	1,7	2025	7892,759	63,90844	0,81
1984	4770,468	81,58364	1,7	2026	7956,667	62,92897	0,79
1985	4852,052	83,82165	1,71	2027	8019,596	61,91236	0,77
1986	4935,874	86,14952	1,73	2028	8081,508	60,87535	0,75
1987	5022,023	86,8367	1,71	2029	8142,384	59,82152	0,73
1988	5108,86	86,85338	1,69	2030	8202,205	58,83433	0,71
1989	5195,713	87,97423	1,68	2031	8261,04	57,91592	0,7
1990	5283,687	83,4977	1,57	2032	8318,956	56,9896	0,68
1991	5367,185	84,48639	1,56	2033	8375,945	56,04736	0,67
1992	5451,672	82,46639	1,5	2034	8431,993	55,07438	0,65
1993	5534,138	81,17262	1,46	2035	8487,067	54,14284	0,64
1994	5615,311	81,36621	1,44	2036	8541,21	53,26096	0,62
1995	5696,677	80,18011	1,4	2037	8594,471	52,36026	0,61
1996	5776,857	78,22988	1,35	2038	8646,831	51,43429	0,59
1997	5855,087	77,00423	1,31	2039	8698,265	50,47815	0,58
1998	5932,091	76,16384	1,28	2040	8748,743	49,55993	0,56
1999	6008,255	75,29543	1,25	2041	8798,303	48,68317	0,55
2000	6083,55	75,69229	1,24	2042	8846,987	47,77177	0,54
2001	6159,243	75,11926	1,21	2043	8894,758	46,8215	0,53
2002	6234,362	74,15441	1,18	2044	8941,58	45,83873	0,51
2003	6308,516	73,91736	1,16	2045	8987,419	44,88526	0,5
2004	6382,434	74,00953	1,15	2046	9032,304	43,96423	0,49
2005	6456,443	74,54155	1,15	2047	9076,268	43,02372	0,47
2006	6530,985	75,23016	1,15	2048	9119,292	42,06711	0,46
2007	6606,215	74,89774	1,13	2049	9161,359	41,09962	0,45

4.6. ábra - 13. ábra: A népességszám növekedése a történelem során [22]

4.7. ábra - 14. ábra: A Világ várható népességnövekedési tendenciái [17][20][23]

4.8. ábra - 15. ábra: A Föld népessége, 2011. október 28., 07:46 [24]

A népességnövekedés mellett aggodalomra ad még okot, hogy a nagy népszaporulat főként a szegény országokra jellemző, ahol viszont sok esetben nem elégséges a létfenntartáshoz szükséges alapelemek mennyisége.

Az egyes térségek különböző népesedési tendenciákat mutatnak. Ezekre példaként álljon itt néhány ország:

Közepes mértékű születési ráta, alacsony halálozási ráta, lassuló ütemű népesség növekedés: Dél-Koreai Köztársaság, Kína. Növekedési ráta: 0,2-0,5;
Kismértékben csökkenő születési ráta, a halálozási ráta, gyorsabb csökkenése: Brazília, Indonézia, Mexikó. Növekedési ráta: kb. 1,1.
Kismértékben csökkent a halálozási ráta, de a születési ráta nagyon: Nigéria, Uganda. Növekedési ráta: kb. 3,5 fölötti.

A népesség megkétszereződéséhez 2 százalékos népességnövekedési ráta esetén 36 évre van szükség (ez Afrika országainak 60 %-ra jellemző). Ugyanakkor további 12% esetén a népességnövekedési ráta meghaladja a 3%-ot ezekben az országokban a népességszám kevesebb, mint 24 év alatt duplázódik meg.

4.5. táblázat - 6. táblázat: Országok születési-, halálozási-, növekedési rátája és a születéskor várható élettartam [25]

Ország	Népességszám	Születési ráta	Halálozási ráta	Növekedési ráta	Születéskor várható élettartam
Kína	1.330.141.000	12,17	6,89	0,49	74,51
India	1.173.108.000	21,34	7,53	1,38	66,46
Amerikai Egyesült Államok	310.233.000	13,83	8,38	0,97	78,24
Indonézia	242.968.000	18,45	6,25	1,10	71,05
Brazília	201.103.000	18,11	6,35	1,17	72,26
Pakisztán	177.277.000	25,09	7,06	1,51	65,62
Bangladesh	158.066.000	23,80	9,08	1,27	60,63
Nigéria	152.217.000	36,07	16,31	1,97	47,24
Oroszország	139.390.000	11,11	16,04	-0,47	66,16
Japán	126.804.000	7,41	9,83	-0,24	82,17
Mexikó	112.469.000	19,39	4,83	1,12	76,26
Burundi	9.863.000	41,43	9,87	3,56	58,29
Uganda	33.399.000	47,55	11,90	3,56	52,98
Egyesült Arab Emirátus	4.976.000	15,98	2,08	3,56	76,32
Kuvait	2.789.000	21,64	2,29	3,50	77,89
Etiópia	88.013.000	43,34	11,29	3,20	55,80
Kongó (Dem. Rep.)	70.719.000	42,26	11,39	3,17	54,73
Zimbabwe	11.652.000	31,57	11,75	2,95	47,55
Benin	9.056.000	38,67	9,23	2,94	59,42
Ruanda	11.056.000	37,26	10,19	2,82	57,46
Kongó (Republic)	4.126.000	41,01	11,75	2,81	54,54
Mali	13.796.000	46,09	14,64	2,61	52,17
Burkina Faso	16.242.000	43,98	13,02	3,10	53,32
Angola	13.068.000	43,33	23,74	2,06	38,48
Szomália	10.112.000	43,33	15,24	2,81	50,00
Malawi	15.448.000	41,28	13,69	2,76	50,92
Zambia	12.057.000	33,93	21,15	1,62	38,86
Mozambik	22.061.000	37,80	19,83	1,80	41,37
Afganisztán	29.121.000	38,11	17,65	2,47	44,65
Dél-Afrikai Köztársaság	49.109.000	19,61	16,99	-0,05	49,20
Csád	10.543.000	40,12	15,79	2,04	47,99
Lesotho	1.920.000	27,17	15,71	0,28	50,67
Ukrajna	45.416.000	9,62	15,70	-0,62	68,46
Közép-Afrikai Köztársaság	4.845.000	36,79	15,30	2,15	49,68

4.9. ábra - 16. ábra: A Világ 5 millió lélekszámnál nagyobb népességű országai 2012. július 1-i adatok alapján [26]

Az iparosodott országokban, mint Nyugat-, Közép-, és Észak-Európa, Észak-Amerika, Ausztrália területén és igen alacsonynak mondható a halálozási ráta (6-10), és ez a mutató a század folyamán fokozatosan csökken, ugyanakkor a születési ráta is viszonylag alacsony (10-13 fő), így az országok népessége viszonylag stabil. E változások a növekvő életszínvonalnak és az egészségügyi gondoskodásnak köszönhető.

Európa más térségeire, mint Közép- és Kelet-Európa, valamint a volt Szovjet tagállamok egy részére a fogyó emellett öregedő társadalom jelző illik.

4.10. ábra - 17. ábra: A Világ népesség eloszlása [27]

A fejlődő országokban általában a népesség gyorsan nő. Bár, mint fent látható, lényeges különbségek vannak az egyes országok között. A harmadik világra jellemző, hogy a halálozási ráta általában lecsökkent 9-19 főre, ugyanakkor a születési ráta maradt 35-52 fő. A társégben élők az életesélyei is sokat javultak, most 55 és 66 év közötti, de még így is messze elmarad a fejlett országoktól. A fejlődő országok népessége jellemzően fiatal, a 15 éven aluliak képezik a teljes populáció 40-50 százalékát. (Ugyanez a szám a fejlett országokban 23 százalék.) A népességnövekedés várhatóan tovább folytatódik, mert a korszerkezetből fakadóan nő a gyermekszülési korban lévők aránya és abszolút száma egyaránt.

Az élve születés és a halálozási arány mellett a népesség számot nagymértékben befolyásolja a migráció is. Az Egyesült Államokba várhatóan évente 1 millió ember kíván bevándorolni, ugyanakkor Európa lakossága csökkenő tendenciát mutat. Ukrajna lakóinak száma 40%-al, míg Oroszország és Olaszország lakóinak száma 25%-kal csökken 35 év múlva. Még 50 évvel ezelőtt a Föld lakosságának 22%-a Európában és 8%-a Afrikában élt, addig mára Afrikában és Európában 13-13%-a él és Ázsiában 60%. Bár Afrika lakosságát az AIDS vírus súlyosan sújtotta, sújtja és a jövőben is számottevő lesz a hatása, ennek ellenére 35 év múlva Afrika lakosságának száma háromszorosa lesz az Európainak.

Emellett a fejlett ipari országok többségében, így Európában, Észak-Amerikában, Japánban és Ausztráliában az átlagéletkor megnő. A lakosság 60%-a 60 év feletti lesz, a gyermekek aránya pedig csupán 14%. Így a keresőképes lakosság mindösszesen 26%, akiknek el kell tartaniuk a fennmaradó 74%-ot. Elég riasztó előrejelzés.

A túlnépesedésből fakadó problémák

Egy példa: Szent Máté-szigetet valaha rénszarvaszuzmó borította tíz centiméter vastagon mindaddig, amíg meg nem jelentek a rénszarvasok. 1944-ben egy huszonkilenc tagú rénszarvascsordát telepítettek a szigetre. A csorda szaporodása exponenciális függvényt követhetett, hiszen bőségesen volt számukra táplálék. 1957-ben 1350 egyed élt a szigeten, 1963-ban pedig már 6000. E magas egyedszámú populáció lelegelte a zuzmót és 1963-1964 kemény tele végzett a csordával. A tavaszt csupán egy terméketlen bika és 41 tehén érte meg, emiatt kipusztulásuk törvényszerű volt.

Mivel a szigeten semmilyen természetes ellenfelük nem volt, nem ritkították őket a ragadozók, így felszabadultak a létszámukat szabályozó minden hatás alól. Ugyanakkor nem vándorolhattak el, így a zuzmó nem tudott megújulni.

Ezen események a billenési pontot példázzák. A billenési pont a rendszer hirtelen, és kedvezőtlenül megváltozása. A billenési pont előzmények nélkül, váratlanul alakul ki, amit követően a rendszerben visszafordíthatatlan átalakulások mennek végbe. Egy társadalmi rendszerben végbemenő katasztrófaszerű összeomlás korábban csak elszigetelt emberi közösségeknél illetve zárt ökológiai rendszerek példáján volt megfigyelhető.

A túlnépesedés néhány következményei a környezetvédelem szempontjából:

bármi áron növelni kell a mezőgazdasági termékek mennyiségét;
intenzív mezőgazdaság;
- Műtrágya használat;
- Peszticidek használata;
- Hibrid növények termesztése;
extenzív mezőgazdaság;
- újabb területek bevonása a termelésbe;
veszélyeztetik az erdőket, vizeket;
megnövekednek a környezetvédelem járulékos költségei;
technológia lemaradása;
elavult növény védőszerek és termésnövelő, hozamnövelő szerek felhasználása.

A népesség növekedése által okozott egészségügyi problémák:

gyermekkori táplálékhiány, amely csökkent szellemi fejlődéshez vezet;
rendszeres járványok;
nők nagyobb terhelésnek vannak kitéve;
nagyobb a mortalitási arány;
megfelelő minőségű és mennyiségű gyógyszerek hiánya;
az élelemtermelés és az egészségügy verseng a gazdasági támogatásért, emiatt az egészségügy kevesebb támogatást fog kapni;
nem képezhető tápláléktartalék, ezért egy rosszabb évben az ország komoly gondokkal küzd;

Újabb példa egy zárt ökoszisztéma összeomlására, a Húsvét-szigetek története. Mintegy másfél évezrede fedezte föl egy törzsfőnök csapatával egy hosszú tengeri út után. A paradicsominak tűnő szigeteket pálmák borították. A letelepedett vándorok rövid idő alatt benépesítették a szigeteket és 11 elkülönülő közösséget alkottak, akiket saját főnök irányított és egymással is vetélkedtek a mindennapi javakért. Rövid idő alatt kivágták az erdők pálmáit, megtizedelték a sziget élővilágát. Isteneik támogatásának, jóindulatának és szeretetének elnyerése érdekében hatalmas kőszobrokat hoztak létre a legnagyobb El Gigante, amely húsz méter magas csaknem 270 tonnát nyom. Közel ezer esztendő alatt a sziget lakossága néhány tucatról tízezerre emelkedett, ezzel együtt pedig a népsűrűség is folyamatosan nőtt. Emellett alig maradt fa a szigeten. Ezzel együtt járt a talajerózió, és nem maradt fa a csónakok alapanyagainak sem. Emiatt abbamaradt a halászat és végül már a főzéshez sem maradt elég fa, hanem fűvel tüzeltek. A népességszám elérte a 15.000 főt és megkezdődött az éhínség és a társadalmi felfordulások időszaka. Háborúk, kannibalizmus rombolta szét az addig virágzó társadalmat és az egykor buja sziget kopár, füves prérivé, ami a korábbi népességnek csupán harmadát képes eltartani. A Húsvét-szigetek tragédiájának egyik fontos oka az elszigeteltség volt. A helyzetet a fák kipusztítása tette végzetessé, mivel még hajókat sem tudtak építeni, amivel továbbköltözhettek volna. Mivel az összeomlás váratlanul következett be a társadalomnak és kultúrának esélye sem volt az alkalmazkodásra.

A világ népessége az elmúlt fél évezredben rohamosan növekvő tendenciát mutatott. Ezzel együtt az egy főre jutó fogyasztás mértéke valamint a javak előállítására szolgáló technológiák anyag és energia igénye is megnőtt. Az emberiség ökológiai lábnyoma 1900-ban még csak 60 százaléka volt a Föld biológiai kapacitásának, azonban az ezredfordulóra ez az érték meghaladta a glóbusz méretét.

A ma élő emberiség Földünket meghaladó ökológiai lábnyoma az ökológiai rendszer billenési pontjára utal. Ennek előrejelzője lehet a biológiai sokféleség csökkenése, az üvegházhatás növekedése, a globális klíma változása. Egyre több folyamat jelzi előre a gazdasági rendszerek billenékenységét is. Lásd: tőzsdék visszaesése, banki, iparági válságok, melyek nem csak egy ország, hanem akár a világ pénzügyi rendszereit is megrázhatja. Például az ázsiai pénzügyi válság 1997 után csak a régióban 22 millió embert taszított vissza a szegénységbe, a régión kívüli hatás elért Európáig, Amerikáig.

A szociális rendszer is közeledik a billenési ponthoz. Ma már egész Európában megfigyelhető hogy a korábban „bízz az idegenekben” modellt egyre növekvő társadalmi rétegek kérdőjelezik meg. Minden jól működő társadalmat történelmileg kialakult közös szabályok irányítanak. Amikor a közösségbe a szabályokat áthágó idegenek aránya elér egy bizonyos szintet, a közösség toleranciája ugrásszerűen lecsökken. Lásd tradicionális kis falusi közösségeket, ahol „kinézik” az idegeneket, a be nem illeszkedőket.

A kulturális billenési pontot vetítik elénk az elmúlt években kibontakozó különös „vallásháborúk” is. … és itt nem a vallási köntösbe burkolt gazdasági háborúkra kell gondolni. Szinte minden társadalomban megfigyelhető, a különböző hitű közösségek szimbólumharca. Iskolában elhelyezett Tízparancsolatot ábrázoló szobor vált ki éles vitát, kell-e, tanítható-e a vallás tudománya az általános és középiskolákban. Másutt muzulmán fejkendős asszonyok váltanak ki megrökönyödést, másutt az iskolában a tábla felett elhelyezett kereszt okoz konfliktust.

Gyakran fordul elő, hogy a problémák meglétekor nem az okokat, csak egy bűnbakot keresnek, ezáltal fokozva a konfliktust, ahelyett, hogy magunkba nézve a megoldáson dolgoznánk. Bűnbaknak kiváló lehet a társadalomban élő idegen közösség, akik nem a történelmileg elvárt hagyományokat, szabályokat követik.

A billenési pont környéke mindig kaotikus váratlan, addig soha nem tapasztalt fenyegetések bukkannak elő. Ezt Dickens fogalmazta meg kiválóan a két évszázada írt Két város meséje című könyvében. „Ez volt a történelem csúcsa, és egyben ez volt a mélypontja, ez a legnagyobb bölcsesség, és egyben a legmélyebb ostobaság korszaka, ez volt a hit és egyszerre ez volt a hitetlenség ideje, ez volt a fény és egyben a sötétség évszaka, ez volt a remény tavasza, és egyben a kétségbeesés tele.”

A Húsvét szigetek példája is megmutatja, hogy a billenési pont közelében óvatosan és toleránsan kell eljárni és valószínűleg a hagyomány követése a legkevésbé célra vezető módszer a konfliktus kezelésében.

A népesedés növekedés elemzésekor fontos a különböző országok jövedelem szintjének vizsgálata is. Fontos áttekinteni a termelékenység színvonalát, a fogyasztási szokásokat

Mint közismert, a világ 45 legszegényebb ország teljes GDP-je nem éri el a világ két leggazdagabb emberének teljes a vagyonának értékét. Bár a fejlett országok a világ népességének csupán egynegyedét teszik ki, egy 1985-ös becslés alapján viszont mintegy háromnegyedét termelték a világ éves hulladék mennyiségének. … és ez az arány azóta csak tovább romlott, minden szempontból.

4.11. ábra - 18. ábra: Az egyes országok exportból származó éves bevétele (millió US-$) 2009. adatok alapján [28]

4.12. ábra - 19. ábra: Az egyes országok egy főre jutó exportból származó bevétele (US-$) 2009. adatok alapján [28]

4.13. ábra - 20. ábra: Az egyes országok importból származó éves kiadása (millió US-$) 2009. adatok alapján [29]

4.14. ábra - 21. ábra: Az egyes országok egy főre jutó importból bevétele (US-$/fő) 2009. adatok alapján [29]

4.15. ábra - 22. ábra: A Világ pénzügyi mérlege országonként (millió US-$) 2009. adatok alapján [30]

4.16. ábra - 23. ábra: Az egyes országok egy főre jutó évi nettó pénzügyi mérlege (US-$/fő) 2009. adatok alapján [30]

4.6. táblázat - 7. táblázat: Egyes országok Export-Import adatai [28] [29] [30]

Ország	Export (millió US$/év)	Export/fő (US$)	Import (millió US$/év)	Import/fő (US$)	Nettó haszon (millió US$/év)	Nettó haszon /fő (US$/év)
Kína	1.204.000	899	954.300	713	297.100	222
Németország	1.159.000	14.078	966.900	11.744	135.100	1.641
USA	1. 046.000	3.405	1.563.000	5.088	-419.900	-1.367
Japán	542.300	4.267	499.700	3.932	140.600	1.106
Franciaország	472.700	7.568	538.900	8.628	-56.130	-899
Hollandia	417.600	24.982	369.900	22.129	42.720	2.556
Olaszország	412.900	7.104	410.200	7.057	-66.570	-1.145
Dél-Korea	373.600	7.702	317.500	6.545	42.670	880
Nagy-Britannia	357.300	5.847	486.000	7.952	-32.680	-535
Kanada	323.400	9.657	327.200	9.771	-36.130	-1.079
Hong-Kong	321.800	45.613	348.700	49.425	18.400	2.608
Oroszország	303.400	2.167	191.800	1.370	48.970	350
Szingapúr	274.500	58.937	240.500	51.637	25.350	5.443
Belgium	254.300	24.418	253.100	24.303	4.398	422
Mexikó	229.700	2.065	234.400	2.108	-10.120	-91
Spanyolország	226.800	5.597	290.400	7.166	-74.470	-1.838
Svájc	207.000	27.221	192.100	25.261	35.910	4.722
Tajvan	203.400	8.853	172.700	7.517	42.570	1.853
Szaúd-Arábia	189.700	6.613	82.290	2.869	26.500	924
Egyesült Arab Emírségek	174.700	36.407	144.500	30.114	-4.048	-844
India	164.300	141	268.400	230	-31.540	-27
Ausztrália	160.500	7.548	163.900	7.708	-29.890	-1.406
Malajzia	157.600	6.129	119.300	4.639	30.460	1.184
Thaiföld	154.200	2.340	119.000	1.806	18.010	273
Brazília	153.000	770	127.700	643	-24.300	-122
Lengyelország	139.500	3.625	144.300	3.750	-7.172	-186
Svédország	130.800	14.438	120.500	13.301	29.500	3.256
Ausztria	129.000	15.712	138.700	16.893	8.730	1.063
Norvégia	122.800	26,349	65.840	14.127	55.320	11.870
Indonézia	119.500	497	84.320	351	10.580	44
Csehszlovákia	112.600	11.026	103.100	10.096	-2.146	-210
Törökország	109.700	1.428	134.600	1.752	-13.960	-182
Írország	108.600	25.837	63.120	15.017	-6.707	-1.596
Luxemburg	14.180	28.834	18.120	36.846	9.351	19.015
Brunei	10.670	27.978	2.610	6.844	7.024	18.418
Kuvait	50.250	18.672	17.090	6.350	32.010	11.895
Magyarország	82.490	8.328	75.930	7.665	1.507	152

2025-ig az előrejelzések alapján a szegény és gazdag országok jövedelem szintjének különbsége tovább nő, ugyanakkor a szegény országok színvonala is némi emelkedést fog mutatni. Ezáltal nem kizárt, hogy eljutunk oda, hogy a fejlődő országok „termelhetik” a világ szemetének felét. Ehhez azonban új szemét feldolgozási és elhelyezési módszerek bevezetésére lesz szükség.

Az urbanizáció, mint népesedés növelő tényező

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a környezet degradációját nem önmagában a népességnövekedés, hanem az életszínvonal emelkedése gyorsítja fel. Emellett az urbanizáció felgyorsulása is fontos szerepet játszott a környezetpusztulásban. A fejlődő országok népesség robbanása általában összefügg országuk urbanizációs folyamataival, mind a városodás, mind a városiasodás tekintetében.

A nemzetközi szakirodalomban a városi népesség arányának növekedését, valamint a városi életforma megjelenését jelenti. A város sűrűn lakott, olyan állandó település, ahol az emberek nem mezőgazdasággal foglalkoznak. A városi népesség összetétel szempontjából heterogénebb, több foglalkozás, eltérőbb műveltségi szint és gondolkodás jellemzi, nagyobb a választék az életformákban és a kapcsolatokban (esetleg mégsem?). Az emberi kapcsolatok jellegében a városi személytelenség, közömbösség állítható szembe a tradicionális falu személyességével, ahol az egyén viselkedésének erősebb társadalmi kontrollja van, amelynek révén a városokhoz képest kevesebb a deviancia.

Fontos különbséget tenni a városodás és a városiasodás fogalma között. Városiasodás az urbanizáció egy minőségi eleme, ami magába foglalja a városokra jellemző infrastruktúra, szolgáltatások, stb., általános elterjedését. Növekszik a települések városias jellege, nő az emeletes épületek és a kemény burkolatú utak aránya, valamint javul a kereskedelmi ellátás. A városodás viszont az urbanizáció mennyiségi eleme, ami a lakosság térbeli koncentrációját jelenti, azaz a városok népességének számszerű gyarapodását.

Az urbanizációs ciklus szakaszai és jellemzői a következők:

Koncentrációs szakasz, „Városrobbanás”: Rendkívül gyorsan növekszik a városok mérete és száma, a falvakból nagy tömegek özönlenek a városokba. Ez az időszak a falusi népesség városokba való áramlásának időszaka mely során megfigyelhető a városi népesség rohamos növekedése. Térségenként máskor és más módon zajlott le. Nyugat-Európából indult, majd Amerikában a keleti partokon is lezajlott. Nyugaton a meglévő városokba történt a beáramlás, az Egyesült Államokban sok új város is létrejött így szélesedett is a városhálózat. A hetvenes-nyolcvanas években a folyamat elérte a fejlődő országokat, itt azonban a népesség koncentrálódása néhány nagyvárosra korlátozódott. (A világ legnagyobb városai ma is a harmadik világban találhatók).
Viszonylagos dekoncentráció: Még mindig megfigyelhető a városokba áramlás, de főként az elővárosokban gyarapszik a népesség száma, illetve a belvárosokból is az elővárosokba költöznek az emberek. E folyamat következménye a közlekedés fontosságának megnövekedése. Állandó a népességmozgás a város és az elővárosok között. E folyamat által a falusi térség is differenciálódik. Felhagynak a környező falvak a mezőgazdálkodással, és speciális funkciókat vesznek fel. Ezáltal egyes falvak dinamikus fejlődésnek indulnak, mások stagnálnak, megint mások pedig hanyatlásnak indulnak
Dezurbanizáció, dekoncentráció: A népességnövekedés a városokban és az agglomerációkban egyaránt megáll. A falusi népesség aránya kezd el növekedni. Emellett a népességnövekedés súlypontja is áthelyeződik a falvakra. Azonban ez a folyamat nem jelenti a tradícionális falvak újjáéledését, hiszen az újra népesült falvak, települések technikai, civilizációs szintjükben alig maradnak el a városoktól, inkább csak méretükben különböznek azoktól. A falusi expanzió sem állítja meg az életképtelen falvak eltűnését, ugyanakkor az igényekhez alkalmazkodó falvak dinamikus fejlődésnek indulhatnak. A falvakban szebb a természeti környezet, jobb a közbiztonság, a közlekedés pedig már elég fejlett. A népességnek ezt a dekoncentrációját a gazdasági dekoncentráció mozgatta.
Az informatika urbanizációja: lebontásra kerülnek a régi belvárosi épületek és felhőkarcolók épülnek helyettük. Az információs eszközök rohamos fejlődést mutatnak és minden háztartásban megtalálhatók lesznek. Otthonról rácsatlakozhatunk a bankok, posták, áruházak szolgáltatásaira és ezen keresztül vásárolhatunk, intézhetjük üzleti ügyeinket.
Az utolsó, megkülönböztetett folyamat a szuburbanizáció, mely során a módosabb középrétegek kiköltöznek a város környéki agglomerációba ahol létrejönnek a tipikus kertvárosok. Ez a jelenség a városszétfolyás jelenségének egyik fő okozója. E folyamat során először a népesség, majd később az ipari termelés és a szolgáltatások is a szuburbán térbe (a város környékére) áramolnak.

A 20. század elejétől e folyamatot a városi lakosok mobilabbakká válása váltotta ki. Először az Amerikai Egyesült Államokban, majd Európában és más földrészeken is egyre több személygépkocsi állt a polgárok rendelkezésre.

Emiatt már nem a városok központjában, hanem attól egyre távolabb költözhettek az emberek, hiszen a külterületeken vagy az agglomerációban:

olcsóbbak a telekárak, így nagyobb lakótér szerezhető meg ugyanakkora összegért,
a belvárosi zsúfoltság, a zaj és egyéb környezeti ártalmak nincsenek, vagy csekélyebb mértékben vannak jelen,
a gépkocsi révén csökken a munkahelyre történő utazás ideje, illetve kisebb mértékű a tömegközlekedéstől való függés,
az információs társadalom fejlődésének köszönhetően a munkaidő szabadon szervezhető a szolgáltatások egyforma színvonalon érhetők el az agglomerációkban.

E folyamatok hátránya, hogy az épített környezet elér a természet korábban érintetlen vagy kevésbé érintett területeire is a városszétfolyás által. Emellett a zsúfolt belváros mellett lassanként a városba vezető utakon is lelassul vagy telítődik a forgalom.

Végül a konurbáció fogalma olyan több település által alkotott városi terület jelent, ahol a lakos szám növekedése, és a beépített területek ebből fakadó bővülése miatt a települések fizikai határai elmosódnak, és egy összefüggő beépített területet alkotnak. A konurbáció lehet egyközpontú, ugyanakkor sokkal gyakoribb a két, vagy több központúság.

Az urbanizáció felgyorsulása a következőkkel érzékeltethető:

1940-ben minden nyolcadik ember városban élt, minden századik pedig olyan nagyvárosban, melynek lakossága elérte vagy meghaladta az egymilliós lélekszámot.
1960-ban minden ötödik ember élt városban, és minden tizenhatodik „milliós nagyvárosban”
1980-ban már minden harmadik ember városi lakos, és minden tizedik pedig milliós városban élt,
2020-ban az előrejelzések szerint a népesség mintegy kétharmada (62,5%) városi lakos lesz, s közülük majdnem minden második (40%) olyan városban fog élni, amely legalább 1 milliós nagyságú.

A világon 1980-ban 235 olyan város volt, amelynek népessége milliós, vagy annál is több. A leggyorsabb változás a harmadik világ országaiban tapasztalható.

Míg 1800-ban mindössze 1 milliárd ember élt a Földön, mára ez a szám meghaladja a 7 milliárdot, és különböző becslésektől függően akár már 2025-re 2,5 milliárd fővel is nőhet bolygónk népessége. Ami még jellemző a városiasodásra a mega poliszok megjelenése, olyan városok ahol több, mint 10 millió ember él.

2005-ben:

12 város lakos száma éri el a 10 millió főt: Calcutta, India; Los Angeles, USA; Jakarta, Indonézia; Shanghai, Kína; Buenos Aires, Argentína; Karacsi, Pakisztán; Rio de Janeiro, Brazília; Lagos, Nigéria; Osaka, Japán; Peking, Kína; Metro Manila, Fülöp-szigetek; Kairó, Egyiptom
további 6 meghaladja a 15 millió főt: Sao Paulo, Brazil; Mexikóváros, Mexikó; Mumbai (Bombay), India; New York, USA; Dakar, Banglades; Delhi, India és
1 haladja meg a 20 milliós lélekszámot: Tokió, Japán.

2015-re várhatóan:

10 város lesz 10 milliónál nagyobb lélekszámú: Los Angeles, USA; Sanghaj, Kína; Buenos Aires, Argentína; Metro Manila, Fülöp-szigetek; Peking, Kína; Rio de Janeiro, Brazil; Kairó, Egyiptom; Isztanbul, Törökország; Osaka, Japán, Tianjin, Kína,
5 város 15 millió fölött: New York, USA; Jakarta, Indonézia; Calcutta, India; Karacsi, Pakisztán; Lagos, Nigéria és további
6 város éri el a legalább 20 milliós lélekszámot: Tokió, Japán; Dakar, Banglades; Mumbai (Bombay), India; Sao Paulo, Brazília; Delhi, India; Mexikóváros, Mexikó.

Az urbanizációs folyamatok ellenére nem mindenhol adottak a szükséges feltételek, emiatt közel 1 milliárd ember él olyan városi nyomornegyedekben, ahol még az emberi léthez szükséges alapvető tényezők, mint például tiszta ivóvíz sem áll rendelkezésre. A legnagyobb nyomornegyedek Dél-Ázsiában alakultak ki. A fejlődő országok egészségtelen mérvű, szervezetlen módon történő városodása maga után vonja a csatornázatlanság, a zsúfoltság, a bádogbódék a város körül, a vízhiány, a járványveszély stb. problémakörét.

Amíg az 1950-60-as években számos nézet szerint a népesedés legkomolyabb korlátja az élelemhiány lesz, azonban az utóbbi évtizedek mezőgazdasági innovációinak köszönhetően ez cáfolni látszik. Számos tanulmány készült a tárgyban. Többek között a FAO egyik vizsgálati eredménye támasztja alá, hogy a vizsgált 117 fejlődő ország együttesen képes annyi élelmiszert termelni, hogy az ENSZ által prognosztizált 10-11 milliárd fős népességnek másfélszeresét tudnák eltartani, még alacsonyabb szintű termelési technológiával is. Ez azonban az országonként eltérő lehetőségek, feltételek és érdekviszonyok miatt megvalósíthatatlan feladatnak tűnik. Ugyanis e cél megvalósításához harmonikus fejlesztésre volna szükség.

Népesedési politika

Tulajdonképpen minden közigazgatási, állami intézkedés, akció közvetve vagy közvetlenül hat egy adott település, város, térség vagy állam népességének életszínvonalára, helyzetére vagy érdekeire. Például egy családjogi törvény, egy örökösödési rendelkezés, egy anyavédelmi rendelkezés, vagy például az adózás szabályozásának módosítása (3 gyerek után adókedvezmény más esetben a 3 gyermek esetén a családfenntartó elzárása) kihat a gyermekvállalási kedvre, vagy a migrációra is. Így tágabb értelemben elfogadható, hogy a társadalmi, gazdasági politikáknak teljes egészében népesedési jellegük (is) van.

A népesedési politika szűkebb értelmezése alapján csak azt a politikai törekvést értjük ebbe a kategóriába, amely igyekszik céltudatosan befolyásolni a demográfiai növekedés ütemét, amely hatni próbál a termékenységre, a halálozásra, a népesség belső, területi megoszlására, a nemzetközi vándormozgalomra. A legszűkebb értelemben vett demográfiai politika a termékenységgel és a halandósággal foglalkozik.

Minden ország az eltérő lehetőségei ellenére csökkenteni igyekszik a halandóságot. Ennek talán egyik legfontosabb eszközei:

a közegészség javítása,
az életszínvonal növelése,
és a megfelelő munkakörülmények kialakítása.

A világban lévő különbségek demonstrálására gyakran használják:

a születéskor várható átlagos élettartamot,
a különböző megbetegedések gyakoriságának arányát, és
a halálozási arányszámokat.

Az adott állam termékenységétől függően nagymértékben különböznek a népesedéspolitikák törekvései. Még egyes országok a népesedés-növekedés lassítását tűzik ki célul, másutt születésösztönző politikát folytatnak. Azok az országokra, ahol magas szintű a termékenység, mint pl.: Kenya, India, Kína, termékenységcsökkentő népesedési politikát alkalmaznak. Ez például komoly eredményekhez vezetett Kínában. Kína népességszáma 2005-ben elérte a 1,3 milliárd főt, ugyanakkor a CIA honlapja alapján 2012. január 1-én sem haladja meg az 1,344 milliárd főt. A népességnövekedési ráta nagymértékben visszaesett, bár abszolút értékben még nem értek el népességszám csökkenést, de talán nem is ez a cél. Hiszen jelen lakosságuk ellátását megoldja a kormány, kérdés csak az, ha a lakosság életszínvonalát szeretné emelni, az milyen konfliktusokhoz fog vezetni.

Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy a fiatalok fogamzásgátlás területén mutatott felvilágosulatlansága miatt 2009-ben 13 millió, majd 2010-ben 8 millió abortuszt hajtottak végre Kínában. Ráadásul számos városi nő azért választja a terhesség megszakítást, mert a jelenlegi érvényes szabályozás szerint azok a gyermekek, akik házasságon kívül születnek nem kaphatják meg a lakcím-regisztrációs kártyát amely a városban maradáshoz szükséges. E dokumentum nélkül viszont szinte nem lehet hozzáférni a közszolgáltatásokhoz az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz.

A termelékenységcsökkentő politika azonban Kenya és India vonatkozásában semmilyen pozitív eredményt nem hozott. Természetesen ehhez a jóléti rendszer egyéb szolgáltatásainak helyzete is hozzájárult.

A kelet-európai országok és a volt Szovjetunió tagállamainak nagy része születésösztönző politikát kell, hogy folytasson, hisz ezekben az országokban a termékenység csökkenése miatt negatív demográfiai, társadalmi folyamatok alakultak ki (népességfogyás, elöregedés).

A családtervezés, mint népesedési politika értelmében az érintett társadalmi csoportokat fel kell világosítani és elérhetővé kell tenni a fogamzásgátló szereket. Ennek következtében az emberek maguk fogják csökkenteni a termékenységüket. Az így felszabadult források gazdaság fejlesztésére volnának fordíthatók. Ugyanakkor ez a szemlélet figyelmen kívül hagyja az egyének eltérő értékrendszerét és attitűdjeit. Egy felmérés szerint a kínai asszonyok átlagosan 4,1, a malájok 4,7, a libériai Mandingo törzsbéliek 6,9, a Lorma törzs asszonyai 5,1 gyermeket akarnak szülni. Nigériában ez az érték: 7,7. Sok család számára a gyermek jelenti a biztonságot, mivel tőlük várják a segítségnyújtást betegség, öregség, munkanélküliség és egyéb gond esetén. Hiszen a történelem is bebizonyította, hogy az emberek elég találékonyak abban, hogy külön válasszák a szexuális élvezetet a nemzéstől. A korábbi népességi tendenciák már bizonyították, hogy a születési ráta akkor csökken, amikor az emberek motiváltak arra, hogy csökkentsék termékenységüket, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e vagy sem modern fogamzásgátló eszközökkel.

Emellett fontos népesség csökkenéshez vezethet a nők tanítása. Hiszen a tanult, karrierre vágyó nő nem vállal 5-6 gyermeket, legfeljebb egyet, vagy kettőt. Hiszen mára az első szülések kitolódtak az anya 30-35-40 éves korára. A felvilágosult, képzett nő ritkán vállalja annak kockázatát, hogy 40 év felett szülve esetlegesen nem kívánt genetikai rendellenességgel várható a gyermeknél, mivel ezáltal egész addigi élete, felborulna.

Néhány országban a kényszerítéstől sem riadnak vissza. A 70-es években Indiában, bevezettek egy sterilizációs programot, mely keretében havonta 1 millió műtétet hajtottak végre. Az 1980-90-es években, Kínában alkalmaznak túl szigorú törvényeket, gyakorlatilag büntetik azokat a családokat, ahol az elvártnál több gyerek születik. A terhes anyákat fizetésük 20 százalékával megbírságolják, ha visszautasítván a felajánlott abortusz lehetőségét.

Egyes kínai politikusok, már 2006-ban felszólaltak az országuk családmodellje ellen, miszerint a városi családoknak egy, míg a vidékieknek két gyermeke lehet. Ennek köszönhetően a városokban egyre több gyermektelen pár él, mivel sok esetben a nem kívánt terhességek megszakítása miatti abortuszuk későbbre meddővé teszik a nőket. Így mire már szeretnének gyermek, már nem szülhetnek. Másik probléma a városi lakosság gyorsuló öregedésében és a nemek arányának eltolódásában rejlik.

2010-es adatok szerint Kína lakosságának 8,6%-a 65 év feletti. Emellett 119 újonnan született fiú gyermekre csupán 100 leánygyermek jut. Ez annak is a következménye, hogy egyes férfi központú, hagyományt tisztelő vidéki családoknál sok állapotos nő veteti el gyermekét, ha megtudja, hogy magzata leány. Így jó eséllyel 2020-ra Kína 40 millió elkeseredett agglegény országa lesz. E kényszerítő megoldások mind a hatékonyságuk, mind a moralitás szempontjából igen vitathatók.

Más országok épp a népesség újratermelésért vívnak harcot. Ezek közé tartozik például Spanyolország és Olaszország is, ahol pedig a tradicionálisan katolikus országokra jellemző nagycsalád modell volt megfigyelhető, ma már csak 1,32 a népességnövekedési ráta, illetve a volt szocialista országoknál is csak 1,2 – 1,4 között mozog ez az érték. Emiatt ezekben az országokban a termékenység növelése a népesedéspolitika célja, ezt adókedvezménnyel, család- és szociálpolitikai támogatással, próbálják elérni.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy nincs egységes „recept” a népesedési problémák kezelésére. Az egyes receptek használhatósága függ az ország, vagy a térség kulturális, vallási tradícióitól, társadalmi sajátosságaitól, a politikai és gazdasági helyzetétől, valamint a rendelkezésre álló forrásoktól. Az egyes népesedési politikák akkor lehetnek eredményesek, ha testre szabottak és minél komplexebbek. Összekapcsolódik az átfogó fejlesztés, az oktatás, az egészségügyi ellátás.

A fenntartható fejlődés eszméjét megfogalmazó Bruntland^[17]-jelentés az alábbit képviseli: „A népesedési politikáknak egyéb társadalmi-gazdasági célokkal kapcsolatban álló átfogó nemzeti demográfiai célokat kell kitűznie és végrehajtania. A termékenység alakulását mindenekelőtt társadalmi és kulturális tényezők befolyásolják.”

A nők szerepe és a társadalmi tudatformálás fontossága

A népesedés történetében mindig központi szerepet tölt be a nők lehetőségeinek, képességeinek és képviseletének kibontakoztatása. A tanultabb nőknek kisebb és egészségesebb családjuk van, és gyermekeik is sokkal nagyobb eséllyel törnek ki a szegénységből.

Egy népesség stabilizálása felé vezető úton a családtervezési módszerek igénybevételét gátló tényezőket kell megszűntetni. A népesség növekedés nagyjából 30%-a a nem kívánt terhességeknek köszönhető. A nők és férfiak egyenrangúsága egyrészt igazságos, másrészt szociális szempontból is nagyon fontos: a fejlődő országokban mind a szegénység elleni küzdelmet mind a gazdasági növekedést egyaránt gátolja a nemi egyenjogúság késleltetése.

A HIV vírussal fertőzött felnőttek 60 százaléka nő a szub-szaharai térségben.
A világon 876 millió írástudatlan ember él, akik kétharmada nő.
Annak a 115 millió kisgyermeknek, akik nem járnak iskolába is nagy része kislány.

Sokszor azok a nők, akik kevesebb gyermeket szeretnének is akadályokba ütköznek:

az ismeretek hiánya,
domináns kulturális értékek,
domináns vallási értékek,
domináns családtagok helytelenítése.

A családtervezést a férjek 43 %-a ellenzi Pakisztánban. 1990-ben még 14 ország volt ahol a nőtől megkövetelték a férje beleegyezését mielőtt bármilyen fogamzásgátló ellátásban részesült volna, 60 országban pedig házastársi engedély kellett a hosszú távú szabályozáshoz.

A csecsemő és gyermekhalálozás csökkenésével megnő a szülők önbizalma és így kevesebb gyermekük lehet. Amikor sok gyermek hal meg fiatalon a szülők sokszor több gyermeket vállalnak, mint amennyit szeretnének, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy néhányan életben maradnak. A nem egészen másfél éves korkülönbséggel születő gyermekek között kétszer akkora a halál eshetősége, mint a 2 éves vagy annál nagyobb korkülönbséggel születettek esetében. Ha a pároknak megtanítják, hogy a szülések között mennyi a szükséges idő, ha több gyermek kap védőoltásokat, és ha fejlesztik az egészségügyi ellátást, csökkenhet a gyermekhalálozások száma.

^[17] Gro Harlem Brundtland (Bærum, 1939. április 20.) norvég orvos, politikus, diplomata, Norvégia volt miniszterelnöke.

Az ENSZ Közgyűlése 1984-ben hozta meg határozatát miszerint független szakértőkből alakuljon meg a Környezet és Fejlődés Világbizottsága. A Bizottság vezetésére Gro Harlem Brundtland asszonyt kérték fel. Innen ered a „Brundtland Bizottság” kifejezés. A testület létszámát 22 főben állapították meg, Magyarországot Láng István akadémikus képviselte. A Brundtland-bizottság zárójelentését, 1987-ben hozták nyilvánosságra „Közös jövőnk” (Our common future) címmel.

5. fejezet - Csökkenő népesség okozta feszültségek kezelésének lehetőségei

Tartalom

A csökkenő népesség hatása a családokra
A csökkenő népesség hatása a jövedelemre és vagyonra
A csökkenő népesség hatása a gazdaságra
A csökkenő népesség hatása a politikára

A csökkenő népesség hatása a családokra

A születéskor várható élettartam emelkedésével csökken a teljes élettartamhoz viszonyított fizetett munkával töltött évek száma. Az iskolaévek és a nyugdíjban töltött évek száma emelkedik, míg csökken a hagyományos munkahelyi évek száma. Ma már a nők is egyre több időt töltenek munkával, emellett viszont a munkanélküliség aránya is folyamatosan nő, de gyakori a kényszermegoldásból alkalmazott részmunkaidős foglalkoztatás is. Nő a nyugdíjkorhatárt elérők száma, ezzel együtt viszont nő az idősek aránya, akik nagy része komoly egészségügyi problémákkal küzd.

Emellett a demográfiai változás különböző módon jelentkezik a nők és a férfiak vonatkozásában:

a nők jövedelme alacsonyabb, viszont
hosszabb a várható élettartamuk, emiatt
hosszabb ideig élnek magányosan,
alacsonyabb életszínvonalon.

Ez viszont többlet terhet ró a családokra, mivel a morálisan gyenge idősek gyakran támogatásra, segítségre szorulnak.

5.1. táblázat - 8. táblázat: A népesség szám alakulása nemenként és korcsoportonként néhány ország vonatkozásában [31]

Ország	Össz. népesség			Férfiak						Nők
	Pop.*	M.age**	Life.exp***	Népességszám				M.age	Life.exp	Népességszám				M.age	Life.exp
	ezer fő	év	év	ezer fő	0-14 év %	14-65 év %	65 év felett %	év	év	ezer fő	0-14 év %	14-65 év %	65 év felett %	év	év
Amerika
Kanada	33.099	38,9	80,2	16.358	18,3	70,2	11,5	37,8	76,9	16.741	17,0	67,9	15,1	39,9	83,7
USA	298.444	36,5	77,9	146.661	21,2	68,2	10,6	35,1	75,0	151.783	19,6	66,2	14,3	37,8	80,8
Mexikó	107.450	25,3	75,4	52.657	31,8	62,8	5,3	24,3	72,6	54.792	29,4	64,5	6,2	26,2	78,3
Brazília	188.078	28,2	72,0	92.949	26,6	68,4	5,1	27,5	68,0	95.130	25,0	67,9	7,1	29,0	76,1
Európa
Ausztria	8.193	40,9	79,1	3.996	16,2	69,6	14,2	39,8	76,2	4.197	14,6	65,5	19,8	42,0	82,1
Belgium	10.379	40,9	78,8	5.081	17,4	67,9	14,7	39,6	75,6	5.298	16,0	64,0	20,1	42,1	82,1
Csehország	10.235	39,3	76,2	4.987	15,1	73,3	11,6	37,5	72,9	5.248	13,6	69,1	17,2	41,1	79,7
Dánia	5.451	39,8	77,8	2.694	19,4	67,4	13,2	38,9	75,5	2.757	18,0	64,8	17,1	40,7	80,2
Finnország	5.231	41,3	78,5	2.559	17,8	69,0	13,2	39,7	75,0	2.672	16,4	64,6	19,0	42,8	82,2
Franciaország	60.876	39,1	79,7	29.694	19,2	67,0	13,8	37,6	76,1	31.182	17,4	63,7	18,9	40,7	83,5
Németország	82.422	42,6	78,8	40.466	14,8	68,9	16,3	41,3	75,8	41.956	13,5	64,1	22,4	43,9	82,0
Görögország	10.688	40,8	79,2	5.250	15,1	67,9	17,1	39,7	76,7	5.438	13,7	65,6	20,8	42,0	81,9
Magyarország	9.981	38,7	72,7	4.753	16,8	71,6	11,6	36,3	68,5	5.228	14,4	67,0	18,5	41,4	77,1
Izland	299	34,2	80,3	150	22,0	67,4	10,6	33,8	78,2	150	21,4	65,7	12,9	34,7	82,5
Írország	4.062	34,0	77,7	2.020	21,7	68,0	10,3	33,2	75,1	2.043	20,1	67,1	12,8	34,8	80,5
Olaszország	58.134	42,2	79,8	28.450	14,6	68,6	16,8	40,7	76,9	29.684	13,1	64,4	22,5	43,7	82,9
Luxemburg	474	38,7	78,9	234	19,7	68,3	12,0	37,7	75,6	241	18,0	64,8	17,2	39,7	82,4
Hollandia	16.491	39,4	79,0	8.166	18,6	69,3	12,2	38,6	76,4	8.325	17,4	66,4	16,3	40,2	81,7
Norvégia	4.611	3,4	79,5	2.286	19,9	67,5	12,6	37,6	76,9	2.325	18,7	64,4	16,9	39,3	82,3
Lengyelország	38.537	37,0	75,0	18.689	16,8	72,7	10,5	35,1	71,0	19.847	15,0	69,1	16,0	39,0	79,2
Portugália	10.606	38,5	77,7	5.152	17,8	67,6	14,6	36,4	74,4	5.454	15,4	65,0	19,6	40,6	81,2
Szlovákia	5.439	35,8	74,7	2.639	17,6	73,1	9,3	34,2	70,8	2.800	15,9	69,6	14,6	37,6	78,9
Spanyolország	40.398	39,9	79,7	19.746	15,2	69,6	15,2	38,6	76,3	20.652	13,7	66,1	20,2	41,3	83,2
Svédország	9.017	40,9	80,5	4.467	17,4	67,2	15,4	39,8	78,3	4.549	16,1	64,1	19,7	42,0	82,9
Svájc	7.524	40,1	80,5	3.703	17,2	69,8	13,0	39,0	77,7	3.821	15,5	66,5	18,1	41,1	83,5
Nagy-Britannia	60.609	39,3	78,5	29.981	18,1	68,3	13,6	38,2	76,1	30.628	16,9	65,3	17,9	40,4	81,1
Európai Unió	456.953	39,3	78,3	223.563	16,8	69,1	14,1	37,9	75,1	233.390	15,3	65,3	19,4	40,5	81,6
Óceánia
Új-Zéland	4.076	33,9	78,8	2.025	21,7	67,9	10,4	33,2	75,8	2.051	20,4	66,4	13,2	34,7	81,9
Ausztrália	20.264	36,9	80,5	10.084	20,1	68,2	11,6	36,0	77,6	10.180	19,0	66,4	14,5	37,7	83,5
Indonézia	245.453	26,8	69,9	122.530	29,4	65,9	4,7	26,4	67,4	122.923	28,3	65,7	6,0	27,3	72,5
Ázsia
Japán	127.464	42,9	81,3	62.230	15,0	67,7	17,3	41,1	77,9	65.233	13,6	63,8	22,6	44,7	84,7
Dél-Korea	48.847	35,2	77,0	24.549	19,7	72,9	7,4	34,2	73,6	24.298	18,0	71,0	11,0	36,3	80,8
Törökország	70.414	28,1	72,6	35.550	25,7	68,1	6,2	27,9	70,2	34.864	25,2	67,3	7,5	28,3	75,2
Kína	1.313.974	32,7	72,6	676.464	21,5	71,3	7,2	32,3	70,9	637.510	20,1	71,5	8,3	33,2	74,5
India	1.095.352	24,9	64,7	564.613	30,7	64,4	4,8	24,9	63,9	530.739	30,9	64,1	5,0	24,9	65,6
Oroszország	142.894	38,4	67,1	66.214	15,8	74,4	9,8	35,2	60,5	76.680	12,9	68,7	18,4	41,3	74,1
Afrika
Dél-Afrikai Köztársaság	44.188	24,1	42,7	21.465	30,8	65,0	4,2	23,3	43,3	22.723	28,7	65,0	6,3	25,0	42,2

*: népesség szám**: átlag életkor***: születéskor várható élettartam

Az alábbi táblázat hasonló adatsort tartalmaz, csak más forrás alapján. A táblázat adataiból kitűnik, hogy az 1980-as évek sztereotípiája, miszerint a világban több a nő, mint a férfi, megdőlni látszik. Bár nem kizárt, hogy akkor is csak szűk környezetünk tapasztalatait vetítettük ki a nagyvilágra. Habár már akkor is a fejlődő országok népessége adta a világ nagyobb népesség, még sokkal kevésbé volt ez nyilvánvaló a közvéleményben.

A 9. táblázat 2009-es adatokat tartalmaz, melyek szerint azokban az országokban jellemző a nagyobb arányú női lakosság, ahol egyébként népesség fogyás és elöregedés figyelhető meg. Míg a fejlődő és a közel-keleti országokban a férfilakosság aránya nagyobb.

5.2. táblázat - 9. táblázat: Az országok populációjának nemek szerinti megoszlása 2009-ben [32]

Ország	Összes népesség	Férfi	Nő	Nemek aránya
Katar	1409423	1062942	346481	307
Egyesült Arab Emírségek	4598600	3093246	1505354	205
Kuvait	2985046	1777238	1207808	147
Bahrain	791473	454152	337321	135
Omán	2845415	1605162	1240253	129
Szaúd-Arábia	25720605	14097790	11622815	121
Bhután	697335	367631	329704	112
Andorra	85505	44752	40753	110
Szamoa	178846	93173	85673	109
Kína	1345750973	698405850	647345123	108
Afganisztán	28149916	14578682	13571234	107
India	1198003272	618942535	579060737	107
Líbia	6419925	3318824	3101101	107
Pakisztán	180808096	93101700	87706396	106
Izland	322691	165242	157449	105
Jordánia	6316432	3239280	3077152	105
Palesztina	4277360	2176621	2100739	104
Costa Rica	4578945	2325482	2253463	103
Ghána	23837261	12080684	11756577	103
Irán	74195741	37727913	36467828	103
Malaysia	27467837	13946639	13521198	103
Algéria	34895470	17615802	17279668	102
Banglades	162220762	82032166	80188596	102
Benin	8934985	4509112	4425873	102
Guinea	10068724	5084856	4983868	102
Irak	30747296	15545729	15201567	102
Jemen	23580220	11922786	11657434	102
Szíria	21906156	11056330	10849826	102
World	6829360438	3442850573	3386509865	102
Dominikai Köztársaság	10090151	5068856	5021295	101
Egyiptom	82999393	41742457	41256936	101
Fülöp-szigetek	91983102	46327763	45655339	101
Kuba	11204180	5617285	5586895	101
Szingapúr	4736878	2380071	2356807	101
Szudán	42272435	21285349	20987086	101
Törökország	74815703	37579409	37236294	101
Tunézia	10271506	5165389	5106117	101
Botswana	1949780	974178	975602	100
Burkina Faso	15756927	7870112	7886815	100
Dzsibuti	864202	431887	432315	100
Ecuador	13625069	6824856	6800213	100
Honduras	7465998	3729816	3736182	100
Indonézia	229964723	114807198	115157525	100
Írország	4515450	2261149	2254301	100
Kamerun	19521645	9758751	9762894	100
Kenya	39802015	19895274	19906741	100
Kongó	3683182	1838456	1844726	100
Niger	15290102	7657127	7632975	100
Nigéria	154728892	77547502	77181390	100
Peru	29164883	14617472	14547411	100
Uganda	32709865	16382656	16327209	100
Zambia	12935368	6452696	6482672	100
Ausztrália	21292893	10584820	10708073	99
Csád	11206152	5569532	5636620	99
Etiópia	82824732	41204063	41620669	99
Libéria	3954979	1965192	1989787	99
Madagaszkár	19625030	9771243	9853787	99
Malawi	15263417	7584763	7678654	99
Málta	408712	203558	205154	99
Nepál	29330505	14567674	14762831	99
Norvégia	4812190	2392221	2419969	99
Svédország	9249249	4589994	4659255	99
Chile	16970265	8393119	8577146	98
Dánia	5470293	2711537	2758756	98
Dél-Korea	48332820	23931788	24401032	98
Észak-Korea	23906070	11804293	12101777	98
Gambia	1705212	845691	859521	98
Görögország	11161335	5533114	5628221	98
Haiti	10032619	4955635	5076984	98
Hollandia	16592232	8224114	8368118	98
Izrael	7169556	3555439	3614117	98
Kanada	33573467	16624571	16948896	98
Luxemburg	486184	241167	245017	98
Mauritius	1288219	638314	649905	98
Mongólia	2670966	1320984	1349982	98
Nicaragua	5742800	2843353	2899447	98
Szenegál	12534228	6214329	6319899	98
Szerbia	9849846	4873168	4976678	98
Szomália	9133124	4529130	4603994	98
Tádzsikisztán	6952223	3432263	3519960	98
Új-Zéland	4266498	2107347	2159151	98
Vietnam	88068900	43498243	44570657	98
Albánia	3155271	1557290	1597981	97
Amerikai Egyesült Államok	314658780	155244097	159414683	97
Angola	18497632	9118212	9379420	97
Brazília	193733795	95406000	98327795	97
Dél-Afrika	50109820	24705240	25404580	97
Kirgizisztán	5482200	2704978	2777222	97
Kolumbia	45659709	22475534	23184175	97
Mexikó	109610036	53974733	55635303	97
Montenegró	624213	306802	317411	97
Spanyolország	44903659	22140032	22763627	97
Thaiföld	67764033	33327947	34436086	97
Türkmenisztán	5109881	2517980	2591901	97
Argentína	40276376	19754484	20521892	96
Azerbajdzsán	8832172	4316716	4515456	96
Belgium	10646804	5214181	5432623	96
Csehország	10368946	5088338	5280608	96
Egyesült Királyság	61565422	30202183	31363239	96
Finnország	5325587	2610217	2715370	96
Jamaica	2718763	1330603	1388160	96
Kambodzsa	14805358	7244747	7560611	96
Libanon	4223553	2067912	2155641	96
Németország	82166671	40285731	41880940	96
Ausztria	8363882	4078515	4285367	95
Franciaország	62342668	30311870	32030798	95
Japán	127156225	61939779	65216446	95
Olaszország	59870123	29125996	30744127	95
Románia	21274730	10342480	10932250	95
Svájc	7567661	3696232	3871429	95
Szlovénia	2020125	986699	1033426	95
Bulgária	7544581	3647758	3896823	94
Portugália	10707130	5184723	5522407	94
Szlovákia	5405743	2622335	2783408	94
Zimbabwe	12522784	6054613	6468171	94
Bosznia-Hercegovina	3766579	1812338	1954241	93
Horvátország	4416166	2127594	2288572	93
Lengyelország	38073745	18364676	19709069	93
Kazahsztán	15636987	7447034	8189953	91
Magyarország	9992662	4743452	5249210	90
Moldávia	3603506	1711611	1891895	90
Litvánia	3286547	1537923	1748624	88
Fehéroroszország	9633543	4479379	5154164	87
Örményország	3082951	1436966	1645985	87
Észtország	1340263	617997	722266	86
Oroszország	140873647	65096448	75777199	86
Ukrajna	45708081	21076311	24631770	86
Lettország	2249362	1036706	1212656	85

A csökkenő népesség hatása a jövedelemre és vagyonra

Az utóbbi évek javuló nyugdíjrendszerének ellenére a szegénység továbbra is gyakori az idősek között, leginkább az egyedülálló, özvegy vagy elvált nők esetében. Emellett az idősek egy részének vagyoni helyzete meghaladja a többi csoportét, ami érthető is, hisz hosszabb ideje gyarapítják vagyonukat.

Ugyanakkor a jóléti rendszerek költségeit az egyre kisebb létszámú fiatalabb generációk fizetik meg, mellyel a generációk közt egyfajta feszültség alakul ki.

A csökkenő népesség hatása a gazdaságra

A demográfiai változások miatt megváltozik a munkaerő korösszetétele. A munkavállalók körében a fiatalok és az idősek mindig hátránnyal indulnak a középkorú korcsoporttal szemben, hisz már van tapasztalatuk, de megfelelő időszakot töltenek aktívan munkával. Ugyanakkor a várható élettartam növekedésével nő a nyugdíjkorhatár is, az előnyugdíjazások lehetősége pedig csökken. E változások miatt megváltoztak a fogyasztói igények is. Az öregedés maga után vonta a megtakarítások, befektetések és a tőkefelhalmozás iránti igényt.

A csökkenő népesség hatása a politikára

A népességtől nagyban függ az egészségügy (sok beteg, egyre több biztosítatlan beteg), az oktatás (több gyerek, több bölcsőde, óvoda, iskola, népesség csökkenésnél fölöslegessé vált intézmények) és a szociálpolitikák. Öregedő társadalmaknál nagyobb jelentőséggel bír az élethosszig tartó tanulás. A közfinanszírozásban a legnagyobb terhet a nyugdíjrendszer okozza.

6. fejezet - Az értelmiség szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában [33] [34] [35] [36] [37]

Tartalom

Társadalmi rend, emberi cselekvések, társadalmi norma

Értelmiség, értelmiségi elit [39]

Értelmiség és az oktatás kérdése

Hátrányos helyzetűek Magyarországon [40]

Hajléktalanság
Fogyatékossággal élők helyzete
Szegénységben élők helyzete
A nők helyzete [43]
Roma kisebbség [44][45]
Migráció[46]
Társadalmi egyenlőtlenségek

Társadalmi egyenlőtlenségek és az értelmiség

E téma összetett problémaköre már az ókori filozófiai-politikai vitáknak is a központi témáját szolgáltatta. Már az antikvitásban vitatott kérdés volt a társadalmi egyenlőtlenségek létének szükségszerűsége és annak megszüntetésének lehetősége.

A társadalomkutatással és a szociológiával egyidős fogalmak definiálása korántsem olyan egyszerű és egyértelmű, mint amilyennek első olvasatra tűnhet. Időben és lokálisan is számtalan eltérő értelmezés és felfogás született, melyek befolyásolják a témához való közelítés perspektíváit. Ahhoz, hogy bármilyen aspektusból megközelíthetővé váljon az értelmiség szerepének leírása először meg kell határozni az értelmiség 21. századi definícióját.

Magyarországon a társadalmi egyenlőtlenségek egyre jobban előtérbe kerülnek. A felmerülő problémákért nem lehet konkrétan egy felelőst választani, ebben valószínűleg mindenki hibás. Az egy kérdés hogy hogyan jutott idáig a társadalom, de ennél sokkal fontosabb, hogy hogyan lehet kilábalni a helyzetből. … és az is biztos, hogy a megoldások keresésében és végrehajtásában az értelmiségnek kiemelt szerepet kell vállalnia.

Mik is a társadalmi egyenlőtlenségek, és mi motiválja az embereket a kollektív cselekvésre? A problémák orvosolásának érdekében elsőként ezeket kell megismerni.

Társadalmi rend, emberi cselekvések, társadalmi norma

Max Weber^[18] rengeteget foglalkozott a káosz és a társadalmi rend kettősségével, valamint hogy mivel biztosítható a társadalmi rend fennmaradása, illetve a rend érvényesülése. Főként a társadalmi cselekvés és a társadalmi kapcsolatok vizsgálata kapcsán járta körül a társadalmi normák kérdését. De mit is értett Weber a cselekvésen? Véleménye szerint különbséget kell tenni az emberi cselekvés konkrét vagy „ideáltipikus” (tiszta) megjelenése között. A konkrét cselekvés legtöbb esetben csak határesete a tudatos cselekvésnek, az „ideáltipikus” (tiszta) cselekvésnek mindig van szándékolt értelme, legyen az akár racionális vagy teljes mértékben irracionális. [38]

Weber az emberi cselekvéseknek alapvetően négy ideáltípusát különböztette meg, ezek pedig: célracionális cselekvés, értékracionális cselekvés, indulati vagy emocionális cselekvés és a tradícionális cselekvést. A célracionális cselekvés az, amikor eszközként használja a cselekvő a külvilágot – ezzel beleértve az embertársait is –, hogy saját, racionálisan kiválasztott célját sikeresen elérje. Ebben az esetben a cselekvő racionálisan végiggondolja a célokat, majd egybeveti az eszközöket a célokkal, a célokat pedig a következményekkel, és ezek alapján hajtja végre a cselekvést. Az értékracionális cselekvés esetében az ember magatartását a cselekvés önértékébe (pl.: etikai, vallási, esztétikai értékébe) vetett hite határozza meg, függetlenül annak sikerétől. Az indulati vagy emocionális cselekvést a cselekvő emberi indulati-érzelmi állapota befolyásolja, ahogyan azt már maga az elnevezés is mutatja. Az utolsó cselekvési ideáltípus a tradicionális cselekvés. Ezt a fajta cselekvést az emberi megrögzött szokások és hagyományok befolyásolják.

Weber meghatározta ezeken kívül még a társadalmi cselekvés fogalmát is. Az általa meghatározott fogalom szerint a társadalom többi tagjának múlt-, jelen- és jövőbeli viselkedéséhez való alkalmazkodást jelenti. Azonban kiemeli azt is, hogy társadalmi cselekvés esetében nem beszélhetünk csak célracionális vagy értékracionális cselekvésről, hanem csak ezek együttes megjelenéséről.

Társadalmi normáknak hívjuk az emberi közösségek, társadalmi csoportok kollektív viselkedését, együttes magatartását irányító szabályokat. Minden olyan társadalmi szabályt magába foglal a társadalmi norma, amelyek a közösség tagjai számára követendőek, megkönnyítik az együttműködést és segítségükkel a társadalmi rend fenntartható. Leegyszerűsítve a norma a társadalmi csoportjainak és tagjainak elvárása egymással szemben.

A társadalmi együttműködés nem kis feladat, főleg ha csak arra gondolunk, hogy még családon belül sem megy zökkenőmentesen a felmerülő problémák megoldása. Az emberi természetből adódóan az együttműködést mindenki úgy képzeli el, hogy ő járjon a legjobban a lehető legkevesebb energia befektetésével. Az emberek a számukra kedvező megoldást keresik, ezért próbálnak ésszerűen viselkedni, együttműködni a többiekkel és társadalmi rendben élni. Mindemellett sokszor megjelenik az önzés, mint fontos emberi tulajdonság, amikor a saját érdek a közösségénél előbbre kerül. Ez a kettősség adja a fő problémát: hogyan is lehet egy közösségben (társadalomban) az ésszerűen viselkedő, azonban gyakran önző és szűklátókörű egyéneket rábírni az együttműködésre és a rend betartására. A probléma a kollektív cselekvés problematikája. Sok társadalomkutató foglalkozott már a kollektív cselekvés problémakörével, amelyet legjobban egy játékelméleti modell, a fogolydilemma mutat be. A fogolydilemma lényege, hogy a két „játékos”az adott három lehetőség közül

a másik feladása – ekkor elengedik és a feladott társra maximális büntetés kiszabása vár;
a másik feladása, miközben ő is bevallja a rablást – legmagasabb büntetés mindkettejüknek; vagy
egyikük sem vall – a legalacsonyabb büntetés kiszabása

mit választ: az együttműködést vagy a cserbenhagyást? Mindketten a személyes szabadságukért jobban aggódnak, mint a társukéért, emiatt a másik feladására van a legnagyobb késztetés, azonban ez rejti a legnagyobb kockázatot is. A kettejük „közössége” szempontjából azonban a kölcsönös kooperálással a legenyhébb büntetést kapnák. Végiggondolva a fogolydilemmát ráismerünk, hogy a társadalmi problémák megoldása nem két, hanem többszereplős fogolydilemma. Ez a dilemma olyan társadalmi csapdához vezet, amelyben az egyén és a közösség érdeke különbözik egymástól, itt van szükség az előretekintésre és a kollektív jó egyénen felül emelkedésére. A társadalomban felmerülő problémák másik fő okozója a felelősségvállalás nem megfelelősége. Az összetartó emberek felismerik, hogy együtt könnyebb, azonban az irigyek és önzőek mindig csak a saját érdekeiket helyezik a többiek elé. Mert miért is tenne meg bármit a közösségért, ha ő nem profitálhat semmit az általa elképzelt rövid időn belül a köz pedig igen. Az irigy és önző szemlélet előtérbe kerüléséért véleményem szerint a már korábban említett felelősségvállalás a felelős. A felelősségvállalás sajnos nem általános Magyarországon, mindig mindenért mást hibáztatunk már egész a történelmi koroktól kezdődően. A saját tetteinkért és esetleges hibáinkért nem vállaljuk a felelősséget, egyfolytában másokat okolunk, talán ez az egyik legfőbb problémánk. A szomszédos Ausztriában, ahol magas szintje mutatkozik a felelősségvállalásnak, ott nem találkozunk olyan mértékű társadalmi problémákkal, mint itthon.

Értelmiség, értelmiségi elit [39]

Az értelmiség és az elit fogalmi definiálása igen sokrétű és nehezen elkülöníthető. Az értelmiség és az elit fogalma gyakran automatikusan összekapcsolódik. Ez leginkább a 20. század szociológiai elméleteire jellemező. A 20. századi szociológiai megközelítések, mind a német mind az amerikai szociológiai iskolák értelmiség alatt értik a felsőfokú végzettségűeket, akik szakmájukon belüli minél magasabb kvalifikáltság megszerzésére törekednek. Ez a megközelítés egészül ki egy állandó kritikus megfigyelői szerepkörrel, egy olyan kritikai attitűddel, mely egy külső kontroll és visszacsatolás funkciójának betöltésére hivatott.

Ez a szemlélet volt az alapja Gouldner^[19] értelmiséggel kapcsolatos nézeteinek is. Gouldner úgy gondolta hogy „a kritikai nyelv kultúrájá”-nak birtokosai egy új osztályt fognak létrehozni. Ami igazán izgalmas volt a Gouldner elméletében, és amiért igazán fontos a 21. századi magyar értelmiség vizsgálatakor, az az, hogy az új osztály eljövetelét összekapcsolta a „kulturális tőke” uralmának eljövetelével. Elmélete alapján az értelmiség által létrehozott új osztály birtokolja és mozgósítja a kulturális tőkét.

Igen fontos Merton^[20] értelmiség dimenzióinak kiemelése. Merton két nagy csoportját különítette el az értelmiségnek. Egyrészt elhatárolt egy értelmiségi csoportot, akik ismérve a politikai elit mellett vállalt szerep. Őket „csatlakozott”, „bürokratikus” értelmiségnek tekintette. Velük szemben beszél az értelmiség egy másik csoportjáról, az úgynevezett „szabad” értelmiségről, akik nem csatlakoznak az aktuális politikai bürokráciához. A lipseti^[21] értelemben vett értelmiség fogalma leginkább a mertoni szabad értelmiség kategóriával mutat hasonlóságokat, mert definíciója szerint azok az értelmiség, akik a tudást létrehozzák, művelik és feldolgozzák. Tehát a lipseti értelemben vett értelmiség az írók, filozófusok, művészek köre, és ennek a politikai vezetésben és irányításban résztvevő értelmiség nem képezi részét. Az értelmiség fogalmát a magyar szociológia történetében leggyakrabban kettős értelemben használják:

a társadalom szellemi munkával foglalkozó rétege, valamint
értelem, értelmesség

jelentéssel. A magyar értelmiségnek számtalan definíciója megtalálható. Különösen érdekes a magyar értelmiség definiálásának időbeli változása, hiszen a magyar történelemből kifolyólag végbemenő társadalmi és strukturális változások erősen befolyásolták ezeket a definíciókat, továbbá az értelmiség szerep-meghatározását, illetve ezen réteggel szemben megfogalmazott szerepelvárásokat is. Íme néhány elmélet a teljesség igénye nélkül.

Bibó István^[22] az elitkérdéshez hasonlóan élete során végig foglalkoztatta az értelmiség kérdése. Mannheim Károly^[23] és társai hatása is érződik abban az értelmiség meghatározásban, amit Bibó képvisel. Alapvetően elkülönít egy olyan szervező értelmiségi elitet, amely a szakmai kompetencia mellett, az operatív szervező tevékenységet látja el. Ezt a kategóriát, a strukturális hasonlóság miatt, párhuzamba lehet állítani a mertoni „csatlakozott bürokratikus” értelmiség modellel. A Bibó által meghatározott másik típusa az értelmiségnek az úgynevezett „politikai-morális ideológiákat megfogalmazó” értelmiség. A megfelelő működést az értelmiség e két típusának együttműködésével tartja lehetségesnek. Bibó munkásságára egyértelműen jellemző, hogy az elit szerepet gyakran összeköti az értelmiségi szereppel. Ez a 20. század társadalom kutatóira általánosan igaz volt, hiszen az értelmiség fogalma még egy jelentősen szűkebb társadalmi réteget jelölt. Így az értelmiségi szerep kibővült a gazdasági és politikai elit meghatározással. Így társul az értelmiségi és az elit szerepkör erkölcsi felelősséggel végzett értékteremtéssel és érték közvetítéssel. Ezen a területen beszélhetünk leginkább fogalmi változásról. Bibó továbbá megfogalmazta, hogy a társadalom fejlődésének lehetősége az elit és az értelmiség kezében van, tehát ennek felelősségét is birtokolja, valamint a társadalom vezetését is ennek a rétegnek a feladataként határozza meg.

Huszár Tibor^[24] véleménye szerint azok tartoznak az értelmiséghez,:

akik munkavégzésük során új szellemi értékeket alkotnak,
akik biztosítják a tudás módszeres alkalmazását,
akik kiveszik részüket a kultúra, a köz- és szakismeretek átadásában, illetve
akik szakértőként vagy irányítóként közreműködnek és részesei a döntés előkészítő és végrehajtói munkában.

Ebben a meghatározásban már egy tágabb értelmiség definíció körvonalazódik, de még Huszárnál is megjelenik az értelmiség szereptársítása: az irányítás és a felelősség. Azonban itt már nem közvetlen döntéshozó és irányító, hanem az irányítást és döntéshozást elősegítő szakismereteket közvetítő személy.

Ferge Zsuzsa^[25] fogalmi meghatározásában egy nagyon egyszerűen körülhatárolható csoportot jelöl meg értelmiségként: az értelmiségen a felsőfokú végzettségűeket, felsőfokú iskolai oklevelet szerzett személyeket érti.

Értelmiség és az oktatás kérdése

A múlt században definiált értelmiség fogalma napjainkra rendkívül nagy mértékű változáson ment keresztül. Bibó és Huszár is még egy olyan társadalom értelmiségét írta le, ahol a tudás a politikai és gazdasági elit kiváltsága volt, magán úton nem is volt hozzáférhető, hiszen maga az oktatás, a tankönyvek magas költsége ezt ellehetetlenítette. Ezért is kapcsolódik folyamatosan össze munkáikban az értelmiség és az elit fogalma. Ez változott meg teljes mértékben a rendszerváltást követő években és a 90-es években megindult technológiai fejlődés következtében.

A rendszerváltást követően a fiatalok tömeges munkanélkülivé válásának kikerülése érdekében megindult a tömegképzés a felsőoktatásban. A változó piaci igények és szükségletek teljes figyelmen kívül hagyásával folyt/folyik az oktatás, melynek köszönhetően a diplomák, a megszerzést követően, nem vagy csak nehezen hasznosíthatók. A felsőoktatásban megkezdődött tömegképzés a képzés színvonalának csökkenését eredményezte.

A tömegképzéssel csökkent az egy főre jutó hallgatói kvóta, ami a kis létszámú gyakorlatok, szemináriumok minimalizálását, a szakmai gyakorlatok limitálását vonta magával. A tömegképzés során megszűnt a tanár-diák mentor kapcsolat, közel nullára csökkent a személyes érintkezés, személyes kontaktus hallgató és tanár között és ezzel gyakorlatilag ellehetetlenült a diákokra, egyénekre szabott képzés. Az elszemélytelenedés nem csak a tanár-diák kapcsolatban jelent problémát, hanem a diák-diák viszonyra is kihatott. A nagy létszám, csökkentett gyakorlat és szeminárium óraszám és az „eltechnikásodás” következtében megszűnt a diákok közötti szakmai diskurzus, amely jelentősen meghatározta a múlt század értelmiségét, értelmiségi elitjét és amely diskurzusoknak legtöbbször az egyetem falai biztosították a teret.

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy 2006. óta a felsőoktatási reform következtében nálunk is 3, 3,5 évesre csökkent az alapképzés időtartama, amely rendszernek köszönhetően még kevesebb lehetőség van az adott témában való tudományos elmélyülésre, kapcsolatok kialakítására. Érdekes már önmagában a képzési időknek a vizsgálata is, hogy egy komolyabb szakma, szakképzés időtartama is megegyezik az egyetemi alapképzés 3 évével, ugyanakkor már az internetnek és informatikának köszönhetően, gyakorlatilag bármilyen ismeretanyag megszerezhető és hozzáférhető.

Fontos kiemelni azt a tényezőt is, hogy mára a nyelvoktatásnak, a határok kinyílásának és az internet által biztosított kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően az egyetemen kiemelkedően teljesítő hallgatók, gyakran nem a hazai egyetemeken folytatják/fejezik be tanulmányaikat. Az oktatás szerkezeti és strukturális átalakulása költségcsökkentéssel is járt, aminek köszönhetően sajnos a legnevesebb egyetemeink sem mindig tudják az oktatáshoz szükséges feltételeket biztosítani. Főként probléma ez azokon a területeken, ahol az oktatás komoly pénzügyi befektetést igényel (orvosi, műszaki, természettudományi területeken stb.), s amely területek a legfontosabb területek a K+F szempontjából is. Tehát azok a hallgatók, később kutatók, akik ezen területeken teljesítenek kiválóan, gyakran külföldi egyetemeken folytatják tanulmányaikat, majd munkájukat is, mert a hazai oktatási infrastruktúra nem biztosítja számukra a megfelelő eszközöket, anyagokat, berendezéseket. Az oktatásunk folyamatosan nem talál megoldást a rendszerváltás óta keletkezett és megöröklött problémákra, amikkel csak a külföldi „agyelszívást” segíti elő. Fontos továbbá, hogy a humán területek képzésének, a humán értelmiség oktatásának, különösen nem kedvez ez az eltömegesedett és eldarabolt oktatás, melynek már legtöbbször sem gyakorlati, sem elméleti értéke nincs.

Ezt tükrözi a presztízs kérdése is. Az értelmiség, értelmiségi elitnek tartott hivatások nagy része a jelenlegi magyar társadalomban és gazdasági helyzetben, sem gazdasági sem társadalmi értékét tekintve nem megbecsültek. Ilyen például tipikusan a pedagógus. Jelenleg a pedagógusi fizetések jól tükrözik e szakma társadalmi megbecsülését és helyét. Gyakorlatilag bármilyen szakmunkával, fizikai munkával többet lehet keresni, mint egy általános iskolai pedagógus közalkalmazotti fizetése. Emlékezzünk vissza Huszár Tibor értelmiség definíciójához, melyben a köz- és szakismeretek közvetítésében való szerepvállalást is az értelmiség feladataként adja meg. Történelmi tanulmányainkból és tapasztalatainkból tudható, hogy a pedagógusok és tanárok a múltszázad értelmiségének fontos részét képezték, ugyanakkor ma olyan presztízsvesztés figyelhető meg, mely miatt koránt sem hasonlítható szerepük a hajdani értelmiségi elitéhez.

A technokrata 21. században minden profitorientált, így a profitot termelő ágazatok élvezik a társadalmi megbecsülést. Ennek megfelelően a korábban sokra becsült humán tudományok, művészeti ágak területén egyaránt komoly presztízsvesztés volt megfigyelhető. Szerepük, jelentőségük, befolyásuk nagy mértékben lecsökkent. Ma már a politikai színtéren is főként a gazdasági szereplők és szempontok érvényesülnek.

De akkor hogyan fogható meg ma Magyarországon az értelmiség kérdése?

Olyan speciális helyzet állt elő, melyben nem az oktatás és az oktatásban való részvétel a kiváltság, hanem az ezen felüli kapcsolati tőke mozgósítása. Tehát nem a diploma megszerzése és az értelmiségivé válás, hanem ezt követően a diploma megfelelő hasznosítása. Ez pedig a Gouldner-i értelmiség fogalmára utal, hisz ez az az értelmiség definíció, melyben a kapcsolati és kulturális tőke uralma kapcsolódik össze az értelmiség fogalmával. Napjaink értelmiségének szerepet kell vállalnia a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában.

Az elmúlt 15 év alatt diplomát szerzett sok ezer fiatal nagy százaléka első, esetleg második generációs értelmiségi, akik ebben a speciális helyzetben a társadalmi egyenlőtlenségeket nem hogy, nem tudják felszámolni, hanem inkább determinálják azokat.

Mellettük van azonban egy olyan értelmiségi réteg, akik 3. 4. 5. generációs értelmiségiek. Meghatározott és kialakult értelmiségi viselkedéskultúrával, ízlésvilággal, életformával, humán műveltséggel és ami a legfontosabb komoly kapcsolati és kulturális tőkével rendelkeznek. Manapság ez a réteg különíthető el értelmiségi elit rétegnek. Korábbi definíciók és meghatározások alapján az értelmiség a mindenkori elit, akik külön kiváltsága a tanulás lehetősége, és ebből fakadt a kulturális és kapcsolati tőke egy része. Ma az oktatás és tanulás egy bizonyos szinten mindenki számára adott, bár hazánkban a 2012 évben bekövetkezett változások e korábbi lehetőséget sokaktól elvette. A tömegesen képzett értelmiség sokaságától az értelmiségi elitet a már hozott kapcsolati és kulturális tőke különíti el, gyakorlatilag értelmiségi elitnek tekinthető a politikai és gazdasági elit.

Hátrányos helyzetűek Magyarországon [40]

Amikor azt a szót halljuk, hogy hátrányos helyzetű mindenkinek más jut az eszébe. Elsőként talán a fogyatékkal élőkre és mozgássérültekre gondolunk. A hátrányos helyzetűek csoportja azonban sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk. Ide tartoznak a fogyatékossággal élőkön kívül többek között még a hajléktalanok, a szegények, a szegénységben élő gyermekek, az egyedülálló szülők, a nők, a romák és a bevándorlók is.

A rendszerváltás után a társadalom alapvető átalakulásokon ment keresztül. Az alsó és felső réteg jövedelmének különbsége a sokszorosára növekedett, tömegessé vált a munkanélküliség, a fejlődő régiók tovább rétegződtek és kialakultak a leszakadó régiók, megjelent a tömeges mélyszegénység és a hajléktalanság. A 90-es évek elején ezen új problémák orvosolására civil szervezetek alakultak. [41]

Hajléktalanság

Magyarországon a rendszerváltást követő időszakban tömegessé vált a hajléktalanság. A munkásszállók bezárásával vagy más célú hasznosításával, a látszatfoglalkoztatás megszűnésével ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliek és az ellátás nélküliek száma és aránya egyaránt. A hajléktalanság tömegessé válásához hozzájárult

a pszichiátriai ágyak drasztikus lecsökkentése,
a gazdasági és társadalmi változások, és
az ezek miatt kialakult családi és párkapcsolati konfliktusok okán otthontalanná váló személyek számának növekedése.

A család kötelékéből kikerülők nem csak otthon nélkül maradtak, de biztos háttér és támogatás nélkül is. E személyek számára rendkívül korlátozott lehetőségek álltak rendelkezésre, miután ebben az időszakban szinte lehetetlen volt olcsó lakáshoz, albérlethez jutni.

A magyarországi hajléktalanok számának vonatkozásában különböző becslések láttak napvilágot. Pontos számadatot lehetetlen mérni, hiszen nincs bejelentett lakcímük, sok esetben személyazonosságot igazoló dokumentumok sem állnak már rendelkezésre, így teljesen kikerülnek a népszámlálás köréből. Becslések szerint országosan 20-50 ezer, a fővárosban 10-20 ezer hajléktalan ember él. A hajléktalanok számának meghatározásánál egyetlen adat biztos, a gondozottak száma. Hiszen a hajléktalanszállók, melegedők, éjjeli menedékek befogadóképessége adott.

6.1. ábra - 24. ábra: Hajléktalanok Magyarországon 1993-2010 között (A gondozottak száma a hajléktalan otthonban, - szálláson, éjjeli menedéken) [42]

A hajléktalanok megjelenése eleinte felkeltette az emberek figyelmét. Nem volt szokványos látvány a pályaudvarokon és az aluljárókban. Eleinte sokan foglalkoztak a problémamegoldás keresésével, az emberek többségéből is együttérzést váltott ki. Több civil szervezet foglalkozott a megsegítésükkel. Az évek során azonban a hajléktalanok már teljesen megszokottá váltak. A kialakult társadalmi helyzetben az emberek érdektelenné és csalódottá váltak, így már nem foglalkoznak a hajléktalanok sorsával, mert mindenki a sajátjával van elfoglalva.

Jelen korban kiemelt figyelmet kellene fordítani az ifjúsági és a családos hajléktalanság problémakörére. Emellett fontos volna felmérni, hogy a gazdasági változások következtében mekkora a hajléktalanná válás kockázatának kitettek száma. Hasonlóan kiemelten fontos feladat kellene, hogy legyen a hajléktalanság problematikája kapcsán a megelőzés, valamint a rehabilitáció feltételrendszerének megteremtése, mellyel biztosítható volna a társadalom peremvidékéről való visszailleszkedés mind országosan, mind a helyi szinteken, az egyes települések viszonylatában egyaránt.

Fogyatékossággal élők helyzete

A fogyatékkal élők foglalkoztatottsága is jelentősen lecsökkent a rendszerváltás után. A fogyatékosokkal szemben ellenszenv alakult ki, ami az otthonélő fogyatékos családtag miatt a családdal szemben is hasonló reakciókat vált ki. Ezért a család elszakad a társadalomtól, kirekesztetté válik. Természetesen ez a jelenség nem törvényszerű, de gyakran megesik és ez is elősegíti a kirekesztődést. A beteg gyerekkel az egyik szülőnek otthon kell maradnia, így általában munkát sem tud vállalni ugyanakkor, ha a családtagot intézetbe adja számít(hat) a közösség vélt vagy valós megvetésére. Az intézetben élő fogyatékosoknak nagyobb esélyük van a jobb életre. Itt egy olyan közösségben élnek, ahol hozzájuk hasonlókkal töltik együtt mindennapjaikat. Az intézetben élők jobb esélyekkel indulnak az életben, mert itt olyan segítséget kapnak, ami a további életükben nagyon hasznos lehet, álláshoz is könnyebben jutnak. A súlyosan vagy halmozottan fogyatékosok családjában kimutatták, hogy a szülőknél gyakoriak a pszichiátriai és alkohol problémák.

A sajátos nevelési igényű gyermekeknél is megjelenik ez a probléma. A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek közé sorolják az enyhén autista gyerekeket is. Egy autista gyermek rengeteg odafigyelést igényel, ami miatt általában otthon marad a gyermekkel az egyik szülő. Amikor a gyermek eléri az iskolaérett kort, a szülő visszamehetne dolgozni akár teljes munkaidőben is, azonban ehhez nem minden iskola biztosít kedvező feltételeket, mert az iskola nem tud megfelelő napközit biztosítani az SNI-s gyermek számára. … és itt a „megfelelő” szón van a hangsúly.

Az utóbbi idő egyre növekvő problémája a hiperaktív gyerekek problémaköre, ami a közintézmények számára új kihívást jelent.

Szegénységben élők helyzete

A rendszerváltás óta a szegénység helyzete súlyosbodik és aránya növekszik. Magyarországon. Elsősorban a jövedelmi szegényeket szokás ebbe a kategóriába sorolni. A jövedelmi szegények általában egyszerre több hátrányban is szenvednek, például aluliskolázottak, lakóhelyük leszakadt régióban van és (lakóhelyükből adódóan is) tartósan munkanélküliek. A szegények közé tartoznak általában a képzetlenek, a munkanélküliek, a romák, az alkalmi munkát végzők a sokgyermekes és sok esetben az egyedülálló szülők is. Az utóbbi két említett csoportot a rétegek közötti szélesedő szakadék miatt az elszegényedés folyamatosan fenyegeti. A leszakadó régióknál az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy a foglalkoztatottság is alacsony a régióban, és a közlekedés is nehézkes. A közlekedési nehézségek miatt a lakosoknak más városokban is nehéz munkát találni és jobb iskolában taníttatni a fiatalokat, mert a bejárás nem megoldható. A megoldás a költözés, ami még jobban elősegíti a régió leszakadását, mert a jobb képességűek eltűnnek, és csak a jövedelmi szegények maradnak.

A szegénységben élő gyermekek az alapvető szükségletekben szenvednek hiányt. A nagycsaládosok 45%-ára jellemző ez a helyzet. A szegénységben élő gyerekeknél az a veszély áll fenn, hogy nem férnek hozzá olyan tudáshoz, ami az életben előre vihetné őket (pl: magas színvonalú nyelvtanulás). Ferge Zsuzsa által készített tanulmány szerint a szakadék szélesedésében az iskolák is fontos szerepet játszanak. Vizsgálataik alapján az iskolázottság átlagos mutatói javultak, azonban rohamosan nő az iskolák közötti és iskolán belüli szegregálódás. A gyermekek iskolai előrehaladását rendkívüli módon befolyásolja a gyerekek társadalmi elhelyezkedése. Megfigyelték, hogy szorosan összefügg a felsőfokú képesítés megszerzése és a legerősebb tanulók társadalmi-gazdasági háttere. A szegénység általában összefügg az egyenlőtelenséggel. A szegények a kisebb városokon belül szegregálódnak vagy romló helyzetű falvakba szorulnak ki. Az iskolákban több szellemi származású gyerek képes a többit magával „húzni”. Így a szegényeknek is jobb lehetőségei vannak. A leszakadó régiókban viszont többségben vannak a fizikai munkáscsaládból származó és gyengébb képességű gyerekek, így a jobb képességűeket visszahúzzák, vagy a szülők jobb iskolába íratják. A legjobb megoldás a homogenizálás lenne, amely összefügg a szellemi dolgozó családból származók iskolán belüli arányával. Az iskolák így új értelmiségieket is ki tudnának nevelni. Az értelmiségiek általában értelmiségiek gyerekei és jó képességű alsóbb társadalmi rétegből származó gyerek. Ezért fontos a homogenizáció, hogy a rosszabb körülmények közül érkezőknek is ugyanolyan lehetőségeik legyenek, mint az értelmiségieknek. Az Európai Uniós csatlakozással a társadalmi kohézió és a környezeti fenntarthatóság kapta a legnagyobb szerepet, így nagy figyelmet fordítanak rá, hogy a felnövekvő generációk valódi lehetőségekhez jussanak.

A nők helyzete [43]

Amikor hátrányos helyzetűekről beszélünk, keveseknek jut eszébe, hogy a nők is ide tartoznak. A 80-as évek végétől a női foglalkoztatottság visszaesett. Ezzel egy időben sok óvoda és bölcsőde is bezárt. Az évek során egyre jobban rákényszerültek a nők, hogy a karrier és a család között válasszanak. A mai sikeres nők közül sokan választják a szingli életmódot. A fiatal álláskereső nők sincsenek könnyű helyzetben. Ha egy adott munkára ugyanolyan kvalitásokkal rendelkező férfi és nő adja be a jelentkezést, akkor nagy valószínűséggel a férfi fogja megkapni az állást. Az állásinterjúkon a hölgyek nincsenek könnyű helyzetben, hiszen mit válaszolhat egy fiatal nő arra, hogy … „és mikorra tervezi a gyermekvállalást?” Ezt a kérdést majdnem minden pályázó megkapja annak ellenére, hogy ez személyiségi jogokat sért és diszkriminatív. A munkaadók nem nézik jó szemmel, ha a fiatal dolgozó rövid időn belül szülni szeretne, mert az a vállalatnak erőforrás kiesést okoz, gazdasági és humán szempontból egyaránt.

A munkavállalás nem csak a fiataloknak, hanem az egyedülálló kisgyermekes anyukáknak is igen nehéz. Az egyedülálló szülőnek általában nincsen támasza, társa, akivel a gyermek felügyeletét megoszthatná. A mai magyar családmodell és nyugdíjrendszer nem teszi lehetővé, hogy a nagyszülők besegítsenek a gyermeknevelésbe. Hiszen mire a nagyszülő nyugdíjba megy, a gyermek már legalább 10 éves lesz, amikorra a gyermekbetegségeken már túl van. Mire viszont a dédunoka születik a dédszülők egészségi állapota annyira megromlik, hogy a legritkább esetben vállalhatják a kisgyermek felügyeletét. Emiatt az egyedülálló anyák csak akkor tudnak munkát vállalni, amikor gyermekük már eléri az iskoláskort és kevesebbet hiányzik.

A dolgozóknál megfigyelhető, hogy ugyanolyan pozíciót betöltő férfi és nő fizetése nem egyforma, a férfi többet keres. A fizetésbeli különbség Kanadában egy elfogadott tény, Európa több országában is megfigyelhető, ám az öreg kontinensen nem szeretik ezt elismerni. A kutatómunkát végző nőknél statisztikailag kimutatható, hogy alacsonyabb presztízsű, rosszabb anyagi helyzetű kutatásokban vesznek részt. A nők érdekképviseletében sok civilszervezet is tevékenykedik.

6.1. táblázat - 10. táblázat: A 15–74 éves népesség gazdasági aktivitása nemenként

	15–74 éves népesség,ezer fő			Foglalkoztatottak,ezer fő			Munkanélküliek,ezer fő			Gazdaságilag nem aktívak,ezer fő			Foglalkoztatási ráta, %
	Együtt	Férfi	Nő	Együtt	Férfi	Nő	Együtt	Férfi	Nő	Együtt	Férfi	Nő	Együtt	Férfi	Nő
1998	7 802,3	3 718,7	4 083,6	3 695,6	2 023,0	1 672,6	314,0	188,7	125,3	3 792,7	1 507,0	2 285,7	47,4	54,4	41,0
1999	7 787,7	3 709,9	4 077,8	3 809,3	2 083,6	1 725,7	285,3	170,0	115,3	3 693,1	1 456,3	2 236,8	48,9	56,2	42,3
2000	7 779,5	3 705,7	4 073,8	3 856,2	2 105,8	1 750,4	263,7	158,9	104,8	3 659,6	1 441,0	2 218,6	49,6	56,8	43,0
2001	7 772,4	3 704,0	4 068,4	3 868,3	2 113,7	1 754,6	234,1	142,4	91,7	3 670,0	1 447,9	2 222,1	49,8	57,1	43,1
2002	7 762,2	3 700,8	4 061,4	3 870,6	2 112,5	1 758,1	238,8	138,0	100,8	3 652,8	1 450,3	2 202,5	49,9	57,1	43,3
2003	7 744,9	3 691,4	4 053,5	3 921,9	2 126,5	1 795,4	244,5	138,5	106,0	3 578,5	1 426,4	2 152,1	50,6	57,6	44,3
2004	7 721,2	3 681,0	4 040,2	3 900,4	2 117,3	1 783,1	252,9	136,8	116,1	3 567,9	1 426,9	2 141,0	50,5	57,5	44,1
2005	7 722,5	3 684,9	4 037,6	3 901,5	2 116,1	1 785,4	303,9	159,1	144,8	3 517,1	1 409,7	2 107,4	50,5	57,4	44,2
2006	7 721,8	3 687,5	4 034,3	3 930,1	2 137,4	1 792,7	316,8	164,6	152,2	3 474,9	1 385,5	2 089,4	50,9	58,0	44,4
2007	7 719,4	3 693,2	4 026,2	3 926,2	2 143,0	1 783,2	311,9	164,2	147,7	3 481,3	1 386,0	2 095,3	50,9	58,0	44,3
2008	7 710,2	3 688,6	4 021,6	3 879,4	2 110,8	1 768,6	329,2	174,3	154,9	3 501,6	1 403,5	2 098,1	50,3	57,2	44,0
2009	7 689,7	3 684,7	4 005,0	3 781,9	2 044,9	1 737,0	420,7	233,6	187,1	3 487,1	1 406,2	2 080,9	49,2	55,5	43,4
2010	7 686,4	3 685,1	4 001,3	3 781,2	2 022,6	1 758,6	474,8	264,5	210,3	3 430,4	1 398,0	2 032,4	49,2	34,0	43,9
2011	7 675,7	3 686,6	3 989,1	3 811,9	2 057,3	1 754,6	467,9	253,3	214,6	3 395,9	1 376,0	2 019,8	49,7	55,8	44,0

Roma kisebbség [44][45]

A roma vagy cigány kisebbség a hazai társadalom legnagyobb kisebbségi csoportja, ezzel együtt a legtöbb diszkriminatív megnyilvánulás is őket éri. Ez a jelenség azonban nem magyarországi specialitás, mivel a közép-kelet európai térség hasonló problémákkal küzd. A kisebbséggel szembeni diszkrimináció évszázadokra visszanyúló eseményekben gyökerezik.

A roma etnikumhoz tartozók létszámát igen nehéz megbecsülni, hiszen a népszámlálásokat követően ez kizárólag önbevallások alapján tehető meg. A magyarországi roma kisebbség népességének meghatározására az utóbbi időben kétszer tettek kísérletet, 1971-ben és 1993-1994 között. A vizsgálatok során azokat tekintették a roma etnikumhoz tartozónak, akiket a környezetük annak vélt, azonban valószínűleg ezekből az adatokból kaphatjuk a legmegbízhatóbb képet. Az 1971-es felmérés 320 ezerre, míg az 1994-es 434 ezerre becsüli számukat. Más források szerint, a 2001-es népszámlálás alapján 190 046 főt számlált a cigány kisebbség, de ez az önbevallás miatt nem feltétlenül pontos. Egyes cigány értelmiségiek, 1 millió főnél is töbre becsülik a kisebbségük lélekszámát, abban is mindkét vizsgálat egyetért, hogy a cigányság tagjai az átlagnépességnél jóval hátrányosabb helyzetűek. Valamint a két vizsgálatból az is levonható konklúzióként, hogy a hátrányuk 1971-től 1994-ig tovább nőtt.

A hátrányos helyzet növekedésének egyik fő oka, hogy a romák közül sokkal kevesebben rendelkeznek kereső foglalkozással, mint más etnikumok, vagy a magyar lakosság. A 15-59 éves roma férfi korosztály 31%-a, míg a 15-54 éves nők csupán 18%-a rendelkezett rendszeres kereseti forrással. Ezzel szemben 42 %-uk kap valamilyen rendszeres nem munka után járó jövedelmet. Ezen kívül a roma háztartásokban a gyermekek száma jóval magasabb, mint a magyar családok esetében, így az egy főre jutó jövedelem is jóval alacsonyabb, amely probléma a hátrányukat, már gyermekkorban megpecsételheti.

Már ma is a romák súlyosan hátrányos helyzete a társadalmunk egyik legnagyobb problémája, de a jövőben, ha a tendencia nem változik, akkor még nagyobb lesz. A problémát tovább tetőzi, hogy a cigány családok gyermekei, szüleik magatartását eltanulva, hasonlóan fognak cselekedni felnőtt korukban. Amennyiben azt látta, hogy meg lehet élni, vagy el lehet tengődni, rendszeres jövedelemforrás nélkül is, akkor felnőttként ő sem fogja törni magát a képesítésre, a munkakeresésre. Ezzel szemben vannak ellenpéldák is. Sok munkaközösségből hallható, hogy vannak olyan roma származású emberek is, akik becsülettel, és tisztességgel dolgozva, a magyar kollegáiknak jó példát mutatva, éli mindennapjait.

Összességében elmondható, hogy ma Magyarországon, 434 ezer és 1 millió közé tehető a roma kisebbség száma. A 15 évnél fiatalabb romák száma több, mint kétszer akkora mint a 60 évesnél idősebb társaik aránya napjainkban. A tagjaik munkavállalási aránya jóval alacsonyabb bármely másik etnikuménál, valamint a magyarságénál. A szociális helyzetük sok esetben a létminimum alatti. Egy 2003-ban íródott és jobbára az ezredforduló előtti statisztikai adatokra építő tankönyv állítja, hogy a cigánysággal szembeni előítéletek csökkentek. Ez a kijelentés, talán az akkori Európai Uniós elvárásoknak megfelelően tétetett. A mai álláspontok szerint az előítéletek nőnek, főleg a válság szülte nehéz anyagi és társadalmi helyzet okán.

A roma kisebbség oktatása, a környezettudatos nevelése nehézkes, hiszen sokan közülük érettségiig sem jutnak el. Igaz, hogy a 20-24 éves roma fiatalság 82,5%-a elvégezte a nyolc általános osztályt, ugyanakkor ez az arány jóval később, mint a magyar társaiké. Országosan a 18 évesek 54,5%-a érettségizett 2001-ben, ezzel szemben a roma kisebbség 20-24 éves korosztályának 2002-ben alig 5%-a. Az egyetemre, főiskolára jutottak arány még ennél is rosszabb. A magyarság körében a 18-20 évesek 40%-a, míg a cigány kisebbség 20-24 éves korosztályának 1,2%-a jut el a felsőoktatásba, és még ennél is kevesebben végzik el. [43]

Nagyon sok Európai Uniós, és Magyar program indult az utóbbi évtizedben a roma kisebbség és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására. Ezek közül néhány:

Roma Integráció Évtizede Program
Útravaló Ösztöndíjprogram
Magyarországi roma tanulók tanulmányi támogatása
Roma Programtámogatási Hálózat
Az Országos Oktatási Integrációs Hálózat
Roma Oktatási Alap

Migráció[46]

A migráció olyan lakóhely változtatás, amely településhatár átlépésével jár. Ez lényegében a belső vándorlást, egy országon belüli lakóhelyváltást jelenti. Az országhatárokon túllépő ilyen magatartásforma a nemzetközi vándorlás. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az nem tekinthető migrációnak, amely egy településen belüli lakóhelyváltást takar.

Magyarországon a belső vándorlás az ipari forradalom kezdetétől ugrásszerűen emelkedett. Ez a folyamat az 1950-es évekig dinamikusan emelkedett. Ezt követően a tendencia lassult. 1880-ban az összeírt lakosság csupán 26 %-a élt a születési helyétől eltérő településen. 1949-ben ezzel szemben már 43%-a a számba vett lakosságnak a születési helyétől eltérő településen élt. A XX. század második felére a növekedés üteme megállt, sőt némely időszakban vissza is fordult, csökkenő tendenciát mutatott.

A lakásbejelentési rendszer kialakításával mérhetővé vált az állandó és ideiglenes lakóhelyváltozások, bejelentések aránya. Ebből könnyen képezhető lett az adat, amely a belső vándorlásra utal. Ebből leszűrhető, hogy a 1955. és 1957. között a belső migráció száma ugrásszerűen nőtt, míg az 1960-as évektől a XX. század végéig jelentősen csökkent. Az 1960-as 330 ezres szintről 210 ezerre esett vissza az állandó lakhely változások száma, míg az ideiglenes 630 ezerről 150 ezerre csökkent. A vándorlások iránya is megváltozott. Míg korábban a községekből a fővárosba irányultak a belső vándorlások, addig a fővárosból, és a nagy városainkból a községek felé indult meg a migráció.

Miközben a lakóhely-változások száma csökkent, az ingázóké nőtt. 1930-ban a népszámlálás még csupán 141 ezer ingázót mutatott ki. 1960-ra ez a szám 613 ezerre, 1970-ben 977 ezerre, 1980-ban pedig 1 millió 218 ezerre emelkedett. 1990-re ez az érték csökkent valamelyest, így érve el az 1 millió 42 ezer ingázót.

A belső vándorlás nagysága valószínűsíthetően hasonló szinten maradva stagnálni fog. A nálunk fejlettebb országokban is ez a tendencia mutatható ki. Ennek az oka:

A városok és falvak közötti életkörülmények, és életminőségek kiegyenlítődése
A személygépjárművek elterjedése, és az úthálózat folyamatos javítás, bővítése
Regionális különbségek (észak-keleti megyékből történő elvándorlás a fejlettebb országrészekre)

6.2. táblázat - 11. táblázat: Az összes ingázó aktív keresők átlagos oda- és visszautazási ideje a lakóhely és a munkahely között, 1990-es adat

Utazási idő a lakóhelytől a munkahelyre és vissza	Az összes aktív kereső %-ában	Ingázó aktív kereső %-ában
15 perc, vagy annál kevesebb	17,4	1,9
16-30	29,9	14,7
31-45	10,6	9,2
46-60	19,5	26,5
61-90	7,1	11,4
91-120	10,1	21,7
121-150	1,3	2,8
151-180	2,7	8,0
181 perc, vagy annál több	1,4	3,8
összesen	100,0	100,0
Aktív keresők száma (ezer)	4467	1042

Fontos megjegyezni, hogy a közelmúltban tapasztalt ingázások számának csökkenése azzal magyarázható, hogy a gazdasági depresszió végett, a vállalatok sok esetben az ingázó munkavállalóikat bocsátották el.

A nemzetközi vándorlást tekintetében 1994-ben 138 ezerre becsülték Magyarországon azon külföldről érkezettek számát, akik égy évnél hosszabb időre érkeztek. Nekik is a legnagyobb részük, mintegy 80 ezer fő letelepedési engedéllyel rendelkezik.

Nehéz megbecsülni a jövőbeni tendenciákat, mert ez nagyban függ a szomszédos országok gazdasági és politikai helyzetétől. Másrészt a magyarországi bevándorlási politikától is nagyban függ. Attól, hogy milyen könnyen, vagy éppen nehezen adunk letelepedési engedélyt.

Nem ismerjük pontosan a Magyarországot véglegesen elhagyók számát. A statisztikák, a megkérdezett felnőttek alapján készíthetőek el. Ezek alapján 1994-ben csupán a megkérdezettek 1,3%-a szeretné elhagyni az országot. Ezzel szemben 2012-ben, egy felmérés szerint 19% ez a szám.

6.2. ábra - 25. ábra: A migrációs szándék alakulása a tervezett migráció időtávja szerint [46]

Vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek az átlagosnál nagyobb szándékot mutatnak a kivándorlás felé. Ezeket a csoportokat, a következő összefoglaló diagram ismerteti.

6.3. ábra - 26. ábra: Az átlagosnál nagyobb migrációs szándékot mutató társadalmi csoportok aránya (%) [47]

Társadalmi egyenlőtlenségek

A társadalmi egyenlőtlenségek fogalma már az ókori filozófiában is megjelent és jelentése, definíciója napjainkig folyamatos változáson ment keresztül. Társadalmi egyenlőtlenségeken azokat az embercsoportok közötti különbségeket értjük, amelyek a termelésben, elosztásban és életesélyekben fennálló különbségek halmozódásából és újratermeléséből esetleg konzerválásából fakadnak. Az egyenlőtlenségek formáit és mértékét jogi szempontból az állam és az állampolgárok közötti társadalmi szerződés szabályozza. A fejlett társadalmakban és államokban az állampolgárok egyenlőségének elveit az alkotmány rögzíti, és az alkotmánybíróság biztosítja. A társadalmi egyenlőtlenségek a társadalmi rétegződésen keresztül vizsgálhatók.

A társadalmi rétegződés vizsgálata több dimenzió mentén megy végbe. Ilyenek például a Blau-i^[26] paraméterek, mely két különböző mérési szint mentén csoportosítja a dimenziókat: nominális és graudális paraméterek.

Nominális paraméterek példádul

a nem,
faj,
etnikum,
párt,
vallás,
foglalkozás,

míg a graduális paraméterek az

iskolai végzettség,
jövedelem,
vagyon,
hatalom,
presztízs és az
életkor.

Ennek megfelelően különböző társadalmi egyenlőtlenségtípusokat különíthetünk el.

Természeti különbségekből fakadó társadalmilag megrögzült egyenlőtlenségekről beszélünk például a nem és kor szerinti egyenlőtlenségek esetében. Tipikus példája ennek a nemek közötti egyenlőtlenség, a nők folyamatosan bővülő jogai. A múlt század óta erőteljes feminista mozgalmak eredménye, hogy napjaink fejlett társadalmaiban már teljesen egyértelmű a nők egyenjogúsága, legyen szó szavazati jogról vagy munkavállalásról, de ez hosszú folyamat eredménye, mely e megrögzült nemi különbségekből fakadó társadalmi egyenlőtlenségeket hivatott felszámolni. Ma már Magyarországon is érvényesül a nők és férfiak közötti egyenjogúság, de pár szabályzat még őrzi az egyenlőtlenség emlékeit, mint például, hogy a mai napig nem lehet nő hivatalosan se mozdonyvezető, se tűzoltó. Az idősek társadalomban betöltött szerepe azonban ellenkezőképpen alakul. Régebben az idősek voltak a társadalom legfőbb döntéshozói, valamennyi problémás és fontos kérdésben ők döntöttek. Ez az elmúlt század során háttérbe szorult. A fejlett társadalmakban a korból fakadó társadalmi egyenlőtlenségeket, mint például hogy egy idős már nem tud munkát végezni, effektív termelési feladatokat ellátni a nyugdíj rendszer működése oldja meg. A jól működő nyugdíjrendszerek teszik lehetővé a korból fakadó társadalmi egyenlőtlenségek megelőzését. Sajnos napjainkban ez a kérdés Magyarországon aktuális, hiszen a nyugdíjrendszer teljes szétcincálása a jövőben komoly problémát fog eredményezni. A jelenlegi nyugdíjak folyamatos csökkentése is csak növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket, ami okán nagyon sok idős és nyugdíjas szegényedett el.

A társadalmi egyenlőtlenségek szintén igen fontos típusa a térbeli egyenlőtlenségekből fakadó társadalmi különbségek. Az elmaradott térségekben élők végleges megrekedésére reális és nagy esély van. Itthon a vidéki térségek helyzete egyre kilátástalanabb. A vidékfejlesztési elképzelések ha léteznek is csak papíron és elméletek formájában látnak napvilágot, pedig elkerülhetetlen lenne a társadalmi egyenlőtlenségek szempontjából nagyobb hangsúlyt fektetni a kérdésre. Az elmaradott térségek folyamatos elszegényedése több komponensből tevődik össze. Egyrészt az elszegényedett térségek gazdasága és termelése nem működik, ha igen akkor is a vidéki olcsó munkaerő miatt kizsákmányolás célpontjává válik. A kihaló falvak és kistérségek piaci értéke messze elmarad a városi ingatlanok áraitól, mely probléma, már a menekülés lehetőségét is ellehetetleníti. Kiemelkedően magas a munkanélküliség és sajnos az oktatási intézmények létfenntartásáért zajló küzdelemben az oktatás színvonala is gyengébbé válik, így a továbbtanulás esélye emiatt is kisebb. Mindezek csak konzerválják és növelik a térbeli egyenlőtlenségekből fakadó társadalmi különbségeket.

A térbeli-társadalmi egyenlőtlenségeknek több típusa és több csoportosítása létezik. Egy részről csoportosíthatjuk a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségeket a következő 4 csoportba:

kontinentális
szubkontinentális
országon belüli
falu-város ellentét

A társadalmi tér gyakorlatilag a munka megosztásából fakadó kollektív tevékenység eredménye. Ebben a társadalmilag szervezett térben a társadalmi funkciók, javak és értékek disszimiláris módon oszlanak el. Ennek megfelelően pedig így csoportosíthatjuk a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek típusait.

Funkcionális-átmeneti térbeli egyenlőtlenség alakul ki, de felzárkózása rövid időn belül, a gazdaság vagy politika változása nyomán bekövetkezik.
Strukturális-tartós térbeli egyenlőtlenség alakul ki akkor, ha tartósan hátrányos helyzetben és e helyzet felszámolása hosszú időt vesz igénybe.

Társadalmi egyenlőtlenségek és az értelmiség

Magyarországon a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására az előző század mindig aktuális politikai vezetőrétege és értelmisége jó pár kísérletet tett. Sajnos azonban Ferge Zsuzsa: A tudomány szerepe a szegénység társadalmi kezelésében magyarországon című tanulmánya alapján megállapítható, hogy a 2. világháborút követően az 1957 és 1977 közötti időszakban figyelhető meg csupán fellendülési időszak, ez rövidnek bizonyult ahhoz, hogy a korábbi lemaradásokat sikerüljön behozni. Bár a szegénység strukturálisan átalakult 1945-öt követően ugyanúgy tömeges maradt vagy szociális szegénységgé alakult át. Ez a helyzet jellemző volt egészen a 80-as évek végéig, ahonnan ismét teljes strukturális átalakulás volt megfigyelhető és egy hosszú távú tömeges elszegényedés vette kezdetét, mely bár struktúráját tekintve megint némileg átrendezte a magyar társadalmi egyenlőtlenségek szerkezeti képét, de a már meglévő egyenlőtlenségeket ismételten csak konzerválta.

A szegénység alaptípusainak átalakulása:

Hagyományos szegénység: alacsony iskolai végzettség, szakképzetlenség, lakóhely
Generációs szegénység: speciális demográfiai csoportok esetén
Etnikai szegénység: kisebbségi csoporthoz való tartozás, változatos okok

A szegénységet kutató szakemberek természetesen különböző szegénységi kategóriákat hoznak létre, azaz különbséget tesznek a szegénység fokozatai között. Ilyen két nagy kategória az abszolút szegénység (létminimum alatti, hosszútávú) és a relatív szegénység. Természetesen ahhoz hogy ilyen fogalmi kategóriákat létrehozzanak, meg kellett határozni a létminimum általános szintjét. A létminimum általános szintje azt jelenti, hogy az ez alatt a szint alatt élő emberek a fizikai egészséghez alapvetően szükséges javakból hiányt szenvednek, azaz nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez, nem rendelkeznek megfelelő hajlékkal. Ma Magyarországon a szegénység kutatások alapján az alábbi társadalmi rétegek a leginkább szegénysorban élők:

a tartósan munkanélküliek,
a részidős foglalkoztatottak,
a tartós betegségben szenvedők,
a rokkantak
nyugdíjasok (több mint 50%-a él szegénységben)
nagycsaládosok és csonka családok (egyszülős családok aránya folyamatosan emelkedik) és a
hajléktalanok.

Meg kell különböztetni

a hagyományosan szegény réteget,
az „új szegényeket” és
az elszegényedő középosztálybelieket.

Ma napjaink magyar társadalmi egyenlőtlenségeiben az elszegényedés mértéke jelentősebb mint a szegénységé. Ez a tény pedig azt jelenti, hogy az egyenlőtlenségek nem hogy csökkennének, hanem folyamatosan növekednek. Ebbe az elszegényedő középosztály rétegbe tartozik az értelmiségiek azon nagy számú halmaza is, akik a diplomájukat hosszútávon nem tudták/tudják hasznosítani és folyamatos megélhetési problémákkal küzdenek, aminek következtében bár papíron értelmiség, mégsem a megszerzett tudásának megfelelő munkát vállal, vagy külföldön dolgozik. A kivándorlás is a technokrata világ törvényeinek megfelelően főként informatikai, műszaki, természettudományos területeken egyszerű. A humán értelmiség, pedagógusok, bölcsészek, társadalomtudósok szakmájukban történő külföldi elhelyezkedése problematikusabb. Tehát, pont ez a humán értelmiség válik a társadalmi egyenlőtlenségek elszenvedőjévé, akiknek a feladata kellene legyen ennek megoldása. A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez tőkére és pozícióra van szükség, melyekhez társadalmi elismerés, megbecsülés szükséges. Tekintélyre van szükség: a tekintély pedig elsősorban társadalompszichológiai jelenség. A tekintély mindenkor egy kölcsönviszony megtestesülése, amely napjainkban már alig fellelhető. Ameddig maguk az értelmiségi szakemberek (pl.: szociális munkások, szociológusok, politológusok), akik birtokolják azt a tudást, szakértelmet, szemléletet és elhivatottságot, mely a társadalmi problémák megoldásához elengedhetetlen, a saját létminimumuk előteremtésével is gondban vannak, státuszuk, megbecsültségük, presztízsük gyakran egy ügyes szakmunkásét sem éri el, addig képtelenek változtatni és szerepet vállalni a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében. Feladatuk ellátására azok képesek, akik tudásuk és végzettségük mellett megszerzett kulturális tőkével, szociális-kapcsolati tőkével illetve anyagi-gazdasági tőkével rendelkeznek, azaz többgenerációs értelmiségi származással bírnak.

Bourdieu^[27] tőke elméletében a társadalmat olyan többdimenziós térként írja le, ahol az eltérő tőketípusokkal rendelkező egyének eltérő életpályákat futnak be. [48]

Elméletében megkülönböztet:

az anyagi, gazdasági tőkét,
a kulturális tőkét,
a szociális tőkét,
a szimbolikus tőkét.

A társadalmi különbségek fenntartásának mechanizmusait vizsgálva részletezi ezeket a tőketípusokat és a társadalmi helyzet reprodukciójában kitüntetett szerepet tulajdonít a kulturális (tudás) tőkének és a szociális (kapcsolati) tőkének. E két tőketípus mellett az iskola intézményét bírálja azzal, hogy konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket és különbségeket. Érvelése szerint a pedagógiai konzervativizmus, a társadalmi és politikai konzervativizmus legfőbb szövetségese, hiszen nem vesz tudomást arról, hogy amit autonóm műveltségnek tekint, az voltaképpen egy meghatározott osztályszerkezettel bíró társadalom elitjének műveltségeszményéből fakad. Az iskolarendszer, Bourdieu szerint, voltaképpen ugyanazt a feladatot látja el a polgári társadalomban, amit a társadalmi rend örökletes áthagyományozása más társadalmakban, azaz a társadalom minden egyedét megpróbálja röghöz kötni, azaz rávenni arra, hogy maradjon azon a helyen, és ragaszkodjék is hozzá, mely számára természettől fogva rendeltetett.

A magyar oktatási rendszer tekintetében is megfigyelhető a Bourdieu-i elmélet fontossága. Sajnos e rendszeri is átörökíti az egyenlőtlenségeket, ezáltal az értelmiséget és értelmiség szerepeket nem lehet az oktatás kihagyásával elemezni. Ma Magyarországon olyan oktatási rendszer működik mely számtalan téren a poroszos oktatás jegyeit viseli magán. Ugyan egyre több reform lát napvilágot, melyek célja a globalizált és gyakorlatorientált kapitalista rendszerhez szükséges újfajta oktatási struktúra biztosítása. Ezáltal azonban új piaci versenyhelyzet alakult ki a felsőoktatási intézmények között is, melynek a valaha oly elismert magyar felsőoktatás minősége látja kárát. Folyamatos reformok, változtatások, átalakítások követik egymást, az oktatási rendszer pedig romokban hever, továbbá az oktatáshoz szükséges infrastruktúra nem biztosított. A tanári, pedagógusi szerep presztízsvesztésének és kihasználtságának következtében az elmúlt 15 évben már a ponthatárok jelezték, hogy gyakorlatilag az a réteg jelentkezett a tanárképzésre, akiknek alapesetben a felsőoktatásban nem is lenne szabad teret biztosítani, ha klasszikus értelemben vett értelmiségi képzés lenne a cél. Ennek következtében és az eltömegesedett oktatásnak köszönhetően a kikerülő szakemberek, adott esetben a pedagógusok már maguk sem megfelelőek egy olyan értelmiségi szerep betöltésére, mely társadalmi felelősségvállalással párosul. Bourdieu elméletéhez visszakanyarodva, a magyar oktatás jelen esetben nem csak hogy konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem tömegesen képzi is azokat.

A Bourdieu tőke elméletéhez kapcsolódóan az Angelusz Róbert^[28] által vezetett kutatást is érdemes kiemelni a magyar társadalmi egyenlőtlenségek vizsgálatánál. 1987-ben és 2005-ben is 4 fajta erőforrást vizsgáltak, mely erőforrások megegyeztek a Bourdieu-i tőketipológiával (gazdasági, kulturális, szociális és politikai). A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy 2005-re jelentősen megnőtt a kulturális és vagyoni tőke szerepe, de különösen megugrott a szociális tőke jelentősége is 1987-hez képest. A kutatás során érdekes eredmény, hogy a politikai tőke jelentősége viszont csökkent. Tehát a kutatás alapján elmondható, hogy napjainkban a magyar társadalom rétegződésnek alakulásában jelentősen komolyabb a szerepe a különböző tőkék birtoklásának, mint a rendszerváltás előtti Magyarországon volt.

Angelusz Róbert mellett kiemelkedő jelentősége volt még a magyar társadalom rétegződésének és egyenlőtlenségének vizsgálatában Ferge Zsuzsának, aki Huszár Andrással kidolgozta azt a 8 kategóriából álló „munkajelleg-csoport-modellt” melyet 1963-tól a KSH is hivatalosan használ. (1. vezető és értelmiség; 2. középszintű szellemi; 3. irodai dolgozók; 4. szakmunkások; 5. betanított munkások; 6. segédmunkások; 7. mezőgazdasági fizikai; 8. nyugdíjas). Ehhez hasonló modellt dolgozott ki Kolosi Tamás is, mely 11 kategróiából állt, de nevéhez köthető az L-modell kidolgozása is. Fontos még megemlíteni a hazai Szelényi Ivánt^[29] és Konrád Györgyöt^[30] akik szintén kiemelkedő alakjai a hazai társadalmi rétegződés kutatásnak.

A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában az értelmiségnek vezető szerepet kell vállalnia. A már említett probléma a felelősségvállalás hiánya. Az értelmiségiekben (politikai elit, régi rendszer értelmiségiek) sokat csalódtak az emberek emiatt, ezért kétkedve fogadják el a tőlük származó javaslatokat. Az értelmiségnek kell példát mutatva az élen járni. Az első lépése ennek az, hogy a tetteikért mindenki vállalja a felelősséget és a kollektív jó megismertetése az emberekkel. Meg kell nekik mutatni, hogy nem az egyik napról a másikra történő változások hozzák meg a nagy eredményeket, hanem a hosszútávú együttműködések. … és mindig az első lépés a legnehezebb.

A hajléktalanok segítése ma már annyira nem „divatos”, mint mondjuk a 90-es évek elején volt. Szerencsére a civil szervezetek nem foglalkoznak a kialakult támogatási trendekkel. A hajléktalanok száma sajnos évről-évre növekszik. A számukra is biztosítani kell az alapvető szükségleteket. Ezen szükségletek biztosítására hozták létre a hajléktalanszállókat. Nagyobb városokban szinte kivétel nélkül találhatunk ilyen helyeket. Veszprémben is található ilyen intézmény, méghozzá a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza. Az intézményben az otthontalanná vált, krízishelyzetbe került személyek alap és szakosított ellátását biztosítja, elősegítve a társadalomba való visszailleszkedés folyamatát. Az itt eltöltött idő alatt számos olyan dolgot mutathatnak és taníthatnak az itt élő embereknek, amelyet innen kikerülve az életben is hasznosíthatják.

A szegénységből való kitörésre nagyon nagy erőfeszítésre van szükség. A legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei nála jobb körülmények között élnének, ezért próbálja számukra a lehető legjobb lehetőségeket biztosítani. A pénzhiány viszont nagy probléma, ezért a szegényebb gyerekek nem részesülhetnek sokszor olyan színvonalú oktatásban, mint a tehetősebbek. Itt gondolhatunk a nyelvtanulásra vagy akár valamilyen speciális ismeretek megszerzésére is. Sok tehetséges fiatalt viszont pont a családja hátráltat a kitörésben. A képességei meglennének, viszont otthonról nem kapja meg azt a támogatást és motivációt, amire szüksége lenne. Az anyagi gondokkal küszködő embereknek sokszor még tankönyvre sincs pénze. Az államtól kapnak támogatást, azonban ez nem fedezi minden könyvnek a díját. Az értelmiségi körök használt tankönyvek gyűjtésével és az iskolai könyvtárak támogatásával az iskolák hátrányos helyzetű gyermekeit is támogathatnák.

A leszakadó régiókban jellemző, hogy a tehetséges gyermekek „elvesznek” a kevésbé értelmesek között, egyrészt a többségben lévő „lehúzó erő”, másrészt az otthonról hiányzó támogatás miatt. Ezekben a régiókban hasznos lehetne a kötelező napközis foglalkozások bevezetése. A tanulók késő délutánig az iskolában lehetnének, ahol nyugodt körülmények között készíthetnék el házi feladataikat és készülhetnének fel a soron következő számonkérésekre. Nem utolsó sorban pedig még egyszer jóllakhatnak, mielőtt hazamennek. Mivel sok hátrányos gyermek, csak az iskolában jut megfelelő táplálékhoz. Ezen felül pedig a délutáni foglalkozások keretein belül olyan praktikumokat is tanulhatnának a gyerekek, melyek az életben való érvényesülésüket segítik. A különórák tartásában a sikeres értelmiségiek is részt vehetnének, hogy jó példával szolgáljanak, és motivációt ösztönzést adjanak a tanulóknak.

Az egyedülálló anyáknál sok esetben gondot jelent a gyermekeket megfelelő felügyeletre bízni. Emiatt az álláskeresés is nehézségekbe ütközik. Meg kellene próbálni:

a közösen együtt töltött időt,
az álláskeresést és
a környezettudatosságot egyben kezelni.

Ez bár nyakatekertnek tűnik, mégis kivitelezhető. A Kolozsváron megrendezett VII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián hallott Öko-játék program adta az alapötletet. Az Öko-játék egy környezettudatos élményprogram, ahol gyakorlatilag játékos környezeti nevelés folyik. Az Öko-játék elképzelést alapul véve egy környezettudatos élményprogram volna kialakítható, lefedve az általános és középiskolások érdeklődési körét. A fiatal felnőttek számára is szervezhetőek volnának hasonló programok, mint például az Öko-hello fesztiválprogram. Az Öko-hello program az egyetemista korúakat célozta meg. Itt már komolyabb ügyességgel, logikával, tudással és csapatmunkával voltak teljesíthetőek a feladatok.

A környezettudatos játékos és szórakoztató programokon az egyedülálló szülő a csemetével együtt játszhat és szórakozhat. Ez a program egyszerre kikapcsolódás és szórakoztató tanulás is egyben, ahol kellemes időt tölthetnek együtt. A programba beintegrálható egy tanácsadói szekciót is. Egy környezettudatos programban lehetnének olyan foglalkozások (pl: általános iskolásoknak bábjáték, az idősebbeknek tesztírás vagy időigényes feladatok) ahol a gyerekek egyedül önállóan is szívesen eltöltenek egy órát, mely idő alatt a szülő más programon vehet részt, pl.: tanácsadáson. A tanácsadók segíthetnek akár az álláskeresésben is, hasonlóan az állásbörzékhez. Segíthetnének az önéletrajz írásában, motivációs levél elkészítésében, öltözködési és viselkedési tanácsokat adhatnának az állásinterjúhoz. A tanácsadók segíthetnek teljes és részmunkaidős állások keresésében is. Egy-egy alkalommal értelmiségi, és magas pozícióban dolgozó nők is segíthetnék a tanácsadást motiválva a reményvesztetteket, illetve mesélhetnének a nők helyzetéről a munkában. A fiatal, pályakezdés előtt álló nők számára is fontos, hogy részt vegyenek ilyen alkalmakon, mert sokat számít az indulás és sokat tanulhatnak a tapasztaltabb nőktől. Megtanulhatnák, hogyan kell összeegyeztetni a karrierépítést a családdal.

Látható, hogy nagyon nehéz megnevezni, megjelölni egy olyan egységes értelmiségi réteget, melyhez szerepek és felelősség társítható. Addig, amíg az értelmiség a társadalom irreálisan nagy százalékát fedi le, addig nem releváns elvárás fogalmi szűkítés nélkül az értelmiség szerepéről beszélni a magyar társadalomban. A Ferge-féle definíció helytálló, azonban mindenképp túl tág. Angelusz Róbert 4 csoportot ír le, melyben megjelenik egy új társadalmi csoport:

felső szakértő,
értelmiségi közép,
hagyományos közép,
alsó.

Gyakorlatilag Angelusz az értelmiséget Mertonhoz és Bibóhoz hasonlóan két csoportra osztotta, viszont teljesen más szempont alapján. A magyar társadalom tömeges képzésével keletkező hatalmas értelmiségi réteg felett áll egy felső szakértő réteg, mely gyakorlatilag az értelmiségi elit egy már teljesen elkülönülő újraértelmezése. E 3., 4. 5. generációs értelmiségi rétegnek tekinthető csoport megfelelő kapcsolati, gazdasági tőkével rendelkezik és kulturális tőkéjüket tekintve is kiemelkedőek, hiszen az értelmiségi származásnak köszönhetően képesek bekerülni elit képzésbe, vagy külföldi képzésekbe, van gazdasági tőkéjük külön kiegészítő képzésekre, további oktatásra. Ez az a réteg, akik képesek olyan pozíciók betöltésére ahonnan megvalósítható az értelmiségi irányító szerep.

Sajnos mára ennek a rétegnek, már az irányító szerepe is módosult a múltszázadi elképzelésekhez képest, mert egy ilyen felső szakértő vezetői rétegnek az értelmiségi közép megfelelő mozgósítása és alkalmazása, kompetenciájának kihasználása és társadalomba történő integrálása lenne az elsődleges feladata, hogy az értelmiségi közép ne a társadalmi egyenlőtlenségek elszenvedője legyen, hanem egy olyan réteg, mely képes a társadalmi egyenlőtlenségek ellen szakszerűen és felelősen fellépni. Ennek az felső szakértő rétegnek, kellene az ismert problémákat olyan formán feltérképezni, hogy képes legyen prioritást felállítani és ennek a prioritásnak megfelelően az értelmiséggel közösen megoldani, csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A fent leírtak mellett létezik egy mindenkori egyetemista fiatalsággal szemben támasztott elvárás/szerep, mely nem köthető a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, de tükrözi egy fiatal, éppen kikerülő értelmiség erejét. Ez a szerep pedig a társadalmon belül szintén a kritikai nézőponthoz, látásmódhoz, valamint ennek érvényesítéséhez köthető. Számtalan esetben az egyetemista fiatalság volt az, ami képes volt az adott országok politikai lépéseit befolyásolni, megakadályozni vagy elősegíteni, legyen szó forradalmakról, tüntetésekről vagy egyéb jellegű érdekérvényesítésről. Ez „kritikusi megfigyelő szerepkör” az, amit a mindenkori egyetemista értelmiségnek be kell töltenie ahhoz, hogy olyan értelmiségi réteg nevelődjön ki, ami képes megfelelni az értelmiségi szerepelvárásoknak.

^[18] Emil Maximilian Weber: (Erfurt, 1864. április 21. – München, 1920. június 14.) német közgazdász, a modern szociológia alapítója.

^[19] Alvin Ward Gouldner (1920. július 29 – 1980. december 15.) Legfontosabb művét „The Coming Crisis of Western Sociology” 1970-ben írta és számos szociológiai iskola alapművévé vált.

^[20] Robert King Merton (1910. július 4. – 2003. február 23.) kiváló amerikai szociológus, a Kolumbia Egyetem professzora. A szociológiai, mint tudomány, egyik megalapítója. 1994-ben munkásságáért Nemzeti Tudományos Érdemrendet (National Medal of Science) kapott.

^[21] Seymour Martin Lipset (1922. március 18 – 2006. december 31.) amerikai szociológus volt. Leginkább a politikai szociológiával, a szociális rétegződéssel és az intellektuális élet szociológiájával foglalkozott.

^[22] Bibó István (1911. augusztus 7. – 1979. május 10.) Széchenyi-díjas, jogi doktor, egyetemi tanár (Szeged, politikatudomány), MTA levelező tagja. A 20. század legnagyobb demokrata politikai gondolkodója. A Harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere.

^[23] Mannheim Károly (1893. március 27. – 1947. január 9.) szociológus, pedagógus, filozófus, a tudásszociológia egyik elindítója.

^[24] Huszár Tibor (1930. augusztus 20.) Széchenyi-díjas szociológus., egyetemi tanár, a MTA rendes tagja. Az értelmiségszociológia neves kutatója.

^[25] Ferge Zsuzsa (1931. április 25.) Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a MTA rendes tagja. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának neves kutatója.

^[26] Peter Blau Michael (Bécs, 1918. február 7 – 2002. március 12.), amerikai szociológus és teoretikusa. Szakterülete a szociológiai és társadalmi szervezeti struktúrák, különösen a bürokrácia. Elméletei a társadalmi jelenségek vizsgálatakor alkalmazták, beleértve a felfelé irányuló mobilitást, foglalkozási lehetőséget, heterogenitás, és hogy hogyan befolyásolhatja a populáció szerkezete az emberi viselkedést.

^[27] Pierre Bourdieu (1930. augusztus 1. ) francia szociológus antropológus és filozófus. A társadalmi hierarchia volt a munkásságának a központi témája. Ezen túlmenően megalkotta az un. mező-elméletet.

^[28] Angelusz Róbert (Budapest, 1939. január 27. – Mexikóváros, 2010. szeptember 1.) magyar szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára és professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A társadalmi mobilitás és kommunikáció, a tudásszociológia és a politikai attitűdök jeles kutatója. Az 1980-as években a korlátozott nyilvánosság közvéleményre gyakorolt hatásaival foglalkozott és úttörő jelentőségűek Tardos Róberttel közösen elért eredményei a társadalmi hálózatok vizsgálata terén.

^[29] Szelényi Iván (1938. április 17.) Széchenyi-díjas magyar szociológus. Egyetemi tanár a MTA rendes tagja. Kutatási területe a város- és településszociológiára irányult. Munkáiban a kapitalizmus és a szocializmus szerkezeti problémáinak feltárása is helyet kapott.

^[30] Konrád György (1933. április 2.) magyar író, szociológus.

7. fejezet - Kisebbségpolitikai stílusok hatása a fenntartható szociális ellátó hálózatokra

Tartalom

Szociális rendszer

Nemzeti, etnikai kisebbségek

Szociális rendszer

Szociális szolgáltatások már a rendszerváltás előtt is léteztek, nem csak a rendszerváltást követően. Természetesen szociális problémák is léteztek, és bár a szociális munka, mint kifejezés kerülendő volt, számos területen – például idősgondozás – kiépült rendszer működött. Ebből kifolyólag a rendszerváltás pillanatában nem az alapoktól indult a rendszerkiépítés, hanem a már meglévő elemek új kereteket kaptak.

Az 1993-ban elfogadott szociális törvény nevesítette a szociális ellátások körét: [49]

A gyermekek napközbeni ellátása,
Családsegítő szolgáltatás,
Házi segélynyújtás étkeztetés,
Ápolást, gondozást nyújtó intézmények:
- Idősek otthona,
- Pszichiátriai betegek otthona,
- Fogyatékosok otthona,
Rehabilitációs intézmények:
- Pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye,
- Szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye,
- Fogyatékosok rehabilitációs intézménye,
Nappali ellátást nyújtó intézmények:
- Idősek klubja,
- Fogyatékosok nappali intézménye,
- Nappali melegedő,
- Szenvedélybetegek nappali intézménye,
Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények:
- Gyermekek átmeneti otthona,
- Időskorúak gondozóháza,
- Fogyatékosok gondozóháza,
- Hajléktalanok átmeneti menhelye és átmeneti szállása.

1997-ben új csoportosításban új szociális ellátások kerültek nevesítésre [50]:

Alapellátás:
- Gyermekjóléti szolgáltatás,
Átmeneti gondozás:
- Helyettes szülő,
- Gyermekek átmeneti otthona,
- Családok átmeneti otthona,
Napközbeni ellátás:
- Házi gyermekfelügyelet,
- Családi napközi,
- Bölcsőde,
Otthont nyújtó ellátás:
- Nevelőszülői hálózat,
- Gyermekotthonok,
Területi gyermekvédelmi szolgáltatás,
Szociális törvényben:
- Pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona.

1999-ben újabb szolgáltatásokat határoztak meg, melyek bővítették a pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, hajléktalanok és fogyatékosok intézményi szolgáltatásait, azonban számos esetben nem valósultak meg ezek az intézmények, ezáltal mulasztásos törvénysértést követett el az önkormányzatok többsége.

2001-ben további módosítások történtek, tovább bővült a szolgáltatások köre, azonban a végrehajtás továbbra sem volt túl sikeres. 2002-ben a települések mindösszesen 9,72%-a felelt meg a törvényi előírásoknak. A hiányosságok egyik legfőbb oka a szokásos forráshiány volt. Mivel a rendszerváltás után a legfontosabb cél az államadósság csökkentése volt, emiatt a szociális ellátások területén jelentős volt a forráskorlátozás, illetve megvonás. Ezen időszakra a szociális dolgozók, és intézményi épületek felszámolása volt jellemző.

Az állam szocialista rendszer modellje kommunista és konzervatív jegyeket hordozott magán. Jellemzői a következők voltak:

teljes foglalkoztatás ideálja (az aktív korosztály többsége munkaviszonyban állt, vagy látszat foglalkoztatást alkalmazták),
munkaviszonyhoz kötötten jártak a szociális szolgáltatások (nyugdíj, családi pótlék, egészségügyi ellátás),
az állampolgároknak nem volt választási lehetősége, kiszolgáltatott helyzetben voltak,
bizonyos állami feladatokat a munkahelyek is felvállaltak (lakás biztosítása, ösztöndíj, üdülők-, óvodák-, munkásszálló fenntartása),
a jóléti állam költségeit a dolgozók fizetéséből finanszírozták,
konzerválta a meglévő státuszokat tovább erősítette az előnyös társadalmi rétegeket,
egyenlősítő funkció (mindenki egyforma szolgáltatást kapott, figyelmen kívül hagyták a szükségleteket),
az állam központi szervezete végezte az adminisztrációt.

Még az 1980-as évek elején Magyarország szociális kiadásai jelentősen elmaradtak az OECD átlagtól, addig a ’90-es évek elejére már az összes állami kiadás 57%-át fordították erre a célra. A politikus ekkor kerültek szembe azzal a dilemmával, hogy milyen típusú jóléti államot hozzanak létre. Három típus fogalmazódott meg:

Új szegénypolitika: azok szerint a politikusok szerint, akik ezt a nézetet képviselték, Magyarország szegény ország, nehéz gazdasági helyzetben van, ezért nincs pénz a szociálpolitikára. Az egyetlen megoldást a segélyezésben látták, amik viszont negatív társadalmi következménnyel jártak volna. Hosszabb távon a rászorulók kirekesztődtek volna a társadalomból, illetve a szegénypolitika akadályozta volna a modern európai normákhoz közelítő jóléti politika kialakulását.

A hagyományos szegényintézmények – mint pl. a hajléktalanszálló – gátolják a modern jóléti intézményrendszer kialakulását, segélyezési kategóriákat hoz létre, ami hosszabb távon megalázó és pazarló, emellett kis hatékonyságú egy jól működő társadalompolitikához képest.

A szociálpolitikát piacosítani és privatizálni: ezen elv támogatói erősíteni kívánták a piaci elveket. Véleményük szerint csak egy jól működő piacgazdaság képes kielégíteni az alapvető szükségletek. Nagy szerepet kívántak szánni olyan befektetőknek, akik a szociális szférát, a szociális tevékenységeket szándékoznak szponzorálni. E rendszer hátránya hogy egy jól működő piacgazdaság kiépítéséhez legalább 10 év kell. Emellett nehéz a szociális szférába befektetőket találni, mivel ehhez jelentős tőkére van szükség és nagyon alacsony nyereséggel járnak. Legalábbis az 1990-se években ezt gondolták. A későbbiekben ennek ellenkezője is bebizonyosodott, hiszen számtalan magánklinika nyílt az utóbbi években.

A harmadik típus a vegyes rendszer volt. E típus képviselői elismerik, hogy minden állampolgárnak joga van az állami garanciához az alapellátások területén. Véleményük szerint magát az ellátást biztosítsa a magánszektor, ugyanakkor az állam kontrolálja a magánszektor pénzügyi forrásait, így a rendszer három elem összehangolt tevékenységéből adódna össze: állam – magánszféra – piac.

Nemzeti, etnikai kisebbségek

Közép-Európában számos etnikai kisebbség lelt otthonra. A legutóbbi népszámlálásokat követő hivatalos adatközlések szerint:

107: nemzeti, etnikai kisebbségi meghaladja az 1000 fős létszámot,
61: 10.000 nagyságrendet elérő közösség,
16: a legalább 100.000-es lélekszámú közösség,
3 olyan közösség, akik lélekszáma meghaladja a 1.000.000-t.

Ez utóbbi népcsoporthoz tartoznak a csehországi morvák, illetve az erdélyi romák és magyarok. Közép-Európa teljes lakossága 81 millió fő, ebből körülbelül 12-13 % kisebbségi közösség. Hivatalos adatok szerint határon túli magyar lakosság 2,75 millió fő, azonban becslések szerint ez inkább 4,5-6 millió fő körüli érték. Az első világháborút követően a Trianoni béke következményeként számos ország a jelentős létszámú kisebbségek problémakörével szembesült. Egyrészt Magyarország határvonalainak átrajzolása miatt, másrészt a jelentős lélekszámú áttelepítések miatt alakultak ki kényszerkisebbségek. Ma hazánkban, törvényben kerül nevesítésre a már legalább 100 esztendeje a magyarsággal együtt élő nemzeti és etnikai kisebbségek, melyek alfabetikus sorrendben a következők: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán.

7.1. táblázat - 12. táblázat: Magyarországon élő kisebbségi népcsoportok lélekszáma, becsült illetve bevallott adatok alapján

Kisebbségek	Becsült létszám (fő)	Népszámlálási adatok (2001)
Cigányok	400.000-600.000	190.046
Németek	200.000-220.000	62.233
Szlovákok	100.000-110.000	17.693
Horvátok	80.000-90.000	15.620
Románok	25.000	7.995
Lengyelek	10.000	2.962
Ruszinok	6.000	1.098
Szerbek	5.000-10.000	3.816
Szlovének	5.000	3.040
Bolgárok	3.000-3.500	1.358
Görögök	4.000-4.500	2.509
Örmények	3.500-10.000	620
Ukránok	2.000	5.070
Összesen:	835.000 – 1.083.955	314.060

Magyarországon az etnikai kisebbségek közül jelenleg a romák vannak a legnagyobb számban. Amikor kisebbségi problémákról hallunk általában a romakérdésre gondolunk. Ilyenkor ritkán jut eszünkbe a szláv, a horvát, vagy az örmény kisebbség. A kisebbségi problémák megoldásában különböző szemléletmódok alakultak ki.

A liberális alaptípus az etnikai semlegességet hangsúlyozza a hagyományos liberalizmus szellemében. E típus szerint a kisebbség hátrányos helyzetének alapvető oka a társadalom részéről megnyilvánuló rasszizmusban gyökerezik. Alapelve, hogy minden ember egyenlőnek született, és ha mindenkire azonos jogok vonatkoznak, akkor ez kellő garancia a társadalom minden szereplője részére.

Identitáspolitikai alaptípus egy rendkívül heterogén kategória. Alapelve értelmében a roma társadalom felemelkedéséhez a roma kultúra megerősítésén át vezet az út. Itt keveredik a hagyományokhoz való ragaszkodás és a balos indíttatású etnikai radikalizmus.

Szociálpolitikai alaptípus zászlajára tűzött jelmondatok:

szociális jogok fontossága,
a politikai-gazdasági struktúrák átalakítása szükséges,
társadalmi igazságosság helyreállítása,
politikai és gazdasági javak újraelosztása.

A fenti kategóriák csak ideáltípusok, melyek szélsőséges módon tükrözik az elmúlt évtizedek romákkal kapcsolatos politikai viszonyulást. A célt annak kellene képeznie, hogy a romákra jellemző rossz szociálishelyzet csökkentésre kerüljön. Ehhez viszont a foglalkoztatási arányuk növelésére volna szükség, melynek ellent mond az iskolázatlanság, a területi hátrány és a diszkrimináció problémaköre.

Már a szülő sem vett részt az oktatásban, rosszul is érezte magát az iskolában, emiatt gyermekét sem ösztönözni arra, hogy iskolába járjon, így tovább fokozódik a népcsoporton belüli tudatlanság aránya. A romákra a korai nyugdíjaztatás is jellemző, amire esetenként a társadalombiztosítás (illetve a költségvetés) szemet hunyhat, mivel „amit elveszít a réven, megspórol a vámon”, azaz amit elveszít a nyugdíjakon, azt megtakaríthatja a munkanélküli-ellátáson. … és nem utolsó sorban lekerül egy plusz teher, ami képzés hiánya miatt aligha foglalkoztatható emberekben rejlik. Így végérvényesen lekerülnek az állami (és helyi) ellátórendszerek válláról.

8. fejezet - Helyi szociális ellátórendszer

Egy közösség társadalmi jólétet közjavak és szolgáltatások biztosítják. Ezek az elemek – amelyeket az egyén saját lakhelyén, környezetében el tud érni – a helyi szociális ellátórendszert alkot. A szociális szolgáltatásokat illetve a közjavakat különböző módon csoportosíthatjuk. Vannak közösségi, állami, vagy önkormányzati, intézmények, ezek szintje lehet regionális, megyei vagy települési szintű, ugyanakkor lehetnek civil szervezetek, önsegítő vagy nonprofit csoportok, és egyházi fenntartású intézmények.

A szolgáltatás profiljától függően három nagy csoport különíthető el:

oktatás,
egészségügy és
szociális támogatás.

A szociális ellátás számos elemét informális intézmény biztosítja. Ezen intézmények léte már csak akkor érezhető, amikor már nem működőképes és űrt hagy maga után. A legalapvetőbb és legfontosabb szociális intézmény a család illetve a szűkebb-tágabb rokonság. Ezen túlmenően legalább ilyen fontos, néha még fontosabb is a szomszédok, barátok, munkahelyi kollégák közössége. Ha ezek a kapcsolatok megfelelő módon működnek, akkor lehet az egyén kiegyensúlyozott, a társadalom hasznos építőeleme. Egy összetett társadalomban ezeken az elemeken túl további szociális területek működtetésére van szükség, mint oktatásra, egészségügyi alapellátásra (orvosi kezelésre, szűrésekre, védőoltásokra), esetenként folyamatos vagy időleges szociális támogatásra. Ráadásul a legalapvetőbb szociális intézmény elégtelen működése vagy hiánya esetén fokozatosan megnő a többi, formális szociális elem iránti igény.

Az, hogy egy településen milyen típusú, fajtájú szociális elem, szociális ellátórendszer kerül működtetésre, azt alapvetően a keresleti oldal szerkezete határozza meg. Ezáltal a lokális szociális ellátórendszer működése minden helyi társadalomban különböző lehet. Ezek kialakulásának befolyásoló tényezői a következők lehetnek:

a helyi gazdaság szerkezete,
a település fejlettségéből fakadó és természeti adottságok,
a helyi lakosok társadalmi összetétele,
a helyi kultúra és hagyományok hatása,
a helyi politika (önkormányzatiság) mennyire alkalmazkodik, illetve hogyan viszonyul a nagypolitikához.

A lokális társadalom szociális kereslete az élethelyzeteken keresztül is meghatározható:

a helyi társadalom életminősége,
népességreprodukció,
a fiatalság (tanulni vágyók, pályakezdők, családalapítók) számossága,
a női szerep,
a lakhatás,
a gyermeknevelés,
betegségek kezelésének helyi feltételei.

A helyi szociális ellátórendszer az élethelyzetből fakadó szükségletek kielégítését biztosítja. Egy tökéletesen működő rendszer az egyén a társadalmi újratermelődési folyamat minden feltételét, eszközét helyben veheti igénybe, azaz a kliens a társadalmi keresletét anélkül elégítheti ki, hogy neki vagy a családjának el kellene hagynia lakhelyét, a települését, a szűkebb tájat, melyet otthonának érez. Mivel a helyi szociális ellátás alapvetően élethelyzeteket kezel, azonban, mint minden rendszerben, itt is felléphetnek működési zavarok, melyek egyenlőtlenségeket okozhatnak, ami szociális problémákban nyilvánul meg.

Az egyenlőtlenségek okainak megszüntetése már nem a lokális rendszer feladata, hiszen azt már csak egy sokkal összetettebb társadalompolitika képes kezelni. Ugyanakkor az is vitathatatlan tény, hogy a leghatékonyabb beavatkozás helyi társadalmi szinten szervezhető meg leginkább.

Ugyanakkor az állami szervezet és a helyi rendszer teljes mértékben egymásra utalt szervezet. Hiszen az a szociálpolitikai törekvés, ami nem találja meg a helyét a lokalitás területén, csak jó szándékú kezdeményezés marad, ugyanakkor az a helyi akció, amely nem kap időben támogatást a nagypolitikától, az is csak szép elképzelés lehet.

Egy hatékony és adekvát helyi szociális ellátórendszer csak úgy építhető ki, ha az adott társadalmi rendszer szociálpolitikája együttműködő és nyitott a helyi politika problémáira. Amennyiben az országos szociálpolitika:

nem érzékeny,
nem együttműködő és
nem nyitott a lokalitások szintjén megnyilvánuló élethelyzetekre,

akkor a legjobb szándék mellett is valószínűleg csak költséges lehet. Ha nem a valós élethelyzetek kezelését szolgáló helyi rendszereket ösztönzi, akkor nem képes a társadalom normális reprodukciós igényeit szolgálni, és az egyre sűrűsödő szociális problémákat lesz kénytelen kezelni, melyek nagymértékben lekötik erőforrásait. Emellett önnön legitimációját táplálja, a szélesedő szegénységgel.

A szociális problémák, mint társadalmi-, területi egyenlőtlenség, a foglalkoztatási gond, hajléktalanság, deviáns társadalmi zavarok, marginalizálódás, szegregáció a demokratikus rezsimekben is jelen vannak, esetenként növekedhet is a szegénység, de a szociális problémák kezelése nem lehet egy politikai uralom legitimációjának meghatározó alapja. Egy jól működő demokráciában a szociálpolitika elsődleges feladata a társadalom újratermelését szolgáló élethelyzetek javítására, és csak másodlagos a szociális problémák kezelése.

Általában ahol a gazdasági és társadalmi folyamatok vonatkozásában nagyobb az állami szerepvállalás és befolyás, ott a lokális szinteken szerveződött szociális ellátási szféra is jobban függ a nagypolitikától, viszont ezzel együtt az állam nagyobb garanciát is vállal a helyi rendszer működésért. Ehhez a modellhez tartozik a konzervatív és szocialista rendszer, ahol az állam dominanciája nagyobb a lokális szinten működő jóléti szférában, így ügymenetük is egységesebb, viszont bürokratikusabb is.

Egy liberális jóléti rendszerben az állam inkább eltávolodik a helyi szociális ügyek kezelésétől. Itt a lokális szintek kezdeményező készsége rendkívül erős és a helyi szociális ügyek kezelését el tudják látni az önkormányzati és más önszerveződések, amelyek rendkívül gazdag formai megjelenést mutatnak. Ilyen típusú helyi jóléti szerveződés található Svájcban, Angliában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban Kanadában és Új-Zélandon.

Európában hagyományosan az állami szerepvállalás nagyobb jelentőségű. Egyes államokban a közoktatás inkább regionális szinthez kötődik, mivel a történelem során a jelenlegi régiók korábban önálló államok voltak, ilyen például Németország. Más országokban, például Franciaországban, a közoktatási rendszer egységesen, állami keretek között működik.

Ehhez hasonlóan alakult ki a „Skandináv jóléti modell”, mely a szocialista alternatívát preferálva a magas állami elvonás mellett (magas adók) széleskörű és könnyen hozzáférhető gondoskodást biztosít, a lokalitáshoz, a közösségi autonómiákhoz erősen kötődő szociális ellátórendszeren keresztül (Hollandia, Dánia, Finnország, Svédország és Norvégia).

A konzervatív jóléti modell azokban az országokban vált dominánssá, melyekben az egyház gondoskodó szerepét az állam vállalta fel, illetve vette át (Olaszország Németország, Ausztria, Belgium és Franciaország).

8.1. ábra - 27. ábra: A helyi szociális ellátórendszer Keresleti és Kínálati oldala, valamint összefüggéseik [51]

9. fejezet - Érzékeny társadalmi csoportok bevonása a környezetvédelembe

Tartalom

Humusz Szövetség
Egyéb környezetvédelmi akciók társadalmi csoportok bevonásával

„Amint az utolsó fát kivágtuk, az utolsó halat kifogtuk, és az utolsó folyót is megmérgeztük, rájövünk majd, hogy a pénz nem ehető.” – hirdeti a Greenpeace szlogenje. … és valóban, a 21. század jellemző típusa a fogyasztó, aki megvesz mindent, amit a reklámok közvetítenek felé, s környezetének védelme üres passzus számára. Na jó, ez pesszimista megközelítés is lehet, de amikor azt látni, hogy az autó ablakából hópiheként szálló szemét repül ki a zöld területekre, ott már fejben kell keresni a problémát. Jó ötlet bevonni különböző társadalmi csoportokat a környezetvédelembe, tenni a környezetért, élhetőbbé varázsolni a mindennapokat, ám ennek közös ügynek kellene lennie, amihez tettek szükségeltetnek. Szétbontva a környezetvédelem szót ez jön ki: a környezet védelme. Ilyenkor beugrik az erdők, mezők tisztásága, ám az alapok házunk táján kezdődnek, annak tisztán tartásánál. A kicsitől indulni a nagyobb fele.

Dr. Havas Péter érdekes dolgokra világít rá a környezetvédelmi tudatformálás színterei és módszerei című írásában: „A környezetvédelmi tudatformálás célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése.” Elősegíteni persze csak azt lehet, amire van fogadókészség is. Ennek alapját teremtheti meg a nevelés és a tanulás. A család szerepe döntő tényező, hiszen a gyermek mintákat kap, amit ugyan értelmez is, de mégis könnyebben sajátítja pl. a környezettudatosságot. A fent említett mindennapos „akció”, vagyis az út mellé kidobált szemét tipikus eseténél már nehezebb ügy lenne bevonni az illetőt, hiszen a motivációját nem a környezetvédelem adja, sőt, a szó személyes szótárában hiába is keresendő.

Az ENSZ első olyan dokumentumában, amely a környezeti neveléssel foglalkozik, a következő célkitűzést fogalmazták meg:

"A világ népei számára tudatosítani kell azt, hogy a környezet és a hozzá kapcsolódó problémák megoldása és az újabbak megelőzése megfelelő tudást, felkészültséget, készségeket, attitűdöket, indítékokat és együttműködési szándékokat igényel, amelyek biztosítása a környezeti nevelés feladata.” (Belgrádi Charta, 1975.)

Társadalmi csoportokhoz való eljuttatás aztán már nem egyszerű feladat. Az üzenet közvetítése, felhívás a környezet védelmére jelentős energia-befektetés, ami nem mindig térül meg, de számtalan pozitív példa bizonyítja, hogy a társadalom összefogó jellege igenis létezik. Jó példa erre a Magyarországi Föld Egyesület tevékenysége, amely a Föld Napja alkalmából 2011-ben is parktisztítási akciót rendezett a Népszigeten. Egész napos munkáról volt szó, mely az egyesület honlapja szerint vidáman és eredményesen telt el. kb. 300 embert sikerült megmozgatniuk, és sikerült megszabadítani a szétdobált hulladéktól a Népszigetet. Több száz zsákot használtak fel és kb. 40m³-nyi szemetet szedtek össze. Sikerült bevonni a Népsziget déli részén a KSI evezőstelep sportolóit is, akik felújították a telepüket, kerítésfestéssel, még élhetőbbé tették környezetüket. Bevonták az akcióba a Léthatáron Alapítvány Iskola éjszakai menedékhelyének lakóit és a Rés Alapítvány Női Menedékhelyének lakóit is, akikkel a végén egy közös bográcsozással ünnepeltek. A jó ügy partnereket is toboroz. A megmozduláshoz a kesztyűket, a zsákokat, és a szemét ingyenes elszállítását a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. biztosította. A szervezők remélik, hogy akciójuk sok embert és szervezetet ösztönöz arra, hogy ilyen tevékenységeken keresztül létrehozzanak egy élhetőbb Budapestet.

Íme három a vélemény, élménybeszámoló az akcióról:

„A szombati népszigeti parktisztítás nagyon jó érzésekkel töltött el. Nagyon felemelő volt látni, hogy annyi ember összefog egy közös célért, és ezt meg is valósítják. Soha még nem láttam olyat, hogy még az amúgy elesett emberek is így összefogtak, és több hajléktalan intézmény lakói is kijöttek, és erejük felett segítettek. Ez mutatja, hogy milyen maradandóak az emberi értékek. Az akció rendben, szervezetten lebonyolítódott, és mindannyiunknak egy nagyon kellemes szombat volt. Nagyon köszönöm minden részvevőnek.”

„Nekem nagyon jó élmény volt ez a szemétszedési akció, 3 okból is:

Egy szép napsütéses délelőtt tölthettem el a szabad levegőn, a Duna parton.
Együtt dolgoztam a legkisebb unokámmal (aki még nincs egészen 3 éves), ezzel jó példát is mutattunk másoknak.
Részese lehettem egy olyan csapatnak, akiknek ugyan olyan fontos a tiszta környezet, mint nekem.

Jó volt együtt látni, ill. együtt dolgozni olyan csapattársakkal, akik ugyanazon célért, a Szemétmentes Népszigetért fogtak össze.

Köszönet a szervezőknek az ötletért és a profi szervezésért.”

„Nagyon jól éreztem magam a Népsziget takarítási akción. Először voltam ilyen akción. Először is nagyon meglepődtem, hogy milyen sokan jöttek, fiatalok és idősek egyaránt az akcióra, és vidáman érdeklődve segítettek kitakarítani a szigetet. Szülők hozták a 5-6 éves gyerekeiket is, akik szerintem egy nagyon jó példát láttak ezzel a szüleiktől. Másrészről megdöbbentő is volt, hogy milyen sok szemét összegyűlt a szigeten. A Kutyaiskola vezetője is nagyon szimpatikus volt, hogy helyet adott nekünk a gyülekezőhöz, érződött rajta, hogy Ő is szívén viseli a sziget sorsát. Nagyon jó embereket ismertem meg, és ez jó érzéssel töltött el, és büszke voltam, hogy segíthettem.”

A fent említett vélemények is igazolják, hogy jót tenni jó, s olykor elég csak egy apró lépés, ami aztán elindít egy olyan akciót, mint a tárgyalt esemény.

Léteznek ugyanakkor olyan programok, amelyek hivatalos formába öntik tevékenységüket, s megcéloznak nagyobb csoportokat is. Ilyen a Magyar-magyar Zöld Program – közösen a Kárpát-medencéért. A hazai és a határon túli magyar lakta települések környezet- és természetvédelmi együttműködését tűzték ki célul, s fontosnak tartják a környezettudatosság erősítését. Maga a környezet védelméhez hozzájárul a kapcsolatok ápolása is, így lesz egy jelentős ügyből kettő, ami aztán erősíti is egymást, hiszen a Program célja a magyar szellemi tőke közös hasznosításával a környezet- és természetvédelem terén is hozzájárulni a magyar-magyar kapcsolatok fejlődéséhez. Célja továbbá a határon túli területek lakosságának, különösen a felnövő generációk környezettudatosságának erősítése, amely elősegítheti egyrészt életminőségük javulását, másrészt a határon túlról Magyarországra érkező környezetszennyezés csökkentését, megelőzését is eredményezheti.

Vannak aztán olyan fő cselekvési irányok, amelyek közösen elfogadottak. Ilyen az oktatás, nevelés, fiatalok bevonása, tudásbázisok kialakítása, környezetgazdaság, civilszervezetek együttműködésének ösztönzése. A Program lényeges szempontja, hogy ezáltal is erősödnek a gazdasági jellegű magyar-magyar kapcsolatok a Kárpát-medencében. Ehhez folyamatosan ösztönözni, inspirálni, illetve elő kell segíteni az innovatív környezetipari vállalkozások bekapcsolódását, valamint regionális (önkormányzati) projektek közös megvalósítását.

2007-ben indult egy program, amely Öko-Pontok kialakítását tűzte ki célul. Öko-Ponttá válás feltételei a következők:

Közösség építő szemlélet,
Környezettudatosság,
Rendszeres kapcsolattartás helyi szervezetekkel, iskolákkal,
Környezetvédelmi programok szervezése, rendezvényeken való részvétel elősegítése,
Zöld Hálózat kialakítása (kapcsolattartás eMagyar Pontokkal és a többi Öko-ponttal),
Közvetítő szerep a helyi iskolák, intézmények számára.

9.1. ábra - 28. ábra: ÖKOPONT logo [52]

A környezettudatosság kialakításában tevékeny részt vállalhatnak a civil szervezetek is, amelyek képesek bevonni kisebb társadalmi csoportokat is, ezen belül szülőket, gyerekeket. Ilyen pl. az Európalánta Közhasznú Egyesület. Weblapjukon leírják, hogy ők kormányzati szervektől és politikai pártoktól független civil szervezet, amely kiáll az európai értékek, az emberi jogok, a zöld gondolat, valamint a tolerancia és a kultúrák közötti megértés és együttműködés mellett. Az Egyesület „Bábozd Zöldre az Otthonod” Környezeti Nevelési Program címmel, az Európai Unió támogatásával kisgyerekeknek és óvodapedagógusoknak szóló programsorozatot állított össze, amelynek célja a környezettudatos életmód alapelveinek közvetítése. Az egyébként szimpatikus szólamok mellett persze a legfontosabbak a tettek, a bevonás, a környezet védelmének fontossága.

Szülőket, anyákat buzdítanak a játékra, hiszen a gyerekek ezen keresztül értik meg igazán a környezetvédelem lényegét. A szervezet azt tanácsolja az anyukáknak, hogy meséljenek a természetről és használják fel Mimó és Csipek történetét! Meséljenek pl. a vízcseppről, amely fickándozik a patakban és sok-sok kalandon megy keresztül, míg a tengerbe nem ér. Meséljenek a magról, amely fölébred a sötét, meleg földben, gyökereivel elkalandozik a talajrögök között, szárával kíváncsian kibújik a földből, szomjazik és ázik, tikkad és fázik, majd végül nagy fává terebélyesedik, madaraknak ad otthont és szétszórja a magvait. Mindenről lehet mesélni!- tanácsolják. Buzdítanak arra, hogy a gyerekek saját meséiket adják elő a természetről, pl. úgy, hogy folytatják a megkezdett történetet. Ilyenkor azonosulnak a természettel – az élőlénnyel ugyanúgy, mint az élettelen vízcseppel. S ez az azonosulás – beleérzés, átérzés, empátia – a legjobb út a környezetbarát értékrendszer kialakulásához.

És végül azt tanácsolják, hogy ne felejtsük el azt sem, hogy környezeti nevelés igazi terepe a szabad természet. Menjünk csak ki a szabad természetbe minél többet – még akkor is, ha nem vagyunk szakavatott értői a növények és állatok fajainak, neveinek! A közös élmény e nélkül is bekövetkezhet.

Visszautalnék Dr. Havas Péter írására, amelyben többek között arra is kitér, hogy „a környezeti nevelési kutatások eredményeinek elemzése azt mutatja, hogy a környezeti ismeretek önmagukban nem elegendőek; környezettudatos életvitelt azok a személyek tanúsítanak, akik azon túl, hogy ismerik a fontosabb környezeti fogalmakat, az aktuális környezetvédelmi gondokat és tennivalókat, az adott kérdés megoldásához használható cselekvési stratégiákat, hisznek is a tevékenységük jelentőségében, elkötelezettek a cselekvésben és gyakorlatuk van az önálló cselekvésben.” [53]

Legjobb példa erre a felsőoktatásban tanuló emberek. Számos pozitív példa megfigyelhető, amikor egyetemisták/főiskolások sikeresen vonták be környezetvédelmi akcióikba célszemélyeiket, munkára és örömre serkentve ezzel őket. Íme néhány példa szemléltetésként.

A Tikopia szervezete, a felsőoktatási intézmények hallgatói szervezeteit igyekszik összefogni a környezettudatosság eszméjének és gyakorlatának hallgatók közötti és hallgatók általi terjesztése érdekében.

2011. szeptember 1-én a TITOK (Tevékeny Ifjak a Természet Oltalmáért és a Közösségért) szervezet egy különleges projektet hívott életre, melynek a Zöld lépések/Green Steps nevet adták. E projekt különböző környezettudatosságra serkentő programokat hoz létre mellyel a Szegedi Tudományegyetem tanulóit szeretnék közelebb vinni a környezettudatos szemlélethez, gyakorlati megvalósításokhoz. Feladatuknak érzik a fenntartható illetve környezettudatos magatartási minták átadását és széleskörű elterjesztését. Úgy vélik, az emberek gondolkodásának megváltozásában és a környezetükhöz való viszonyában rejlik a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság záloga.

9.2. ábra - 29. ábra: A TITOK egyesület logója [54]

A környezettudatos akcióknak szerencsére se szeri, se száma. 2011 nyarán is aktívak voltak az ELTE EKSZ (ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért program) hallgatói fenntarthatósági munkacsoportjai. Számtalan önkéntes vett részt új kezdeményezésekben, amelyeket folytatnak a 2011/2012-es tanévben is. Honlapjukon írnak egy kertrendezési akcióról is. Tavasszal 28 gyümölcsfát telepítettek, köztük őszibarack-, alma-, szilva- és egyéb fát a hallgatók és a kollégium dolgozóinak igényei szerint. A fenntartáshoz és a gyümölcsfák fejlődéséhez folyamatosan szükséges a gondozás: locsolás, gazolás és a terület rendben tartása, ezért a kollégium dolgozói és a környezetvédelmi munkacsoport tagjai segítve egymást, együtt dolgoznak a gyümölcsfa-programban.

A fentebb már említett Tikopia szervezet például azt írja, hogy 2010. november másodikától az ELTE Egyetemi Kollégium egyes intézményeiben lakó egyetemisták virágültetési kampányban vettek részt, melynek során 4020 virághagymát ültettek el, vagyis hallgatónként egyet. A programmal az volt a céljuk, hogy idén tavasszal egy kicsit színesebb, vidámabb legyen a lakók közvetlen környezete és ez a hallgatók minél nagyobb fokú bevonásával történjen meg. A hangsúly ismét a bevonáson van, hiszen egy-egy ilyen kezdeményezésnek rendkívüli a közösségformáló ereje. Jó látni, hogy egyes akcióknak mennyi haszna és értelme van, emellett a környezetet is védi, tisztábbá, élhetőbbé varázsolja. A virágültetési akció egyébként 2008-ban indult, s az intézményi környezettudatos szemléletformáló program része (ELTE EKSZ), melynek célcsoportja az egyetemi hallgatók köre, de számos intézményi dolgozó is nagyban hozzájárult az eredményekhez. A projekt célja, hogy minél több hallgatót, önkéntest vonjanak be a környezetvédelmi akciókba. A tanulók így egyébként gyakorlati ismeretekhez is jutnak, s kialakulhat bennük a környezetért érzett felelősség. Megismerik, hogy pontosan mit jelent a virágosítás, madárvédelem, szelektív hulladékgyűjtés vagy fogyasztáscsökkentő és energiakampány.

„A közoktatás intézményrendszerében a 6-18 éves tanulók környezetvédelmi tudatformálását a hatályos tartalmi szabályozás jogilag megalapozza. Mint a legtöbb országban, Magyarországon is a környezetvédelmi politika integráns része a közoktatás intézményeiben zajló környezeti nevelés, amelyet a tanítást és tanulást tartalmilag meghatározó országosan kötelező érvényű tantervi dokumentumok előírnak és tartalmaznak.” – írja Dr. Havas Péter. [55]

Az iskola ugyanis kiváló terep a környezetvédelem ügyének kiterjesztésére. A gyerekek fogékonyak, s leginkább gyakorlati példákon keresztül érthetik, érezhetik meg, hogy mennyire és miért fontos környezetünk védelme, természeti értékeink megóvása és az élhetőbb környezetért való munkálkodás. Egy újabb környezetvédelmi akció, az Italos Karon Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) italos kartondoboz gyűjtőakciója, amely összesen 7 város, 77 intézményének 17.342 tanulóját, illetve óvodását érintette, akik a pedagógusok útmutatásával, szüleik segítségével gyűjthették iskolájuk és óvodájuk javára az otthonukban hulladékká vált italos kartondobozokat. Az akció Budapest X. és XVII. kerületében, Gyöngyösön, Várpalotán, Dunakeszin, Miskolcon, Szentendrén valamint Szegeden zajlott. Több mint 7.430 kilogramm italos kartondobozt gyűjtött vissza az a több mint 17 ezer iskolás illetve óvodás kisgyerek, akik oktatási intézményei részt vettek az IKSZ által a tanév elején meghirdetett gyűjtőakcióban. Kiadtak egy közleményt is, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországon jelenleg 100 italos kartondobozból 16 kerül szelektív hulladékgyűjtőkbe. Az arány növeléséhez olyan szemléletváltásra van szükség, amely kialakítását már gyermekkorban fontos elkezdeni - olvasható a közleményben.

Az iskolából kikerülvén felnőttként már nem biztos, hogy gyakran szembetalálkozunk környezetvédelmi kampányok hirdetéseivel. Lelkes emberek azonban vannak, akik utat mutatnak, és sajnálkozás helyett a tettek mezejére lépnek, aktivitásra serkentik az embereket. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés egy 2009-ben történ akciója során bizonyította, hogy miként lehet bevonni a lakosságot is a környezetvédelembe. Az esemény Kispesten történt. Ezen a napon reggel 8-tól délután 6 óráig Budapest 22 előre kijelölt szelektív gyűjtőszigetén – Kispesten a Thököly utca és Zalaegerszeg utca sarkánál – a környezetvédelmi egyesület aktivistái ajándékokkal várták azokat az embereket, akik italos kartondobozokat vittek a szigetekre, ezzel is ösztönözve őket.

A visszagyűjtött tejes és üdítős kartondobozokat a Jászberényi úti telephelyére szállították, ahol kiválogatták és bálázták azokat, amelyeket később papírgyárakban újrahasznosítottak. És hogy nem véletlenül használják az újrahasznosítás szót: így lett az összegyűjtött hulladékból cipős doboz, kéztörlő, vagy jegyzettömb. A kampány neve egyébként a Belevaló Doboz volt, s azzal a céllal hívták életre, hogy „tudatosítsa a lakosságban az italos kartonok szelektív gyűjtésének lehetőségét, és azt, hogy ez a csomagolási hulladék a gyűjtőszigetek kék konténerébe helyezhető.” A lakosság figyelmét arra szeretnék felhívni, hogy a szelektív gyűjtésre és az újrahasznosításra nemcsak a közvetlen környezet és a lakóhely tisztán tartása miatt van szükség, hanem azért is, mert így takarékosabban kell bánni meglévő erőforrásainkkal, és szelektíven kell gyűjteni azt, amit újrahasznosítani lehet.

2011. október sem telhetett el környezetvédelmi akciók nélkül Pécsett. A hónap első szombatján 9.00 és 12.00 óra között került sor a BŐOKOM Kft. szokásos, ingyenes, őszi elektromos-elektronikai és veszélyes hulladék gyűjtési akciójára a baranyai városban, méghozzá öt helyszínen. A program résztvevői sikeresnek tartották az akciót, ugyanis a leadott 18 tonna összesített hulladékmennyiség jelentősnek mondható, ráadásul a gördülékenységet az időjárás is segítette. A kellemes időjárásban több mint 8 tonna veszélyes hulladékot, valamint közel 10 tonna e-hulladékot és gumiabroncsot gyűjtött össze és adott le a pécsi lakosság! A festékmaradék és az elhasznált étolaj volt a leggyakoribb a veszélyes hulladékok között, viszont jelentősen csökkent a leadott akkumulátorok mennyisége. A lakossági gyűjtés eredményes volt, hiszen a szervezők azt tapasztalták, hogy minden gyűjtési alkalommal egyre többféle hulladékot adnak le, és folyamatosan nő az akciókban résztvevő lakosok, érdeklődők száma is.

A környezetünk védelmének ügyét országos szintre is ki lehet terjeszteni. Ilyen pl. a „Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” kampány. Ezt az akciót május 21-én rendezték, s a www.teszedd.hu honlapon lehetett regisztrálni önkéntesként. Az akcióhoz csatlakozók nemcsak a szemétszedésben, hanem az illegális hulladék-lerakóhelyek feltérképezésében is segíthettek. 162 ezer önkéntest vontak be a programba. Ez volt hazánk eddigi legnagyobb hulladékgyűjtő akciója, amivel felhívták a figyelmet az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára. A honlapon stílszerűen jelenteni lehetett a szemetet az ország egész területéről, emellett persze kiemelt fontosságú volt a szemétszedés. A résztvevők a programnak köszönhetően összeállították Magyarország első hulladéktérképét.

Ehhez a szemétszedési akcióhoz csatlakozott Szombathely is. Civil szervezetek, politikusok, önkéntesek, s a programba bevont emberek is csatlakoztak az akcióhoz. A program során a Csónakázó tó környékét tisztították meg önkéntesek segítségével, akik között a város politikusai is képviseltették magukat, így lett hivatalos az esemény. Az akció során megtisztították a vízfolyások medreit, a kilátó környékét, a csatlakozó földutakat, az Újvilág utcai erdősávot, a Parkerdőt és a közvetlen lakótelepi lakókörnyezetet.

A „teszedd” projektnek is köszönhetően és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakembereinek becslése szerint több mint 20 ezer illegális szemétlerakó hely található hazánkban.

2011. áprilisban és májusban ezen akció szervezői több tízezer embert mozgósítottak Magyarország erdeinek kitakarítására, az illegális szemétlerakó-helyek felkutatására

A „Tiszta Magyarországért” program keretében megtisztultak például a Zsámbék és Tinnye közötti út mentén lévő erdők is, Budapesten pedig többek között a Margitsziget.

9.3. ábra - 30. ábra: TE SZEDD! program logója [56]

A Tiszta Magyarországért országos rendezvény Tisztítsuk meg az erdőt! megmozdulása keretén belül került sor Komárom–Esztergom megyében is erdőtisztítási akcióra. Vadásztársaságok is segítettek a munkában, ezzel is bevonva tagjaikat, s önkéntes munkaerőt aktivizálva. Felnőttek és gyerekek is részt vettek a munkálatokban. Kisebb csoportok alakultak, felosztották maguk között a területeket, s megtisztították a rengeteg szeméttől ezeket a helyeket. A gyerekek testközelből tapasztalhatták meg a környezetvédelem fontosságát, s megismerhették közelebbről „az erdő természet adta szépségét, és munkájuk által saját kezűleg tehetik azt szebbé. Így közvetlenül óvhatják az erdőt, a környezetüket.”

A vadásztársaság az akció végeztével mindenkit vendégül látott a vadászháznál egy ebédre, ahol jó hangulatban értékelték az elvégzett munkát.

Humusz Szövetség

Újabb remek példa arra, mi kell ahhoz, hogy az emberekhez közelebb hozzák a környezettudatos szemléletet, és gyakorlatban ismertessék a környezet védelmének fontosságát. Ehhez kellenek egyesületek, szövetségek és persze maguk az iránymutató emberek, akik nélkül elképzelhetetlen lenne a cselekvés.

9.4. ábra - 31. ábra: A HUMUSZ Szövetség logója [57]

Az 1995-ben, eredetileg öt magyar környezetvédő szervezet által alapított Humusz Szövetség igyekszik élen járni a környezetvédelmi törekvések között. Megoldásokat kínál a hulladékproblémákra, s ami a legfontosabb, mintákat mutat, amelyek nem kerülnek nagy összegekbe, hanem bárki számára elérhető megoldásokat foglalnak magukba. A szövetség hitvallása:

„Nem kevés figyelmet fordítunk arra, hogy az általunk javasolt megoldásokkal megpróbáljuk újraéleszteni a kis, helyi közösségeket, a tárgyak helyett ismét egymás felé fordítani az embereket, és közös élményeken keresztül helyreállítani a bizalmat. Mert hisszük, hogy együtt boldogabb, könnyebb és ésszerűbb.”

A hangsúly a közös szón van, vagyis együttes cselekvésre buzdítanak, ezáltal is növelve a közösségi erőt.

2002-ben indult a Tájsebészet kampányuk, ami miniszteri fővédnökséggel zajlott. A kampányba sikerült bevonni négy év alatt több száz csoportot, akik kétezer szemétlerakót tártak fel, és mintegy kétszázat fel is számoltak. A kampány folytatásaként 2007-ben sikerült elérni, hogy a személyi jövedelemadók második 1%-át az illegális hulladéklerakók felszámolását szolgáló költségvetési előirányzatnak lehetett ajánlani. Az akció sikerességét mutatja, hogy több mint 300 millió forint lett az akció pozitív egyenlege, s ezek után indulhatott el a Tiszta Magyarországért állami program, amelynek lebonyolításában a Humusz szakértőként és koordinátorként is részt vett.

Aztán ott volt a visszaváltható palackok megmentéséért indított projektjük, melynek a Válaszd a visszaválthatót nevet adták. Céljuk az volt, hogy az üzletek italos polcain az eldobandó csomagolások helyett újra a visszaváltható üvegek kerüljenek többségbe. A programba való bevonáshoz ugye emberek is kellenek. Napjaink legnagyobb befolyással bíró „hirdetőtáblája” a média, ezen belül a televízió és az internet. Két híradóban is bejátszották a miniszter mondatát: "Én visszaváltható palackot veszek".

A szövetséggel kapcsolatos ügyekhez kapcsolódott itt a Tetra Pak akciója is. A gyerekek mindenre sokkal fogékonyabbak, amit sokszor üzleti célra kihasználnak a cégek. A Tetra Pak cég pályázatát bírálta a Humusz. Ugyanis a cég felhívásának lényege, hogy a gyerekek készítsenek minél több állatfigurát 2dl-es Tetra Brik dobozokból. A legjobb pályaművek készítői összesen félmillió forint értékű nyereményben reménykedhettek. Első hallásra jó ötletnek tűnt, hiszen a gyerekek játékosan tanulnak, és ezáltal egy csoport bevonását figyelhetjük meg. Ám a Humusz véleménye az volt, hogy a pályázat nyilvánvalóan egyedüli célja, hogy saját profitjuk növelése érdekében minél korábban rászoktassák a gyerekeket (és szüleiket) e környezetszennyező csomagolás vásárlására. Mindehhez az óvodák nehéz anyagi helyzetét használják ki, hisz természetesen minden óvodának jól jönne a (cég részéről egyébként bagatell összegű) felkínált nyeremény. A szövetség ezután levelet írt az óvodáknak, hogy ne vegyenek részt az akcióban, vagy éppen azt jelenítsék meg a beküldendő pályaművekben, hogy milyen káros ez az eldobó csomagolás a környezetre ill. mennyivel jobb lenne visszaváltható üvegekben kapni a tejet és az üdítőket. A szövetség törekvése sikerrel járt, kevés óvoda csatlakozott az akcióhoz. Ugyan ez nem klasszikus bevonáshoz tartozik, de iránymutatásnak nevezhető, hiszen a figyelem felhívása megtörtént, s a környezettudatosságra serkentés is megvalósult. A kampány pedig haladt tovább az útján, s az interneten is növekedett az ügyet támogatók száma.

A gyerekek után essen szó a pedagógusok képzéséről is. A Humusz ebben is nyújt segítséget, bevonva a tanárokat a szövetség programjába. Ez egy akkreditált pedagógus továbbképzés, ami 30 órát vesz igénybe. A tanfolyam résztvevői megismerkednek a hulladékgazdálkodás alapfogalmaival, a reklám - fogyasztás - hulladék összefüggésével és annak következményeivel. A gyerekek későbbi bevonását segítő mintákat sajátíthatnak el, s nagy hangsúlyt kap a közös gondolkodás, csoportmunka. A képzést elsősorban a 10-18 éves korosztályt tanító pedagógusoknak és környezeti nevelőknek ajánlják.

Jó tapasztalni, amikor egyetlen ötlet sok-sok segítő kezet indukál. Közösségi részvételen alapuló környezetvédelmi akcióprogramot indult Budapesten és Pest megyében. Az ÖkoKörök lényege a kiscsoportos, személyes élményeken keresztüli tanulás, melynek hatására egyre több embert sikerül megnyerni a környezetvédelem ügyének. Öten-nyolcan állnak és járnak össze két-három hónapig, hogy hétről-hétre különböző környezettudatos fortélyokat tanuljanak meg és gyakoroljanak be. A program nem hazai ötlet, de jó dolgokat átvenni igen praktikus lehet. Az akció eddig több millió embert mozgatott meg 20 országban, akik a program végére átlagosan 43%-al kevesebb hulladékot dobtak a kukába, 12%-al csökkentették energiafogyasztásukat és 21%-al kevesebb vizet használtak. A siker titka egyrészt a csoportmunka, másrészt a lépésről-lépésre haladás, vagyis az ÖkoKörök résztvevői nem álltatják magukat azzal, hogy egyik percről a másikra minden problémát meg tudnak oldani, hanem apró lépéseket tesznek, folyamatosan alakítják életvitelüket, a cselekvést személyes környezetükön kezdik. A szervezők várnak minden érdeklődőt, s közben új csoportok alakulnak.

A szövetség honlapján különböző akciókról is lehet olvasni. Ilyen például a Veszélyeshulladék-gyűjtés Pilisvörösváron. A gyűjtés két helyszínen zajlott. Az önkormányzat is segítő kezet nyújtott, s megszabta a begyűjtendő hulladékok körét. A programba sok embert sikerült bevonni, s rengeteg veszélyes hulladékot gyűjtöttek be. Pl.: akkumulátor, szárazelem, szóró palack, elektronikai hulladék, étolaj, festékmaradékok (festék és lakk), oldószerek, vegyszermaradék, fénycsövek, gyógyszermaradék, növény védőszer, fáradt olaj. Az akció sikeréhez hozzájárult az előzetes tájékoztatás is, ugyanis korábban már a város több pontján is elhelyeztek tájékoztató plakátokat, szétosztották kiadványaikat és eligazították az érdeklődőket, hol lehet leadni a mindennapokban az egyes veszélyeshulladék-fajtákat. A programba bevonni kívánt embereknél azt tapasztalták, hogy sokan nem tudják, hogy a veszélyes hulladékok mennyisége a tudatos vásárlással, újrahasználattal és újrahasznosítással csökkenthető.

A szövetség aktivitásra serkentő programjai közül kiemelkedik a komposztálásra ösztönző programja. Ez elsősorban civil szervezeteknek ad ötletet, kiindulási pontot ahhoz, hogy miként lehet bevonni társadalmi csoportokat a környezetvédelem nemes ügyébe.

Három konkrét ötletet adnak:

Fogadjanak örökbe egy zöld területet, és ott komposztáljanak! A program lényege, hogy keresni kell egy zöld területet az adott településen, és ott fel kell állítani egy komposztálót. Készíteni kell egy táblát, amin tájékoztatják a lakosokat az örökbefogadás miértjéről, és persze amin kifejtik, hogy miért is jó komposztálni. Ezáltal elméleti szinten is be lehet vonni a lakosságot és szerencsés esetben gyakorlatban is megmutatkozik ez a törekvés.
Fel kell kutatni az adott település komposztálóit, és szervezni kell nyílt napot! Matricát ragaszthatnak ki a kapura, ahol komposztálnak. Nyílt napot lehet szervezni egy olyan intézménynél vagy családnál, ahol már egy ideje folyik a komposztálás, tehát ildomos a pozitív példa kiemelése. Hívni lehet látogatókat is, ahol a helyszín gazdája mesélhet a komposztálóról!
Kezdeményezzék, vagy segítsék elindítani az adott településen a komposztálást!

Fel kell venni az önkormányzattal, a település képviselőtestületével, a temetőgondnokkal a kapcsolatot. Meg kell győzni őket a növényi alapanyagok újrahasznosításáról (Lehetséges érvek: kevesebb hulladék, kisebb szemétszállítási költségek, tápanyag helyben a növényeknek). A temetőkben lévő zöldhulladék gyűjtő kereteket meg kell keresni és megtisztítani az oda nem illő hulladéktól! Ki kell helyezni tájékoztató táblát, hogy mit lehet beletenni, mi az, ami komposztálódik! Felhívni a látogatók figyelmét, hogy egy kis odafigyeléssel, milyen értékes anyagot nyerhetnek. A temetőben a komposztálás által be lehet mutatni a természet körforgását, ami nemcsak az elmúlást jelenti, hanem az átalakulást, és valami új kezdetét.

A fenti példa jól mutatja, hogy miként lehet pozitív mintákat adni civil szervezeteknek és olyan társadalmi csoportoknak, akik „vevők” a környezetvédelemre.

Egyéb környezetvédelmi akciók társadalmi csoportok bevonásával

2008-ban szervezett környezetvédelmi akciót a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség. Céljuk az volt, hogy a természetvédelmi területeken, lakott területen és azon kívül, valamint a Balaton közel 50 kilométeres hosszán az illegális szemétlerakó helyeket, természetkárosító anyagokat feltérképezzék, összegyűjtsék, és szemétlerakóba elhelyezzék. Az akcióban részt vettek polgárőrök, természetvédelmi őrök, vadőrök, madártani megfigyelők és civil személyek, összesen 50 fő. A program résztvevői nagy területet bejárva felkutatták az illegálisan elhelyezett szeméthalmokat, zsákba gyűjtötték. Az akció ideje alatt szívós munkával mintegy 220 zsák szemetet gyűjtöttek össze. Találtak nagy mennyiségben kihelyezett építési törmeléket, gumiabroncsot, kidobott háztartási gépeket, háztartási szemetet, mintegy 12 teherautónyit.

Nagyszabású környezetvédelmi akciót indítottak Nagykanizsán. Több „erő” fogott össze.

Az önkormányzat, intézmények, civil szervezetek és vállalkozások kampányt hirdettek az illegális hulladéklerakók felszámolása és a lakossági szemléletformálás ügyének érdekében. A tervek arról szóltak, hogy közösségi összefogással rendszeresen megszüntetnek egy-egy illegális hulladéklerakót, s megtisztítják az adott területet. Ezzel egy időben kampány indult a városban, amely arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a környezetvédelem és az ezzel összefüggő felelős magatartás. Cél volt továbbá az is, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez, közös üggyé téve ezzel az illegális lerakók felszámolását és annak megelőzését, hogy a megtisztított területekre ne kerüljön újra hulladék. A jövőben ezért a Közterület Felügyelet munkatársai gyakrabban végeznek majd ellenőrzéseket. Az akció szervezői olyan civil szervezetek, közösségek, magánemberek, vállalkozók csatlakozását várták, akik fontosnak tartják a környezetünk védelmét.

A Gyömöre-Szerecseny Vadásztársaság és a Gyömörei Polgárőr Egyesület szemétszedési akciójába is sikerült bevonni különböző társadalmi csoportokat. 300 zsák szemetet szedtek össze, s a szemétszedési munkákból kivették a részüket a vadászok és a polgárőrök mellett az ifjú polgárőrök is, illetve a falu néhány lelkes nyugdíjas lakója, és rengeteg gyerek is.

A cselekvéshez elhatározás, a megvalósításhoz pedig tettek kellenek. A fenti példák remekül igazolták, hogy miként lehet összekötni a környezetvédelem ügyét a közösségi erővel, amely aztán sikeres akciókat eredményezhet. A felsorakoztatott egyesületek, civil szervezetek, szövetségek és emberek bizonyították, hogy képesek bevonni különböző társadalmi csoportokat.

10. fejezet - Fenntartható oktatáspolitika [58]

Tartalom

10.1 Fő oktatási irányzatok

Különböző oktatási irányzatok az egyes ország példáján keresztül

Magyarország oktatási rendszere
Német oktatási rendszer
USA oktatási rendszere [64]
Ausztrál oktatási rendszer [67]
Japán oktatási rendszer [68] [69]
A busmanok oktatása [70]

A fenntartható fejlődés irányvonalait követő tanterv [71]

A projektoktatás

10.1 Fő oktatási irányzatok

A XIX. század elejéig nem volt intézményesített kapcsolat az elemi iskolák és a magasabb szintű képzések között. Közel 150-200 éve indult el egy folyamat, kezdetben csupán Európában, később ennek hatására az egész világon, mely során egy egységes állami oktatáspolitikát kívántak kialakítani.

Az oktatási rendszerek területén két (vagy inkább három) nagy terület különíthető el.

porosz – kontinentális,
angolszász,
amerikai rendszerű.

Érdekesség, hogy a kontinentális iskolarendszer elvei alapján szerveződik a kanadai, a kínai, a japán és a skót oktatás is. Ezt az iskolarendszert tekintik, az igazi, rendszerré szervezett oktatási modellnek, melynek funkciói:

tudás, tudományos ismeretek átadása,
szocializációban való részvétel,
nemzeti ideológia átadása (valláserkölcs, nemzeti identitás),
közvetíteni a társadalomban való részvétel erkölcsi és gyakorlati szabályait,
lehetőséget biztosít a társadalmi rétegek közti átjárhatóságra (függetlenül a születési előjogoktól, vagy a család anyagi eszközeitől, saját tehetségükhöz mérten kedvezőbb társadalmi pozíciót foglalhassanak el.

Az oktatás lépcsőzetessége tölti be a legjelentősebb szempontot a társadalmi mobilitás vonatkozásában. Ez a lépcsőzetesség lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző életkori szinteken szelekció történhessen. Az oktatás politikák vonatkozásában minden korban ez a szelekció kapja a legtöbb társadalmi bírálatot, különösen, ha a

a szelekció túl korán történik és
az egyes szintek között nincs átjárhatóság.

Ugyanakkor viszont a közpénzből támogatott továbblépés lehetőségének biztosítása – függően az intellektuális, a tanulmányi teljesítménytől – csak a lépcsőzetességgel lehet megvalósítani. A szelekciónak negatív hatása is lehet, hiszen egy fiatal gyermek még nem feltétlenül tudja, milyen irányban szeretne haladni, és ha még nem bontakozott ki a tehetsége lehet, hogy gyengébb iskolába kerül, ahol viszont inspiráció híján, nem fejlődik tovább. Ugyanakkor viszont különbözeti vizsgával az intézmények és a képzési formák átjárhatók (szakmunkásképzőből gimnáziumba).

A poroszos oktatási rendszer alap fokozata kezdetben 4, majd 6, végül 8 osztályos lett, viszont ma már újra van 6 és 4 osztályos is, bár ezekben az esetekben 6 illetve 8 osztályos gimnázium épül az alapképzésre, így az alap és középfokú oktatás együttesen összességében 12 évet tesz ki. Emiatt a középszintű képzés 10-12-14 éves korban kezdődik. Ma Magyarországon az első két szint (alap- és középszintű oktatás) ingyenes képzést jelent, eltekintve néhány speciális, alapítványi iskolától. A képzés második fokozata három féle lehet:

A 4-8 osztályos gimnáziumok, melyek szakképzettséget nem adnak, viszont innen legnagyobb az esélye az egyetemekre való bejutásnak.
A szakközépiskolák érettségit és szakmát egyaránt adnak, innen is van lehetőség továbblépésre, például a technikumba.

Harmadik továbbtanulási lehetőség az általános iskolákat követően a szakiskolás és szakmunkásképző iskolák, melyek szakmát adnak a fiatalok kezébe, ám érettségit nem szereznek.

Több fokozata van a felsőfokú képzésnek is főiskolák, egyetemek formájában. Ezek az intézmények, a kontinentális országokban is változó módon, de a 80-90-es évek elejéig, közepéig ingyenesek voltak, bár már ez időszakban is volt néhány patinás, nagyhírű, tekintélyes intézmény, melyekben fizetni kellett a képzésekért. Szociológiai adatok bizonysága szerint a kontinentális képzési rendszer nagyon hatékonynak bizonyult az elvárt területeken:

társadalmi mobilitás megteremtése,
tudásfejlesztés,
tudás átadás,
műveltség terjesztése.

Az 1970-es évek közepétől már megfigyelhető az oktatás területén is az expanzió, egyre több felsőoktatási intézmény született, illetve egyre több hallgató kerül be a képzésekre. Egyre több egyházi és magániskola indul, melyek gyakran kapnak jelentős támogatás az államtól, ugyanakkor sokkal kisebb mértékben köti őket az állami költségvetésű intézményekkel szemben támasztott gazdálkodási és minőségi feltételek.

Az angol iskolarendszerű képzés több szempontból is különbözik a kontinentálistól, azonban alapvető eltérés az erősszelektivitás. E képzési rendszerben nem, vagy csak jóval később alakult ki az állami szervezettség, emiatt külön fejlődött az elitképzés – mely már az alapképzés megválasztásánál kezdődik – és a tömegképzés. A két rendszer között pedig szinte lehetetlen az átmenet. Nincs központosított tanterv, hanem kimeneti szabályozás működik, így az iskolarendszerek közötti átlépéskor kellett a tudásról számot adni.

A hetvenes évek közepéig Angliában a szelekció 11-12 éves korban történik. Az elitképzésben, a képzés minden szintjén jóval nagyobb arányban vannak jelen a magán és egyházi iskolák a kontinentális rendszerhez képest. Mivel az elit képzés túlnyomó részben sosem volt állami kézben a rendszer segítette a mindenkori elit konzerválását és pozíciójának megőrzését.

1978-ban központi tantervet vezettek be, létrehozták a „comprehensive school" rendszerét, melyben az eltérő típusú középiskolák, mint a szakmunkásképzés, szakközép oktatás és gimnázium,

egy épületben,
azonos igazgatás szerint,
egy intézményhez tartozva működnek.

Ekkor szűnt meg a 11 éves kori vizsgák rendszere.

A Thatcher kormány a nyolcvanas években egy új főiskolai szektort hozott létre, ezáltal megkezdődött az oktatás piacosodása. Az oktatás több rétegűvé válása sokkal gyorsabb ütemben zajlott le Angliában, mint Franciaországban vagy Németországban. Ekkor a fogyasztói igények kielégítése vált központi szemponttá az intézmények nagy részénél, míg az elit továbbra is magánintézményekben képződik (Oxford és Cambridge).

Az amerikai oktatási rendszerben nincs központi tanterv, és nincs szelektivitás. E két alapvető eltérés figyelhető meg az angol és a kontinentális iskolarendszertől.

Mivel nincs sem központi tanterv, sem központi hatóság, így az egyes államok bármilyen rendelkezést hozhat az iskolában tanítandó tananyag tekintetében Van olyan állam, ahol például az evolúciós elméletet egyáltalán nem tanítják. Általában az amerikai iskolák tananyaga rendkívüli divergenciát mutat, és bár a kínálatban nagyon hangzatos című tantárgyak szerepelnek sokszor a pedagógusok alig felkészültebbek a tananyagból a diákoknál.

Az amerikai iskolarendszerben a középiskola (az ún. high school) két részből áll (junior és senior) és akár az általános iskola meghosszabbításának is tekinthető. Az USA-ban nincsenek szakképző iskolák. Bár az egységes középiskola létrehozásának célja eredetileg a társadalmi igazságosság megteremtése volt, az eredménye viszont az lett, hogy a középosztály a gyerekét egyre nagyobb arányban viszi át az állami rendszerből az egyházi és magániskolákba. Amerikában a gyermekek több mint 90%-a iratkozik be középiskolákba, ugyanakkor a lemorzsolódás is rendkívül nagy, mert a gyerekek mintegy 1/5-e nem fejezi be az iskolát, így sem érettségit, sem szakképzettséget nem szerez.

Különböző oktatási irányzatok az egyes ország példáján keresztül

Magyarország oktatási rendszere

A magyar közoktatás az elmúlt időszakban jelentős átalakuláson ment keresztül. E változások célja a társadalom demokratizálása és a rendszer decentralizálása volt. 1980-tól kezdődött egy folyamat, mely során a központosított oktatásirányítási rendszer fokozatos lebontása zajlott azért, hogy egy sokszínű, a társadalmi igényekre gyorsabban reagáló iskolarendszer alakulhasson ki. Erősödtek a helyi autonómia kezdeményezései, és a piaci mechanizmusok felerősödésével az iskolák között tényleges versenyhelyzet alakult ki.

E folyamatokat az aktuális társadalmi és politikai változások is befolyásolták (1989-es rendszerváltás). Végül az elmúlt évek decentralizációs folyamatai a sikerek mellett komoly problémákat is eredményeztek. Megteremtődött az iskolák jogi és tartalmi önállósága és szabadsága, ugyanakkor széttagolttá és átláthatatlanná tette az iskolarendszert, ezáltal az iskolák között jelentős minőségi különbségek alakultak. Így végső soron a diákok esélyegyenlőségét nem volt képes a közoktatási rendszer biztosítani. A növekvő társadalmi különbségeket, melyeket a piacgazdaság bevezetése okozott, tovább fokozta a polarizálódott oktatási rendszer, ráadásul az elmúlt évtized változásai további növelte az iskolák közötti különbségeket. [59]

A nyolcvanas évek végétől az iskolák között kialakult versenyhelyzet az állam teljes körű támogatását élvezte:

önálló iskolai programok készültek,
tankönyvpiac működik,
pályázati úton történik a fejlesztési források szétosztása.

1998 óta saját pedagógiai programot működtethetnek az iskolák, ezáltal a szabad választás elősegítése érdekében az iskolaigazgatók és a tanárok maguk alakíthatják ki kínálatukat.

Sajnálatos módon, ma Magyarországon széles körben elfogadott az a nézet, hogy az iskolák saját maguk felelősek eredményeikért. Emiatt viszont az intézmények elsődleges célja a tehetségek felfedezése és gondozása, emellett viszont egyre kevesebb idő és szándék mutatkozik a problémás gyerekek gondozására, fejlesztése. Történik mindez azzal a ténnyel összhangban, hogy egyre több kisgyermek küzd kisebb nagyobb problémákkal, melyek megoldása a legritkább esetben orvosolható az átlagos gyermekek ütemében haladva. Egyre kevesebb az olyan intézmény, mely megfelelő erőforrást szánna a problémák kiküszöbölésére, inkább olyan helyzetet teremtenek, melyben a szülő kénytelen gyermekét más intézménybe vinni.

A megtapasztalt különbségek és hátrányok enyhítése érdekében az oktatásirányítás számos eszközzel próbálja az oktatási rendszer koherenciáját és minőségét biztosítani:

szabályozó tantervek (Nemzeti alaptanterv, Kerettanterv),
akkreditációs rendszer,
kétszintű vizsgarendszer.

Ez utóbbi sem ismeretlen már az oktatás területén, hiszen korábban is különbség volt

érettségi és
központi érettségi

között. Még az első egy érettségi vizsga letételét szolgálta, gyengébb kérdéssorral, az utóbbi pedig nehezebb kérdéssort állított a felsőoktatási intézményekbe felvételizni vágyók elé. Majd eltörölve a felvételi eljárásokat, a hozott pontok alapján lehetett a főiskolákba, egyetemekre bekerülni, majd újabb huszárvágással kialakításra került az emelt szintű érettségi, mely nem kötelező ugyan, de plusz pontokat ad az azt teljesítőknek, így nagyobb eséllyel juthat be a kívánt intézménybe.

Így tehát a mai magyar oktatás a centralizáció-decentralizáció ellentmondásával küszködik. Az oktatásirányítás igyekszik ugyan biztosítani az iskolák önállóságát, viszont meg kívánja őrizni az iskolarendszer egységét és koherenciáját jogi és tartalmi szempontból egyaránt.

Magyarország Alkotmánya biztosítja,

az egyenlő hozzáférést az oktatáshoz,
gondolatszabadságot,
a lelkiismeret szabadságát,
a vallás szabadságára való jogot,
anyanyelvű oktatást a nemzeti és etnikai kisebbségek számára.

A magyar oktatási rendszer első lépcsőfoka a bölcsőde, mely 3 éves korig vehető igénybe, indokolt esetben 4 éves korig. Az intézmény célja gyermekjóléti alapellátás

A második lépcsőfok az óvoda mely a 3-7 éves korú gyermekek intézményes nevelését biztosítja. Célja a gyermek felkészítése az iskolai életre. Ezen a szinten már megfigyelhető differenciálódás, a nevelés specializációja (egyházi óvodák, Waldorf módszerű intézmény, nemzeti kisebbség kultúrájára építő nemzetiségi óvoda)

A harmadik szint az általános iskola. A gyermekek 6-8 éves koruk között válnak tankötelessé, feltéve, hogy az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérték. Jelenleg a tankötelezettség Magyarországon 18 éves korig tart, azaz annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló betölti tizennyolcadik életévét.

Már az óvodákra és az általános iskolákra is jellemző a kétpólusú szabályozás. Az óvodák az Óvodai Nevelés Országos Alapprogram figyelembe vételével alakítják ki saját nevelési programjukat mellyel céljuk, hogy a gyermekek

elérjék az iskolához szükséges fejlettséget,
tapasztalatokat szerezzenek mellyel az iskolai közösségbe történő beilleszkedést zökkenőmentessé tehetik.

Magyarországon 1945 óta az alapfokú oktatás 8 osztállyal működik. Az általános iskolai oktatás négy részre tagolható:

1-2 évfolyam: bevezető;
3-4 évfolyam: kezdő;
5-6 évfolyam: alapozó;
7-8 évfolyam: fejlesztő;

A bevezető és a kezdő szakaszban általában egy pedagógus foglalkozik a gyermekekkel, ekkor még nem szakrendszerű oktatás folyik, azt követően viszont megkezdődik a szakrendszerű oktatás. Az általános iskolai oktatás célja:

az általános műveltség megalapozása
sikeres továbbtanulás, pályaválasztás elősegítése.

Az évfolyamok tananyagai egymásra épülnek, a Nemzeti Alaptanterv pedig biztosítja az iskolák közötti átjárhatóságot. A kötelező ismeretek mellett az a tanulók érdeklődésétől, igényeitől függően szervezhetnek:

tehetséggondozást,
konzultációt,
szakköröket,
fejlesztéseket,
felzárkóztatást.

A tanulmányaikat hatéves korban megkezdő hallgatók, folyamatos továbbhaladás esetén 14 éves korban kerülnek a középiskolába.

Ma Magyarországon a középfokú oktatás 3 formája létezik, illetve a gimnáziumok további 3 különböző formája van.

A gimnáziumok, melyek szakképzettséget nem adnak, viszont innen legnagyobb az esély az egyetemekre való bejutásnak:
- 4 osztályos, a gyermek 14 éves korban kezdi.
- 6 osztályos, a gyermek 12 éves korban kezdi.
- 8 osztályos, a gyermek 10 éves korban kezdi.
A szakközépiskolák érettségit és szakmát egyaránt adnak, innen is van lehetőség továbblépésre, korábban az 5. év adta technikum volt az egyik lehetőség, ma már a felsőfokú szakképzések felé is nyitott az út. Ez utóbbi hátránya, hogy az itt eltöltött 4 félév csökkenti a felsőoktatási intézményekben államilag eltölthető félévek számát, ezáltal egy korábban bizonytalan, de tehetséges hallgatótól elveszi annak lehetőségét, hogy az alapképzést követően becsatlakozzon egy mesterképzésre.
Harmadik továbbtanulási lehetőség az általános iskolákat követően a szakmunkásképző iskolák, melyek szakmát adnak a fiatalok kezébe, ám érettségit nem szereznek.

A hazai felsőoktatási rendszer legutolsó átalakulása 2005-ben történt, amikor a korábbi 3-4 éves főiskolai és 5 éves egyetemi képzések Bologna rendszer szerint kerültek átstrukturálódásra. Az Európai Unió rendszeréhez hasonlatosan egységes, kétciklusú szerkezet alakult ki. A 6-7 féléves bachelor képzésre 4 féléves master program épül, majd plusz 3 éves képzés keretében PhD (doctor of philosophy) fokozatok szerezhető. Elvileg a hároméves alapképzés sokkal rugalmasabb átjárást biztosít az egyes szakok és egyetemek között, mivel az alapképzést követően a hallgató több intézmény és képzés közül választhat master programot.

Bár a pedagógusok teljes szabadságot élveznek oktatási portfóliójuk kialakításában, mégis számos akadályt neveztek meg, amelyek gátolják a környezettel és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek beépítését a tantervekbe és a tananyagba, illetve a napi oktatási-nevelési gyakorlatba.

A tantárgyközpontú helyi tantervekbe nehezen illeszthető a fenntartható fejlődés pedagógiájának tudományközi és összetett tartalma.
Sokszor maguk a pedagógusok sem kellően tájékozottak e kérdéskörökben, mivel sem alap- sem továbbképzésük során nem kapnak kellő felkészítést erre a területre.
Ráadásul a fenntarthatóság pedagógiája iránt érzéketlen közoktatási gyakorlat további akadályokat gördít a hatékony „környezeti polgárrá nevelés” elé:
- szétaprózódó ismeretek, a részletek sohasem állnak össze egésszé, sokféle tárgy, modul, ahol az összefüggések rejtve maradnak;
- az összefüggésekből kiragadott ismeretek túlsúlya, ezáltal viszont emészthetetlenné, követhetetlenné és élet idegenné válik a tananyag, ez viszont nagymértékben csökkenti a tanulási motivációt;
- a helyi tantervek esetlegesen egy szűk érdekcsoport szemléletét tükrözik, ezáltal lehetetlenné teszi a helyi közösség számára az adaptációt;
- a pedagógusok hagyományos tanítási módszereik tekintélyelvűek, emiatt alacsonyabb a hatékonyságuk;
- hiányoznak az aktív és interaktív tanulási stratégiák, emiatt a diákok passzívvá válnak, hiszen csupán egyoldalú befogadásra vannak kárhoztatva;
- az iskolák többsége elégtelen kapcsolatot tart fenn a társadalmi közeggel, a helyi közösséggel. NEM az ÉLETRE NEVEL!!

10.1. táblázat - 13. táblázat: A felsőoktatási intézmények száma fenntartó, illetve képzési szint szerint, 1990/91-2009/2010 [60]

Tanév	Összesen	Állami			Egyházi			Magán, illetve alapítványi
Tanév	Összesen	Egyetem	Főiskola	Összes	Egyetem	Főiskola	Összes	Egyetem	Főiskola	Összes
1990/1991	77			66			10			1
1991/1992	77			66			10			1
1992/1993	91			61			26			4
1993/1994	91			59			28			4
1994/1995	91			59			28			4
1995/1996	90			58			28			4
1996/1997	89			56			28			5
1997/1998	90			56			28			6
1998/1999	90			55			28			6
1999/2000	89			55			28			6
2000/2001	62			30			26			6
2001/2002	65	18	12	30	5	21	26	0	9	9
2002/2003	66	18	12	30	5	21	26	1	9	10
2003/2004	68	18	13	31	5	21	26	1	10	11
2004/2005	69	18	13	31	5	21	26	1	11	12
2005/2006	71	18	13	31	5	21	26	2	12	14
2006/2007	71	18	13	31	5	21	26	2	12	14
2007/2008	71	18	13	31	5	21	26	2	12	14
2008/2009	70	18	12	30	5	20	25	2	13	15
2009/2010	69	18	11	29	5	20	25	2	13	15

10.2. táblázat - 14. táblázat: A karok száma fenntartó, illetve képzési szint szerint, 1990/91-től 2009/10-ig [60]

Tanév	Összesen	Állami			Egyházi			Magán, illetve alapítványi
		Egyetem	Főiskola	Összes	Egyetem	Főiskola	Összes	Egyetem	Főiskola	Összes
1990/1991	117
1991/1992	118
1992/1993	132
1993/1994	137
1994/1995	137
1995/1996	138
1996/1997	139
1997/1998	140
1998/1999	141
1999/2000	143
2000/2001	155
2001/2002	156	90	25	115	11	21	32	0	9	9
2002/2003	157	90	25	115	11	21	32	1	9	10
2003/2004	169	95	32	127	10	21	31	1	10	11
2004/2005	170	95	32	127	10	21	31	1	11	12
2005/2006	172	95	32	127	10	21	31	2	12	14
2006/2007	172	95	32	127	10	21	31	2	12	14
2007/2008	173	95	33	128	10	21	31	2	12	14
2008/2009	172	95	32	127	10	20	30	2	13	15
2009/2010	171	95	31	126	10	20	30	2	13	15

10.3. táblázat - 15. táblázat: A felsőoktatási intézmények és hallgatók száma, illetve a hallgatók megoszlása fenntartók szerint, 1990/1991-2009/2010-ig [60]

Fenntartók	Állami			Egyházi			Alapítványi, ill. magán			Összesen
	Intézmény	Hallgató	Hallgatók aránya (%)	Intézmény	Hallgató	Hallgatók aránya (%)	Intézmény	Hallgató	Hallgatók aránya (%)	Intézmény	Hallgató
Tanévek	száma		Hallgatók aránya (%)	száma		Hallgatók aránya (%)	száma		Hallgatók aránya (%)	száma
1990/1991	66	107.607	99,3	10	550	0,5	1	219	0,2	77	108.376
1991/1992	66	133.788	99,2	10	623	0,5	1	279	0,2	77	114.690
1992/1993	61	121.447	96,5	26	3.298	2,6	4	1.129	0,9	91	125.874
1993/1994	59	135.695	93,9	28	6.110	4,2	4	2.755	1,9	91	144.560
1994/1995	59	157.404	92,6	28	7.154	4,2	4	5.382	3,2	91	169.940
1995/1996	58	177.482	90,7	28	9.055	4,6	4	9.049	4,6	90	195.586
1996/1997	56	191.291	88,9	28	10.629	4,9	5	13.195	6,1	89	215.115
1997/1998	56	224.695	88,2	28	12.655	5,0	6	17.343	6,8	90	254.693
1998/1999	55	243.077	87,0	28	14.291	5,1	6	22.029	7,9	90	279.397
1999/2000	55	266.144	87,1	28	16.227	5,3	6	23.331	7,6	89	305.702
2000/2001	30	283.970	86,8	26	17.590	5,4	6	25.729	7,9	62	327.289
2001/2002	30	300.360	86,0	26	18.922	5,4	9	30.019	8,6	65	349.301
2002/2003	30	327.456	85,8	26	19.821	5,2	10	34.283	9,0	66	381.560
2003/2004	31	351.154	85,8	26	21.626	5,3	11	36.295	8,9	68	409.075
2004/2005	31	363.961	86,3	26	22.666	5,4	12	34.893	8,3	69	421.520
2005/2006	31	366.797	86,5	26	24.078	5,7	14	33.286	7,8	71	424.161
2006/2007	31	359.758	86,4	26	24.403	5,9	14	32.187	7,7	71	416.348
2007/2008	31	343.741	86,4	26	23.556	5,9	14	30.407	7,6	71	397.704
2008/2009	30	328.935	86,3	25	22.525	5,9	15	29.573	7,8	70	381.033
2009/2010	29	320.919	86,7	25	21.534	5,8	15	27.878	7,5	69	370.331

10.4. táblázat - 16. táblázat: A nem állami és állami fenntartású felsőoktatás intézmények száma és aránya 29 európai országban, 2002. és 2009. között [62]

Ország	Összes felsőoktatási intézmény	Nem állami fenntartású felsőoktatási intézmény	A nem állami aránya az összeshez	Év
Albánia	40	28	70,0	---
Fehéroroszország	55	12	21,8	2005
Bosznia-Hercegovina	30	22	73,3	2006
Bulgária	53	16	30,2	2008/2009
Horvátország	49	28	57,1	2008
Ciprus	36	29	80,6	2005/2006
Csehország	237	95	40,1	2004
Észtország	46	24	52,2	2004
Franciaország	540	147	26,6	2005/2006
Németország	356	122	34,3	2008/2009
Magyarország	71	40	56,3	2007/2008
Izland	8	3	37,5	2006/2007
Írország	20	0	0,0	2005/2006
Olaszország	83	17	20,5	2006/2007
Lettország	60	22	36,7	2007/2008
Litvánia	49	19	38,8	2005/2006
Norvégia	70	32	45,7	2006/2007
Lengyelország	445	315	70,8	2005/2006
Portugália	165	110	66,7	2004/2005
Románia	67	37	55,2	2003
Oroszország	1.071	409	38,2	2004
Szerbia	67	33	49,3	---
Szlovákia	20	9	45,0	2006
Szlovénia	29	8	27,6	2007/2008
Spanyolország			30,0	2003
Svédország	60	24	40,0	2005
Törökország	115	30	26,1	2005/2006
Ukrajna	997	175	17,6	2003
Összesen/Átlag	4.839	1.806	37,3

Végül egy szemléltető diagram a felsőoktatási intézményekben résztvevő lakosság arányáról az OECD országok.

10.1. ábra - 32. ábra: Az OECD országok 25-64 év közötti népességének %-os aránya a felsőoktatási intézményekben (2008) [63]

Német oktatási rendszer

A teljes oktatási rendszer állami felügyelet alatt áll Németországban, ugyanakkor az oktatási rend megszabása teljes egészében a tartományok feladata. Az általános iskolák 4 évesek, kivéve Berlinben és Brandenburgban, ahol 6 évig tart. A középiskolák is igén színes paletták kínálnak a tanulóknak. Az egyetemi szisztéma az 1990-es és 1998-as reformokat követően az EUs előírásoknak megfelelő rendszerű. Bár az oktatásirányítás teljes egészében a tartományi szabályozásnak megfelelően működik, nagyobb tartományokba ezen felül regionális szintű irányító testületek is funkcionál, melynek feladata a pedagógiai, jogi és közszolgálati felügyelet.

Az oktatás finanszírozása, felsőoktatás kivételével, a tartományok és önkormányzatok feladata. Az állam finanszírozza a bérköltségeket, viszont az oktatási intézmények infrastruktúráját a helyi közösségnek kell biztosítania. Az alacsony számú magánintézmény kivételével minden oktatási program a felsőoktatást is beleértve, ingyenes.

3-6 éves kor közötti a gyerekek "Kindergarten"-be járnak, ahol fejlesztik fizikai és mentális képességeiket a játékon és egyéb tevékenységeken keresztül. Itt kell megtanulniuk, hogyan kell egy csoportban tevékenykedni illetve a társadalomban élni. A foglalkozásokon hozzászoknak a rendszeres napi elfoglaltságokhoz. Itt még semmilyen intellektuális vagy más jellegű teljesítményt nem várnak el a gyermekektől.

Minden hatodik életévét betöltött gyermeknek kötelező az iskolalátogatás. 12 évig tart a kötelező iskoláztatás, melyből 9 vagy 10 év nappali tagozatos általános irányú oktatást jelent, majd erre épül egy 3 éves szakképzés. Azoknak a tanulóknak, akik nem kívánnak tovább nappali képzésen tovább tanulni, azok 3 éves részidős szakmai képzésen vehetnek részt.

Az elemi oktatás első két évben egy tanáruk van, de a harmadik évtől különböző pedagógusok tanítanak, felkészítvén a tanulókat a középiskolára, ahol az egyes tantárgyakat szaktanárok tanítják.

Az első két évben általános értesítő formájában kapnak a tanulók értékelést az előmenetelükről és képességeikről tantárgyanként. A harmadik év végétől iskolai bizonyítványt kapnak a tanulók. Ekkor már az osztály többi tanulójával történő összehasonlítás alapján kapnak értékelést. Első évfolyamából a másodikba automatikus a továbblépés, második évtől azonban teljesítményük szintjétől függ, hogy továbbléphetnek-e a felsőbb évfolyamba, vagy esetleg évet kell ismételniük. Az elemi iskola befejezését nem jelzi végbizonyítvány. A tanulóknak mindaddig folytatniuk kell tanulmányaikat, míg végére nem érnek a kötelező oktatási időszaknak.

Az elemi iskola utolsó éve során, ami általában a negyedik évet jelenti, a gyermek szüleivel történt konzultáció után szavazással döntik el, hogy a tanuló milyen középiskolában folytassa tanulmányait. Tartománytól függően,

a szülők,
az iskola,
vagy az iskola felügyeleti szervei

hozzák meg a végső döntést. Az utóbbi időben megnövekedett a szülők döntéshez való joga.

Az elemi oktatást követően differenciált tanulmányi kurzusokat foglal magába az alsó középfokú oktatás, mely az iskolázás 5. vagy 7. évétől a 9. vagy 10. évig tart. A cél Németországban is az, hogy a tanulók szükségleteiknek és adottságaiknak megfelelő oktatást kapjanak. E szint szolgálja a tanulók szellemi, fizikai és személyiségbeli adottságainak és képességeinek fejlesztését.

A hetedik évtől egyre inkább eltérnek egymástól a különböző iskolák és tanulási irányok, ezzel együtt pedig a tantárgyi kínálat is. A 7. évtől a 9. illetve 10. évig tartó időszakban végbizonyítványok jelentősége egyre növekszik.

Ettől függ a későbbiekben, hogy a tanuló milyen felső középfokú oktatást választhat, illetve milyen pályaválasztási lehetőségek nyílnak meg előtte. Az alsó középfokú szinten még van lehetőség a választott tantárgyi, vagy oktatási irány módosítására. E szinteken a tanári kar már folyamatos értékeli a tanulókat valamennyi iskola típusban. A tanulókat akár évenként is kötelezhetik az iskolaév megismétlésére, a tanulók éves eredményeitől és fejlődésétől függ az egyik évfolyamból a másikba való továbblépése.

Bár az iskolakötelezettség 18 éves korig tart ezt részidős, szakképzési formákban is el lehet tölteni. Akik nem gimnáziumi képzést választanak, vagy 9 év tanulás után sem szereznek bizonyítványt, azok szakképzésben folytatják tanulmányaikat. Németországban alkotmányos jog az első szakképzettséghez való jog. Ennek megszerzéséhez a legjellegzetesebb szakképzési forma, az úgynevezett duális szakképzés, ahol a szakmunkástanulók hetente 1-2 nap elméleti és 3-4 nap gyakorlati képzés során sajátítják el a szakmát.

Természetesen Németországnál is a rendszer folyamatos fejlesztése és jobbítása a cél, így számos reformterv és vitatéma van folyamatban a német oktatáspolitika terén:

az ország egész területén bevezetnék a kötelező oktatási szabványokat, mellyel az iskolák minőségbiztosítását kívánják elérni,
A tanárképző programok a jövő követelményeihez való igazítása,
A Bolognai Folyamat szerinti bachelor és master képzés megvalósítása,
Az élethosszig tartó tanulás stratégiai fejlesztése,
A társadalom igényeinek megfelelő új foglalkozások és szakmák fejlesztése, stb.

USA oktatási rendszere [64]

Az amerikai iskolák legfontosabb célja, hogy a diákok önbizalmat nyerjenek az iskolai foglalkozásokon. Ennek érdekében csupán néhány kötelező tárgyat kell teljesíteniük, azon felül pedig számos érdekes, szabadon választható, gyakorlatorientált órán vehetnek részt.

Az amerikai iskolákban nem jellemző, hogy a tanulóknak túl nagy nyomás alatt kellene tanulmányaikat gyakorolniuk. Diákok és tanárok között rendkívül közvetlen a kapcsolat, nem ritka, hogy a tanárok tanórán kívül is szerveznek kikapcsolódást nyújtó programokat tanulóikkal.

A számon kérések teszt formájában zajlanak, melyeket előre bejelentett időpontban írják a tanulók. Ráadásul, ha valakinek kételye van a válaszokat illetően, kérdezhet a tanártól. Az amerikai középiskolák legnagyobb előnye, hogy a gyerekek önbizalma, valamint az önállóságra való törekvése igen gyors ütemben fejlődik.

10.2. ábra - 33. ábra: Az amerikai iskolaélet [64]

Az Egyesült Államokban rendkívül decentralizált az oktatás, szinte minden állam más és más iskolarendszert működtet. Az iskolákat sem nem ellenőrzi, sem nem finanszírozza a szövetségi kormányzat. E feladatokat az államnak kell ellátnia, és a finanszírozás is elsősorban a helyi közösségnek kell felvállalnia. [65]

Ugyanakkor a szövetségi kormány megpróbál egyfajta kiegyensúlyozó szerepet betölteni az oktatásügy területén. Enyhíteni kívánja az iskolák közti pénzügyi aránytalanságokat, ennek érdekében különböző támogatásokat biztosít.

Az állami iskolák mellett számos magániskola is működik, és minden államban ingyenes és kötelező az oktatás. A legtöbb helyen a 6-16 éves korig tart a tankötelezettség, de még egy államon belül is vannak eltérések. Az óvodákba viszont szinte teljes a beiskolázás, itt leginkább az ötévesek számára nyújtanak egyéves iskola-előkészítő programot.

Az amerikai gyerekek 99,78%-a 6 éves korban kezdi meg tanulmányait az alapfokú képzésben, mely 11 éves korig tart. Néhány iskolakörzetben az ún. köztes iskola (middle school) rendszere is létezik, ahová a gyerekek 10 és 13 éves koruk között járnak.

A középfokú képzést lehet:

két szakaszos: alsó és felső középfokú iskolák (junior és senior high schools), ezek két-három éves szakaszokra osztják a középiskolát, vagy
egységes, amikor a hatéves középfokú oktatás mind a két szintet tartalmazza.
A köztes iskolákat elvégezve három, illetve négyéves középiskolákban lehet továbbtanulni. Egy dolog azonban Amerikában is egységes, a 12 osztály elvégzését követően kapnak a tanulók középiskolai bizonyítványt.

Az amerikai középiskolák mentesek szelektivitástól és a specializációtól. Az európai középiskolákkal ellentétben, Inkább tekinthetők az általános iskola meghosszabbításának, sem mint az egyetemre, ill. a munkaerőpiacra felkészítő oktatási intézménynek.

A felsőfokú képzést háromféle intézményben kaphatnak a hallgatók:

közösségi főiskola (junior v. community college),
technikumok,
főiskolák és egyetemek.

Az első kettő elsősorban kiegészítő végzettséget ad, két-három éves specializált programokat biztosít, míg az egyetemeken négy évfolyamos diplomát adó képzések folynak.

Az egyenjogúság és demokrácia jegyében a speciális oktatás területén a szövetségi kormányzat sokkal aktívabb a szokásosnál.

1975-ben törvény született arról, hogy a fogyatékos gyerekeket, normál osztályokban együtt kell oktatni a nem fogyatékos gyerekekkel, ahol csak ez megoldható. Egyre gyorsuló ütemben növekedett a speciális oktatásban részt vevő tanulók száma, ez 1990-ben már az általános iskolákban tanulók arányának, mintegy 11%-át tették ki.

Ez a növekedés leginkább annak tudható be, hogy diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkúliás, kommunikációs zavarokkal küzdő, ugyanakkor testileg és szellemileg ép gyerekeket is speciális oktatásban részesítik.

A szakképzésben a szövetségi kormányzat szerepe az 1963-as szakképzési törvénnyel erősödött meg. A hatvanas és hetvenes években szövetségi pénzekhez juthattak az államok a szakképzés terén, ám a nyolcvanas évekre a feltételek megszigorodott, és csak a kellőképpen megalapozott hatékonyságú programok juthattak támogatáshoz.

A középiskola egységes az Egyesült Államokban, az európaihoz hasonló szakképző iskolák nem léteznek. A diákok differenciálását megoldják a középiskolán belül. Ennek érdekében a tananyag szerint háromféle irányultság létezik

egyetemre felkészítő,
szakképzési orientáltságú,
alacsonyabb szintű elméleti irány.

Ez utóbbi sokkal kevésbé elterjedt.

A középiskolák által nyújtott szakképzési programok lehetnek általános és specializált jellegűek. E programok többségükben gyakorlat orientáltak (autóvezetés, háztartási ismeretek, vállalkozói ismeretek). Mivel a nyolcvanas évektől szakképző programokat egyre inkább a hátrányosabb helyzetű tanulók választották, egyre nagyobb lett a szakadék

a jobb helyzetben lévő akadémiai jellegű kurzusokat választó, és
a hátrányosabb helyzetű szakképzési jellegű kurzusokat választó diákok közt.

Természetesen itt is a magánipar iniciálja, ráadásul finanszírozza is a szakképzések zömét.

Ezen kívül a post-secondary képzéseknek is jelentős a szerepe. 1987-ben mintegy 9000, szakképzéssel is foglalkozó, javarészt magán felsőfokú intézményt tartottak nyilván. Ezek főként üzleti ismereteket oktattak. Ez a második olyan terület, melyen a szövetségi kormányzat már a hatvanas évektől kezdve igen aktív. Az 1965-ös felnőttképzési törvény célja elsősorban az volt, hogy fejlessze a felnőttek angol nyelvtudását, emellett alapvető ismeretekkel, készségekkel lássa el őket amikkel könnyebben boldogulhatnak a munkaerőpiacon.

Az amerikai iskolarendszerben 12 évet tanulnak a diákok. Hatévesen megkezdik az általános iskolát, majd elvégzik az erre épülő középiskolát. A tanéveket félévekre, esetleg harmadévekre osztják. Általánosan jellemző, hogy a diákokat a filmekből is jól ismert sárga iskolabuszok hozzák-viszik, ezzel biztosítva, hogy az órákra pontosan érkezzenek.

10.3. ábra - 34. ábra: A jellegzetes amerikai sárga iskolabusz [66]

Hétfőtől péntekig ugyanazokat a tantárgyakat hallgatják melyeket a beiratkozáskor megjelöltek, és kezdetektől fogva önállóságra vannak serkentve a diákok. A szemeszterek, illetve trimeszterek kezdetekor minden egyes tanulót egy „Guidance Counselor”, azaz egy iskolai tanácsadó patronál, aki minden felmerülő kérdésre választ ad, illetve segítséget nyújt a diáknak.

Ugyanakkor az amerikai iskolarendszer számtalan problémával is küzd. Gyenge hatékonysága már az amerikai értelmiséget is aggasztja, emiatt már a nyolcvanas évek elején kongresszusi jelentés készült „Nation at risk" címmel, melyben az amerikai tanulók gyenge teljesítményével foglalkoznak.

Ennek hatására többféle célt tűztek ki, ugyanakkor ezek forráshiány miatt nem valósultak meg. Emiatt viszont helyi adókat vetnek ki, aminek következtében hihetetlenül megerősödtek a társadalmi egyenlőtlenségeket, hiszen ha a gyerekesek száma alacsony, vagy a gyerekes családok szegények, kevés adó folyik be.

A középiskola és a felsőoktatás közti áthaladást tesztvizsga dönti el, ami üzleti alapon működik, és számítógép segítségével bárhol letehető. Az egyetemek viszont számtalan más szempontot is figyelembe vesznek, ilyen például a sportteljesítményt. Némely etnikumok számára pozitív diszkriminációt alkalmaznak ez kedvező a feketéknek, ugyanakkor rendkívül előnytelen az ázsiai származású lakosságnak.

A felsőfokú képzés a college-al kezdődik, ami viszont kizárólag közismereti képzést nyújt, ami viszont már pénzbe kerül. Csak ezt követheti a valódi felsőoktatás, és így összességében a felsőfokú tanulmányok az Egyesült Államokban 7-8 évet vesz igénybe. És bár vannak ösztöndíjak és támogatási lehetőségek ez igen komoly anyagi megterhelést jelent, ami miatt viszont már jelentős a szelekció.

Az angolhoz hasonlóan az amerikai egyetemi rendszer is kezdettől fogva kettős, csakhogy itt még nagyobb jelentőséggel bírnak a magánegyetemek. A „borostyán liga" tagjai közé tartoznak a leghíresebb magánegyetemek. A politikai elit színe-java ezekről az egyetemekről kerül ki és nemcsak Amerikában.

Az USA politikai és gazdasági befolyásának egyik legfontosabb tényezője az USA magánegyetemeinek vonzereje. Ugyanakkor számos állami egyetem is kiemelkedő színvonalon működik, viszont többségük a hazai középiskolák szakmai és szociális színvonalát egyaránt alulmúlja.

Miután az egész európai oktatást amerikai mintára kívánják átszervezni, mely során két tökéletesen ellentétes társadalmi célú és filozófiájú oktatási rendszer találkozik, nem csoda, hogy annyi ellentmondás és zavar lát napvilágot.

Ausztrál oktatási rendszer [67]

Az ausztrál oktatási rendszer példaértékű:

magas színvonalú,
rugalmas,
kihívásokkal teli,
nemzetközi viszonylatban előkelő pozíciót foglal el – több mint 280 000 nemzetközi diák tanul Ausztráliában.

10.4. ábra - 35. ábra: Ausztrál Egyetem [67]

Az iskolák feladata:

diákok tudásának növelése,
diákok magabiztosságának növelése.

Az ausztrál egyetemek végzősei kreatívak, és fontos tagjai a világ vezető kutatócsoportjainak, innovációs és problémamegoldó csoportjainak. Szakképzésük és a műszaki oktatásuk kompetencia-vezérelt és az ipari és a munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodik. Rendkívül fontos szerepet tölt be az ország a nemzetközi oktatásban. Az iskolák pedig a diákok igényeihez igazodnak.

Az állami iskolák elsődleges támogatói az állami és területi kormányok, ugyanakkor a kormányok a nem állami iskoláknak nyújtanak kiegészítő támogatást. Az ausztrál iskolai hatóságok közösen alakítják ki az iskoláztatás nemzeti prioritásait. E hatóságok feladata továbbá meghatározni, a tanárok szaktudását, státuszát és támogatni az oktatás minőségét.

Minden ausztrál számára adott a tanulás lehetősége, az iskolák széles skálája pedig lehetőséget biztosít a szülőknek és a diákoknak, hogy az igényeiknek megfelelő iskolát választhassák.

Emellett a kormány

méltányossági és
elsőbbségi programokat működtet, mellyel
segítik a hátrányos szociális helyzetben lévőket,
a vidéken vagy elszigetelt helyen és
fogyatékkal élőket,
a nem angol anyanyelvű családi háttérrel rendelkezőket és
az őslakos ausztrálokat.

Ausztráliában 13 éven át tart az oktatás. Bár nem kötelező az iskolai előkészítő, de a szülők általában élnek a lehetőséggel, így a gyerekek már 5 éves korukban megkezdik a tanulást.

Az általános iskola 6-7 évig tart,
míg a középiskola 5-6 évig.

A tankötelezettség 15-16 éves korig tart. Az ausztrál iskolákban interaktív jellegű a tanítás, ezzel fejlesztik a készségeket és az önbizalmat. A diákok aktívan részt vesznek az óra menetében, ezáltal készségeik és magabiztosságuk is fejlődik.

A tanárok kiemelkedő szakmai tudással rendelkeznek, mely egyetemi végzettségüknek köszönhető. A tananyag

az elmélet,
a gyakorlat,
a pedagógia,
a fegyelem, és
a tartalom elsajátításának egyvelege.

Nyolc kulcsfontosságú tanulási terület szerepel az ausztrál oktatási stratégiában, melyek biztos alapot adnak a továbbtanuláshoz:

angol,
matematika,
társadalmi és környezeti ismeretek, tudományok,
művészetek,
idegen nyelvek,
technológia,
személyes fejlődés,
egészség és testnevelés.

Az ausztrál oktatási rendszer segít a diákoknak

elsajátítani az alapvető készségeket,
értékeket,
tudást és
megértést,

amelyek szükségesek lesznek

az életen át tartó tanuláshoz,
a munkaerő piacon való elhelyezkedéshez és
a társadalomba való beilleszkedéshez.

A továbbtanulás rendkívül rugalmas és kihívásokkal teli. Két fajtáról beszélhetünk:

felsőfokú oktatási programokról, melyeket az egyetemek vagy más felsőoktatási intézmények szerveznek; és
szakképzésről, melyet a különböző iparágak és intézmények kínálnak.

Különböző képzési formák közül választhatnak a diákok, ezzel is biztosítva a rugalmasságot:

távoktatás,
online képzés és
egyéni tanulás.

Ausztráliában rendkívül képzett a munkaerő:

minden ötödik ausztrálnak egyetemi vagy felsőoktatási diplomája van,
minden negyedik lakos rendelkezik szakmai, műszaki képzettséggel vagy gyakorlati tudással.

2004-ben több mint 700 000 ausztrál tanult egyetemen a 20 milliós lakosságból. 2005-ben 7,5 milliárd ausztrál dollárt fordított az ausztrál kormány a felsőoktatásra. (Van még mit pótolni Magyarországon.)

A felsőoktatási intézmények önálló küldetést és célt határoznak meg, melyhez hozzáigazodik:

a tanítás módszertana és
a kutatás,
a diákok összetétele és
az oktatási programok skálája,
tartalma.

Ausztráliában a szakképzést végző intézmények az ipar igényeihez igazodnak, ezért a gyakorlati és készségeket fejlesztő tudás kapja a hangsúlyt a tanulási folyamatban.

Az ausztrál oktatási rendszer elősegíti és támogatja az egész életen át tartó tanulást. A munkaadók is támogathatják dolgozóik azon törekvéseit, hogy elmélyítsék tudásukat, vagy új készségekre tegyenek szert, ezáltal

kiemelkedő műszaki,
szolgáltatási és
kereskedelmi tudással rendelkezzenek.

Ennek érdekében Ausztráliában igen fejlett a távoktatás, a kurzusok pedig

on-line,
regionális központokban, esetleg
levelező tagozaton is elvégezhetők.

Japán oktatási rendszer [68] [69]

A Japán oktatási rendszer konzervatív, merev, ám rendkívül hatékony, ennek ellenére olyan oktatási reformot hajtottak végre az elmúlt években, amely alapjaiban alakította át az oktatást.

A főbb változtatások a következők:

szabad iskolaválasztás,
a tanórák számának csökkentése,
az iskolai terheknek a jelentős csökkentése,
a szombati oktatás megszüntetése,
jelentős tantervi reform és
integrált tantárgyak bevezetése.

Az iskolaév április 1 – március 31-ig tart. A tanév három trimeszterre tagolódik, melyek között hosszabb szünetek vannak. Japánban 14 állami ünnepet tartanak. 2002-től egy héten általában 5 tanítási nap van, kivétel némely felsőbb középiskolai intézmény. A reform után 195-re csökkentették a tanítási napokat (Magyarországon ez a szám 181).

A tankönyvekhez a diákok ingyen jutnak, az állam fizeti őket. A könyvek kicsik, így könnyebben hordozhatók. Az iskolák

több mint 90%-a rendelkezik jól felszerelt tornateremmel
75%-nak pedig külső úszómedencéje is van.

A japán diákokat a csapatmunkára nevelik, az osztályban van egy osztályelnök, aki a további tisztségekre meghatározza tanulók személyét. Külön tanulók feladata:

kitakarítani és tisztán tartani a tantermeket,
a tantermeket előkészülnie a következő órára.

10.5. ábra - 36. ábra: Egy tipikus japán osztályterem

A gyerekeket kiskoruk óta arra tanítják, hogy legyenek büszkék az iskolájukra és a tudásukra. A japán gyermekek 6 évesen kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat. Ez rendkívül fontos esemény a japán gyerekek életében, a szülők gyakran házibulikat rendeznek a csemeték tiszteletére.

10.6. ábra - 37. ábra:A japán oktatási rendszer szerkezete [68]

Állami tulajdonban van az általános iskolák 99%-a, ahol ingyenes az oktatás, a szülők az étkeztetésért és az iskolán kívüli foglalkozásokért, magánórákért fizetnek. Annak ellenére, hogy az osztályok viszonylag nagy létszámúak (átlagosan 31 fősek), rendkívül nagy a fegyelem. Ennek érdekében diákok kisebb csoportokra vannak osztva.

10.7. ábra - 38. ábra: A japán gyerekek órarendje [68]

Az általános iskolában:

japán nyelvet,
társadalomismeretet,
matematikát,
rajzot,
ének-zenét tanulnak.

Miután természetesen a legnagyobb hangsúlyt a japán nyelvre fektetik, ez számos kisgyermeknek komoly nehézséget jelent, gondoljunk csak a japán írás művészetére. Az angol és a matematika is jelentős hangsúlyt kap, a történelem pedig igen csak háttérbe szorul.

Mivel a japán kormány is belátta, hogy elengedhetetlen az idegen nyelv, főleg az angol elsajátítása évente több ezer diák utazik az USA-ba cserediák programmal, hogy angol tudását csiszolgathassa. Ez a szám 2005-re meghaladta a 6000 diákot. Az angol mellett a szomszédság okán a diákok kínai és koreai nyelveket is tanulhatnak.

Bár a történelmük szégyenletesen háttérbe szorul, nagyon fontosnak tartják, hogy már a kisiskolások is tisztában legyenek azzal, mi zajlik a nagyvilágban: hírek, közélet, az ország ügyei.

Az általános iskolában a tanárok mintegy 60%-a nő, ők minden tárgyért felelősek, ellenben a középiskolák többségében férfiakból álló szaktanári gárdájával. Persze a japán általános iskolák sem tökéletesek, legfőbb gondot az iskolakerülés és az gyerekek közti erőszak jelenti.

A japán tanárok minden korban rendkívüli megbecsülésnek örvendhetnek, kiemelten magas fizetést kapnak, hisz tőlük függ az új generáció tudása, viselkedése, stílusa. Így nem is csoda hogy manapság 6 japánból 1 tanár szeretne lenni, emiatt igen nagy a választék, amiből következik, hogy a japán tanárok kiemelkedően intelligens és művelt emberek. Nem utolsó sorban pedig olyan személyek, akik valóban példát tudnak mutatni a diákoknak és lelkiismeretesen végzik a dolgukat. Ha egy gyermek rendszeresen kimaradozik az iskolából, az osztályfőnök meglátogatja a lakásukon, hogy tisztázza a mulasztás körülményeit, emellett rábírja, hogy minél előbb térjen vissza az iskolába. Az osztályfőnökök általában heti, de a legrosszabb esetben is legalább havi kapcsolatban állnak a diákok szüleivel.

A tanári intézményen még ma is nagyon szigorú hierarchia uralkodik, amelynek tetején természetesen az igazgató áll, utána az igazgató helyettes, a többiek pedig általában kor alapján következnek.

A középiskola alsó- (12-15 éves kor) és felső tagozatra oszlik, és annak ellenére, hogy a felső tagozat nem kötelező, a japánok több, mint 90%-a elvégzi a középiskolát, viszont közülük, csak minden második szerez diplomát.

Az iskola az iskolán belül és kívül egyaránt betartatja szabályait, hiszen diákjaik iskolán kívül is hordják az egyenruhájukat, és milyen rossz fényt vetne az iskolára, ha egyik diákja egyenruhájában részegen fetrengene valahol. Magatartásbeli problémák miatt a tanulók 2-2,5%-át kicsapják a felső tagozatból.

A japán iskolákban nagyon fontos a klubélet. Az órák után klubfoglalkozásokra mindenkinek ajánlatos eljárnia és a diákok nagy része legalább egy iskolai klub tagja is. Vannak kulturális és sport klubok. A kulturális klubok napját kivéve a sport klubok gyakorlatilag minden délután tartanak edzést.

Egy átlagos iskolában elég sokféle sport közül lehet választani:

baseball,
tenisz,
foci,
tollaslabda,
röplabda,
kosárlabda,
softball,
harcművészetek,
asztalitenisz.

A kulturális klubok heti egy alkalommal tartanak foglalkozást. E csoportba tartozik minden, ami nem sport:

shodo,
dráma,
önkéntes munkák,
fényképezés,
számítógép,
irodalom,
iskolaújság,
hangszerek,
környezetvédelem,
teaszertartás,
Manga rajzolás,
angol, stb.

Általában ezeket a klubokat is az iskolai pedagógusok tartják, kivéve, ha a speciális képzéshez nem áll rendelkezésre szakképzett oktató, ilyenkor külső szakembert foglalkoztatnak.

10.8. ábra - 39. ábra: Bár történelmükről mélyen hallgatnak, a hagyományoknak mégis rendkívül nagy szerepe van [69]

A felsőoktatási intézményekbe Japánban is egy felvételi vizsga alapján kerülhetnek be a diákok. A férfiak inkább a 4 éves egyetemeket, a nők pedig a 2 éves főiskolát választják. Itt már egyre többen választják ugyan a privát iskolákat, de a többség még mindig az állami iskoláknál marad. Ha valaki Japánban elvégzi az egyetemet, főiskolát, biztosan fog munkát is kapni, mert ha más nem, akkor az iskolával szerződésben álló cégek veszik át a tanulót.

10.9. ábra - 40. ábra: Végzős diákok [69]

A busmanok oktatása [70]

A Kalahári-sivatag őslakói a busmanok (erdei ember). 140-180 cm magasak, a nők 10-12 cm-el kisebbek, nagyobb családi közösségekben (2-8 család), ún. hordákban élnek. A közösség mérete a környéken található élelem mennyiségétől függ.

A busman rendkívül békés nép, számukra ismeretlen tulajdonság rivalizálás. Emiatt közösségeknek, más afrikai népektől eltérően törzsfőnökük sincs, de mindig van egy tapasztaltabb vezető akitől tanácsot kérhetnek.

A busman embernek nincs magánélete, minden perce a közösség előtt zajlik, sokaknak saját kunyhója sincsen és mindent megosztanak egymással. Mindenki a közösség teljes bizalmát élvezi, nincsenek titkaik. Az egész település a teljes kolónia közös élettere, a gyerekeket is közösen nevelik.

Az anyák nem csak saját, akár más gyerekét is szoptatják. A gyerekek az egész közösség példáján tanulhatják meg, hogy a törzsi hagyományok és a szokásjog követése az egyetlen járható út. Csak a társadalmuk alapelveinek betartásával élhetik túl a kemény környezeti viszonyokat, a táplálékot meg kell osztani és segíteni kell egymásnak. A gyermekek csak helyes példát látnak maguk előtt, így nem kétséges mit kell követniük.

A busmanok meghatározott hagyományok és szertartások szerint élik életüket születésüktől a halálukig, és ezek a hagyományok fűzik szorosabbra a közösség életét.

Nem birtokolnak semmit (föld, tárgyak) és nem tartalékolnak élelmiszert, viszont rendkívül gazdag közösségi életet élnek tetemes mennyiségű szabadidejük és békés, vidám természetük miatt. A közösen nevelt gyermekek szeretetben élnek, sokat táncolnak, énekelnek és született mesélők.

Legfontosabb ünnepük a felnőtté avatási szertartása. A busman kultúra és társadalmi berendezkedés lehetővé teszi/tenné a teljes önellátást. Rendkívüli természetgyógyászati ismeretekkel rendelkeznek és ma már több, az ismereteik alapján készült gyógyszer nemzetközi forgalomban is kapható.

A társadalom minden egyedének megvan a napi feladata. Amíg a férfiak mérgezett nyilakkal vadásznak, addig a nők gyűjtögetnek és ellátják a gyerekek körüli feladatokat. A gyermekek egyetlen dolga az önfeledt játék. Esténként az összes busman összegyűlik a tűz körül, ahol viccelődnek, beszélgetnek, zenélnek és táncolnak. A busmanok tűzgyújtási technikáját több túlélési tanfolyamon is oktatják.

Nincsenek állandó falvaik, hiszen csak az esős időszakban állítanak fel menedékeket, hogy védje őket az esőtől.

Konkrét állandó nem nagyon léteznek, védő, hiszen ilyenkor Folyamatosan vándorolnak és kutatnak, a száraz időszakban pedig a vízgyűjtő területek körül csoportosulnak.

A nők és férfiak egyenlőnek számítanak a busman társadalomban, döntéseket a közösen, konszenzusos alapon hozzák meg. A busmanok napi 1,5-2 órai munkával biztosítják életfeltételeiket, ezt követően pedig élik boldog, kiegyensúlyozott életüket. Valamit igen rosszul csinálunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett is napi 10-12 órát kell dolgoznunk, és még így sem vagyunk mindig elégedettek.

Mára a sajnálatos módon bekövetkező változások a környezetükben lassan lehetetlenné teszi életmódjuk fenntartását. A polgárháborúk és a területek művelés alá vétele miatt lassan kipusztult a vadállomány, az állattenyészetek pedig a számukra hasznosítható növényzetet élték fel. A menekült táborokban kényszerült közösségek a tétlenségtől és a haszontalanság érzésétől szenvedve kezdik elveszíteni hagyományaikat, kultúrájukat, identitásukat. Egyre inkább megjeleni az addig soha nem ismert túlzott, pusztító alkoholfogyasztás, és főképp a gyermekeknél az agresszivitás is.

10.10. ábra - 41. ábra: A busmanok oktatási módszere [70]

Botswanai kormány az 1950-es évektől álideológiákkal és a civilizáció terjesztésének látszatával az eredeti lakóhelyüktől sok száz kilométerre felállított modern falvakba telepítette a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező busman népcsoportokat. Az erőszakos kormányzati politika hátterében, az egyre növekvő turizmus és a területen található gyémántlelőhelyek álltak.

Botswanában a busman diákok rendkívül gyenge tanulmányi eredményt mutatnak, aminek elsősorban a nyelvi nehézségek az okai. Ezen a kormány a korai angol nyelvtanítással szeretné javítani, a kulturális és etnikai érdekképviseletek viszont az anyanyelvi oktatás bevezetésében látnák a megoldást.

A helyzetet az is nehezíti, hogy a körülbelül 55 ezer botswanai busman kisebbség sok apró családi közösségben él, és egymástól lényegesen eltérő kis nyelvet beszél. A kormány is erre hivatkozik és a megoldás sehogy se tűnik egyszerűnek. Emellett a képzett tanerő szinte teljes hiánya is komoly gondot jelent. Viszont a kormány szándéka felgyorsíthatja nyelvük és kultúrájuk elvesztését és a busmanok teljes asszimilációját.

A természeti népek sok ezer éves, kipróbált tudás birtokában vannak. Tudásuk tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára épül, hiszen a természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. A régi időkben a gyermekek is a felnőttek mellett, játszva tanultak, őket utánozva és boldogan. Elsődleges tudást szereztek az életből tanulva, aktívan és teljes lényükkel tanulhattak.

A mai modern tudás ötletszerű és pár ember által demokratikusan elfogadott elméleteken alapul. A gyermeket padban-ülős iskolarendszerben tanítjuk, ami nemcsak életidegen, de életellenes. Könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból kapják az ismereteket a természetes környezetükből és életritmusából kizökkentve. A tanulók passzívan és külső szemlélőként ismerik meg az őket körülölelő világot.

A busmanok kultúrájának és hagyományaik elvesztésével az emberiség legnagyobb hányada által valaha képviselt életforma is kihalna a Földön, illetve az a szemléletmód melyet az egyik busman dal is közvetít:

„Mikor a másvilágra költözünk,

a szél szétfújja a port,

betakarja szertehagyott nyomainkat

a földön, az ösvényeken.

Ha szél nem fújdogálna,

olyan lenne, mintha élnénk.

A szélnek az a dolga,

hogy nyomainkat végleg eltüntesse.”

A fenntartható fejlődés irányvonalait követő tanterv [71]

A fenntartható fejlődés vált a harmadik évezred halaszthatatlan megoldást kívánó problémájává. A 20. század második felétől globális és megoldandó problémaként jelentkezik a környezeti problémák elhárítása és a fenntartható fejlődés megvalósítása. Bár központi kérdéssé vált a nemzetközi és világméretű politikai, társadalmi, gazdasági színtereken, komoly előrelépés nem mutatkozott az elmúlt 40 évben. Hiábavalónak tűnnek az elmúlt időszak törvénykezései, egyezményei, programjai, rendezvényei, melyek vajmi kevés eredményt produkáltak.

A 21. századra végre kezdi elfogadni az emberiség, hogy a probléma megoldása szemléletváltást kíván, mivel ez nem egy jól körülhatárolható tudományterület, melyet nemzetközi vagy nemzeti szervek megoldhatnak, hanem egy komplex feladat, melyhez a tudományterületek szoros együttműködése szükséges nemzeti és nemzetközi egyetértéssel és cselekvéssel. A 3. évezred kihívása a fenntartható fejlődés elveinek és gyakorlatának megvalósítása, melyhez egy megváltozott szemléletű, társadalom, új kultúra kialakítása szükséges. E kultúra közvetítéséhez nélkülözhetetlen a tudomány és az oktatás.

A fenntarthatóság pedagógiája

a nevelés átfogó eszmerendszere,
és átfogó ideológiája;
etikai dimenziókat céloz meg,
holisztikusan megközelítésű,
kulcstémakörei:
- a társadalom,
- a gazdaság és
- a környezetvédelem.
eszközei hozzájárulnak ahhoz
- hogy a társadalom tagjai megismerjék,
- ezáltal követhessék a fenntartható fejlődés elveit,
- koncepcióját,
- gyakorlati megvalósításának lehetőségeit.

A nevelés és oktatás feladata kell legyen, hogy a rendelkezésére álló speciális eszközeivel segítsen kialakítani:

etikai,
érték- és
cselekvési rendszert

amely figyelmet fordít

a kulturális identitásra,
a demokratikus döntéshozatalra,
a természeti értékekre,
a természeti erőforrások felhasználásra és
a természeti erőforrások kezelésére.

A pedagógia megújulását szükségessé teszik a fenntartható oktatás kritériumai:

a valós élet közelítése az iskolához;
a tanulók számára felhasználható ismeretek közvetítése;
a tanulók felelős állampolgárrá fejlődésének elősegítése;
a természetben-társadalomban-gazdaságban jelentkező alapvető problémák, ok-okozati összefüggések felismertetése a tanulókkal.

A fenntarthatóság pedagógiájának legfontosabb célja az egész életen át tartó tanulás megvalósítása, amely informált és tevékeny állampolgárokat nevel, az alábbi kompetenciákkal:

kreatív, problémamegoldó gondolkodásmóddal rendelkeznek,
eligazodnak a természet- és környezettudomány területén,
jártasak a társadalom, a jog és a gazdaság terén,
felelős elkötelezettséget vállalnak egyéni vagy közös intézkedésekben.

Az elkövetkező évtizedekben a fenntarthatóság pedagógiája eszközrendszerét arra kellene használni hogy erősebb hidak épüljenek:

a tantermek és a munka világa, valamint
az iskola és a társadalom között.

A társadalom új jövőképét kell kialakítani, ami

nem csupán ökológiailag, de
szociálisan,
gazdaságilag és
politikailag is fenntartható.

Ennek megvalósulása érdekében az iskoláknak új tanulási élményt kellene nyújtaniuk a diákok számára, mellyel elsajátíthatják az alábbi készségeket, attitűdöt és tudást:

Állampolgári részvétel és cselekvés.
Együttműködés képessége.
Kreatív és kritikus gondolkodás.
Konfliktuskezelés.
Értékelés és mérlegelés
Tervezés, problémamegoldás és döntéshozatal.
Kommunikáció minden formájának elsajátítása – szóbeli, írásbeli és vizuális.
Jártasság a média és infokommunikációs technológiák megfelelő használatában.
Tisztelni a Földet és az életet, valamint diverzitását.
Együtt érző, szerető és megértő figyelmet kell tanúsítani az élők alkotta közösségek iránt. Beleértve az ember és más élőlények alkotta közösségeket.
Demokratikus társadalmakat kell építeni, melyek fenntarthatók, igazságosak, békések és az állampolgárok részvételén alapul.
A jelenlegi és eljövendő generációk számára meg kell őrizni a Föld gazdagságát és szépségét.

Egy konferencián az alábbi mondatok hangoztak el, melyeket érdemes volna megfontolni:

"Sokan úgy gondolják, hogy a fenntarthatóságra nevelés az oktatásfejlesztés napirendjének fontos pontja. Nos, a 21. században úgy tűnik, hogy ez maga a napirend."

A projektoktatás

A számos oktatási struktúra mellett egy új típus van elterjedőben a projektoktatás. E stratégia kiválóan alkalmas a fenntartható fejlődés oktatására, illetve a manapság előtérbe kerülő tanulás tanítására. A fiatalok jelentős része csak „szenved” a képzési ideje alatt, mivel az általános- és középiskola csak egyetlen dolgot nem tanított meg számukra, hogy hogyan kell tanulni, az ismereteket elsajátítani, az információt befogadni és tudássá alakítani.

A projektoktatás célközpontú oktatási stratégia, mely

a sajátos célok elérését,
a valós életet integráló tanulási tartalommal,
a komplex szemléletmódot segítő,
tevékenység-központú,
feladatorientált tanulói tevékenységet biztosító
- szervezési formákkal,
- módszerekkel,
- technikákkal,
- eszközökkel,
az iskolai keretet kitágítva
természetes tanulási környezetben valósítja meg,
és az eredményeként létrejött projekt további célok megvalósítását motiválja.

10.11. ábra - 42. ábra: A projektoktatás, mint oktatási stratégia [72]]

Tulajdonképpen a projektoktatás bármely tanulási egység elsajátítására alkalmas, ugyanakkor nélkülözhetetlen azokban a komplex témakörökben, ahol magatartásformákat kell elsajátítani, illetve konkrét tapasztalatszerzést előfeltételező összefüggések kell megérteni. … és pontosan erre jó példa a fenntartható fejlődés céljainak, a környezettudatos, felelősségteljes magatartás elsajátítása.

A hazai és a külföldi közoktatási gyakorlat egyaránt azt bizonyítja, hogy a projektoktatás kiválóan alkalmas a környezettel kapcsolatos ismeretanyagok elsajátítására:

komplex szemléletmód kialakítására törekszik, miközben széleskörű tantárgyi koncentrációt feltételez;
a valós problémákat dolgoz fel.

A projektoktatás folyamatában rendkívül fontos tényező a tanulók önállósága, valamint az élmény és az újszerű szociális és tanulási készségek elsajátítása.

11. fejezet - Irodalomjegyzék

[1] www.kormanyszovivo.hu/media/retreive_file/2693?lang=hu Utolsó letöltés: 2011. szeptember 30.;

[2] http://tudasbazis.org.hu/doktar/szocialis_parbeszed/jovedelem/joleti_rendszerek_europaban.pdf Utolsó letöltés: 2012. február 4.

[3] Szabó Katalin (szerk): Összehasonlító Gazdaságtan, Aula Kiadó, Budapest, 2007.

[4] Berend T. Iván: A jóléti állam: válság és kiutak, Magyar Tudomány, 2003/10

[5] Szerbin Tamás: A jóléti állam: egy lehetséges út?

[6] Bartol Letica: A vállalati társadalmi felelősségvállalás három modellje az újonnan csatlakozott Európai Uniós tagállamokban és a tagjelölt országokban, Dél-Kelet Európa – South-East Europe International Relations Quarterly, Vol.1.No.4 (Winter 2010/4 tél)

[7] Jóléti rendszerek Európában: jó gyakorlatok és reform alternatívák (Készült a Miniszterelnöki Hivatalban)

[8] Csodálatos elmék – Amartya Sen Nobel-díja, Fészek XII. évfolyam 8. szám

[9] http://www.scribd.com/doc/59758544/Szegenyek-Bankja-mikrohitelezes-Muhammad-Yunnus-Grameen-Bank letöltve 2011. november 3.

[10] ISSP Role of Government modul 1996 és 2006. [Tárki Omnibusz 96 keretében, 54. kérdés] Kérdőív: http://www.za.uni-koeln.de/data/en/issp/questionnaires/q1996/ hungary96.pdf

[11] ISSP (1996, 1999): International Social Survey Programme, www.issp.org

[12] Taoiseach: Regulating Better. A Government White Paper setting out six principles of Better Regulation, Department of the Taoiseach, Dublin, 2004

[13] http://www.worldstat.org/statistics/demography.htm, letöltés 2012. 02.01.

[14] EUROSTAT, 2005 Megjegyzés: a várható életév a 60 évesek várható életkorának és az öregségi nyugdíjkorhatárnak a különbsége.

[15] http://www.un.org/esa/population/publications/ageing/ageing2006chart.pdf Háttéradatok: Ageing2009Chart.xls

[16] http://www.un.org/esa/population/publications/ageing/ageing2006chart.pdf Háttéradatok: Ageing2009Chart.xls

[17] http://world.bymap.org/Population.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[18] http://world.bymap.org/PopulationGrowthRates.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[19] http://world.bymap.org/UrbanPopulation.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[20] http://www.citypopulation.de/world/Agglomerations.html utolsó letöltés: 2012.02.04.

[21] Al Gore: Mérlegen a Föld, 1992

[22] http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/11het/foldrajz/foci11.html Utolsó letöltés: 2012. 02.04.

[23] http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap utolsó letöltés: 2012.02.04.

[24] http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/World_population.PNG

[25] http://world.bymap.org 2010 évi adatsorai. Utolsó letöltés: 2012. 02. 19.

[26] http://www.geohive.com/earth/gen_popsize.aspx Utolsó letöltés: 2012.08.27.

[27] http://therandomfact.com/wp-content/uploads/2011/07/world-population.jpg Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[28] http://world.bymap.org/Exports.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[29] http://world.bymap.org/Imports.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[30] http://world.bymap.org/CurrentAccountBalance.html Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[31] World Statistics Research, www.worldstat.org. Utolsó letöltés: 2012.06.04.

[33] Alföldi István: Az értelmiség szerepe, felelőssége, Információs társadalom 8. évf. 2008/4. pp.12-14.

[34] Bibó: Elit és szociális érzék 65

[35] Szelényi Iván: Értelmiség az államszocialista társadalmak szerkezetében

[36] Huszár Tibor: „nem középiskolás fokon...” (Bp, magvető, 1980)

[37] Huszár Tibor: Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások, bp kossuth, 1978)

[38] Szociológia mérnököknek – Baccalaureus Scientiae: Szerk: S. Nagy Katalin, Typotex Kiadó, 2008. ISBN: 9789632790237

[39] Bugovics Zoltán: Az elitidentitás háttere, Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. pp.17-29.

[40] Ferge Zsuzsa: Miért szokatlanul nagyok a magyarországi egyenlőtlenségek?, Esély, 2008/2. pp. 3-14.

[41] Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése (Bp, Gazdasági és jogi kvk,1973)

[42] http://gyor.hir24.hu/gyor/2012/05/09/novekedik-mar-harmincezer-a-hajlektalanok-szama-hazankban/ utolsó letöltés: 2012.07.10. 20:58

[43] Európai Közösségek Bizottsága: A bizottság jelentése a tanácsnak, az európai parlamentnek, az európai gazdasági és szociális bizottságnak és a régiók bizottságának, A nők és férfiak közötti egyenlőség – 2009, Brüsszel, 2009.2.27

[44] .http://kisebbsegek.bmknet.hu/index.php?id=439 2012. június 23-i letöltés

[45] Kertesi Gábor: A cigány foglalkoztatás leépülése és szerkezeti átalakulása 1984 és 1994 között - Munkatörténeti elemzés

[46] http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120523_migracio.html

[47] http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120523_migracio.html

[48] Bourdieu, P.: Gazdasági tőke, kulturális tőke, szociális tőke

[49] Forrás: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

[50] Az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról és az 1996. évi CXXVIII. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról

[51] Bódi Ferenc: A helyi szociális ellátórendszer – LOSS, http://www.mtapti.hu/innotars/loss_konyv/11_16_Bodi.pdf

[52] http://okopont.hu/ Utolsó letöltés: 2012.03.04.

[53] www.korlanc.hu/download/kornyezet.doc Utolsó letöltés: 2012.02.04.

[54] http://kornyklub.jand.info/

[55] www.korlanc.hu/download/kornyezet.doc Utolsó letöltés: 2012.03.04.

[56] http://www.kotikovizig.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=255:oenkentesen-a-tiszta-magyarorszagert&catid=1:jeles-esemenyek&Itemid=74

[57] http://www.humusz.hu/bemutatkozunk Utolsó letöltés: 2012.03.04.

[58] Czippán Katalin: Tanulás és oktatás a fenntarthatóságért – egy évtizednyi világméretű elköteleződés

[59] Meleg Csilla (szerk.): Iskola és társadalom II., JPTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszéke, Pécs, (1999)

[60] Felsőoktatási statisztikák

[61] Europe’s Private and Public Higher Education Shares (2002-2009).; Magyar fordítás forrása: Vágó Irén – Tomasz Gábor: A felsőoktatási intézményrendszer (Vágó Irén);

[62] http://www.ofi.hu/tudastar/felsooktatas/felsooktatas-adatok#_felsooktatasi_intezmenyrendszer

[63] http://www.oecd.org/document/52/0,3343,en_2649_39263238_45897844_1_1_1_1,00.html#d

[64] http://pedellus.blog.hu/2009/09/08/igy_nez_ki_egy_tanev_az_usa_ban

Utolsó letöltés: 2012.03.01.

[65] Lannert Judit: Amerikai Egyesült Államok oktatásügye

[66] http://halasztelekma.hu/2009/12/oktatasi-rendszerek-az-amerikai-oktatas/ Utolsó letöltés: 2012.03.11.

[67] http://www.studytime.hu/egyetemi-kepzesek-ausztralia.html Utolsó letöltés: 2012.03.11.

[68] http://halasztelekma.hu/2009/10/oktatasi-rendszerek-a-japan-oktatas-1-resz/ Utolsó letöltés: 2012.03.11.

[69] http://halasztelekma.hu/2009/10/oktatasi-rendszerek-%e2%80%93-a-japan-oktatas-2-resz/ Utolsó letöltés: 2012.03.11.

[70] http://mindennapiafrika.blog.hu/2009/04/10/a_busman_tragedia_avagy_botswana_sem_az_az_igazi_mintaallam Utolsó letöltés: 2012. 02. 04.

[71] Havas Péter, Varga Attila: A környezeti neveléstől a fenntarthatóság pedagógiai gyakorlata felé

[72] Takács Krisztina: Az egységességtől az e-learning-ig, Avagy a differerenciálás elősegítése az oktatásban az e-learning segítségével. Szakdolgozat Informatika tanár szak, Debrecen 2008)

12. fejezet - Ajánlott irodalom

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris kiadó, Budapest, 2003.

Angelusz Róbert: Hálózatok, stílusok, struktúrák (Tardos Róberttel; Budapest, 1991)

Anthony Giddens: Szociológia, Osiris Kiadó, Budapest, (2000)

Berend T. Iván: A jóléti állam: válság és kiutak, Magyar Tudomány, 2003/10

Blau, P.M: Primitív elmélet a társadalmi struktúráról

Bugarszky Zsolt: A szociális szolgáltatások újjászületése Magyarországon Esély 2004/4

Bulla Miklós: Környezetpolitika, Mobil Kiadó és Grafikai Stúdió Kft. Budapest, (2004)

EU Vonal: Szociálpolitika és esélyegyenlőség http://www.euvonal.hu/index.php?op=kozossegi_politikak&id=13

Ferge Zsuzsa: A tudomány szerepe a szegénység társadalmi kezelésében Magyarországon

Ferge Zsuzsa: Melyik gyerek mennyit ér?, Népszabadság, (2005. május 23.)

Földes Petra: Innovatív iskolák Magyarországon

Gergely Fábián (2003): Globalisierung und Lokalisierung der sozialen Konflikte. Die relativ gleiche Differenzierung. Verlag Dr. Kovaè, Hamburg.

Gotthart Schwarz (1993): Profil und Professionalität. München.

Gouldner A.W.: The future of the intellectuals and the rise of the new class

http://engame.hu

http://halasztelekma.hu

http://racionalitas.blogter.hu/240246/az_ertelmiseg_szerepe_es_jelentosege_a_tarsadalmakban

http://www.huncor.com/irastudok/irastudokcikk.htm

http://www.hungary.embassy.gov.au

Kolosi Tamás: Tagolt társadalom

Kósáné Kovács Magda, Pető Andrea: Mérleg, Napvilág Kiadó, Táncsics Mihály Alapítvány, (2007)

Vajda Róza: Integráció vagy etnopolitika ? - Stílusok és irányzatok a magyarországi roma politikában

Rainer Greca (1989): Können soziale Organisationen sinnvoll handeln? München.

Rainer Greca (1990): Die Grenzen rationalen Handelns in sozialen Organisationen. Sozialhistorische und empirische Untersuchungen. München.

S. Nagy Katalin (szerk.): Szociológia mérnököknek, Typotex Kiadó, Budapest, (2008)

Szabó Katalin (szerk): Összehasonlító Gazdaságtan, Aula Kiadó, Budapest, 2007.

Thomas R. Lawson: (1997): The ChangingWorld of Social Services. University of Louisville.

Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében (Bp, Osiris kiadó, 2002)